Page 436 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

SANSA

A toronyszobában, Maegor Erődjének szívében Sansa átadta magét a sötétségnek.
Behúzta az ágya függönyeit, elaludt, sírva felriadt, majd újra elaludt. Amikor nem bírt aludni, a
bánattól reszketve feküdt a takarók alatt. Szolgálók jöttek és mentek, ételt hoztak, de az étel látvá-
nyát sem bírta elviselni. A fogások érintetlenül, egymásra torlódva romlottak meg az ablaka alatt
álló asztalon, míg a szolgálók el nem vitték őket.
Az alvás néha ólomnehéz volt és álomtalan, és amikor felébredt, fáradtabbnak érezte magát,
mint mielőtt lehunyta a szemét. Mégis ez volt a legjobb, mert amikor álmodott, Apáról álmodott.
Ébren és álmában őt látta, látta, ahogy az aranyköpönyegesek a földre taszítják, látta, ahogy Ser
Ilyn előrelép és kivonja Jeget a hátára erősített hüvelyből, látta a pillanatot... a pillanatot, amikor...
el akarta fordítani a tekintetét, akarta, de a lábaiból minden erő kiszállt és térdre rogyott. Valaho-
gyan mégsem tudta elfordítani a fejét, és az emberek mind ordítoztak meg sikoltoztak, a hercege
rámosolygott, mosolygott, ő pedig biztonságban érezte magát. De csak egy szempillantásnyi időre,
míg ki nem ejtette azokat a szavakat és az apja lábai... arra emlékezett, a lábaira, ahogy megrándul-
tak, amikor Ser Ilyn... amikor a kard...
Lehet, hogy én is meghalok, mondta magának, és a gondolatot egyáltalán nem érezte riasztónak.
Ha kiugrana az ablakon, véget vethetne a szenvedésének és a dalnokok évek múltán balladákat
zengenének a bánatáról. A teste odalent heverne a köveken, összetörve és ártatlanul, mindazok szé-
gyenére, akik elárulták őt. Sansa odáig jutott, hogy végigment a szobán és kinyitotta az ablaktáblá-
kat... a bátorsága azonban ekkor elhagyta és zokogva futott vissza az ágyához.
A szolgálóleányok megpróbáltak beszélni vele, amikor behozták az ételt, de nem válaszolt ne-
kik. Egyszer Pycelle nagymester jött be egy tégelyekkel és üvegekkel teli dobozzal és megkérdezte
tőle, nem beteg-e. Megfogta a homlokát, levetkőztette és mindenhol végigtapogatta, miközben a
szolgálólánya lefogta. Amikor elment, otthagyott egy mézvízből és gyógyfüvekből készített italt és
azt mondta neki, hogy minden este igyon belőle. Ott helyben megitta az egészet és visszament
aludni.
Álmában léptek neszét hallotta a torony lépcsőjén, kövön súrlódó bőr baljós hangját, ahogy egy
férfi közeledett lassan, lépcsőfokonként a hálóterméhez. Ilyenkor odakuporodott az ajtó mellé és
reszketve hallgatózott, ahogy egyre közelebb és közelebb jött. Tudta, hogy Ser Ilyn Payne az, Jég-
gel a kezében jön érte, a fejéért. Nem volt hová futni, nem volt hová rejtőzni, nem tudta elreteszelni
az ajtót. A lépések zaja végül elhallgatott, és tudta, hogy odakint áll és csendben bámul halott sze-
meivel és hosszú, himlőhelyes arcával. Akkor vette észre, hogy meztelen. Összekuporodott és
megpróbálta elfedni magát a kezeivel, amikor az ajtó lassan, nyikorogva kinyílt és a nyílásban
megjelent a pallos hegye...
Ahogy felébredt, ezt mormolta:
- Kérlek, kérlek, jó leszek, nagyon jó leszek, kérlek, ne. - De senki sem volt ott, aki hallotta vol-
na.
Amikor valóban eljöttek érte, Sansa nem hallotta meg a lépteiket. Joffrey nyitotta ki az ajtót,
nem Ser Ilyn, hanem a fiú, aki valaha a hercege volt. Az ágyban feküdt, szorosan összekuporodva a
lehúzott függönyök mögött és nem tudta volna megmondani dél van-e vagy éjfél. Az első, amit hal-
lott, az ajtó csattanása volt. Azután valaki félrerántotta az ágyselymet, ő pedig a szeme elé kapta a
kezét a hirtelen fényre. Akkor látta meg őket, amint fölötte állnak.
- Ma délután részt veszel az udvari kihallgatáson - közölte Joffrey. - Fürödj meg és öltözz fel
szépen, ahogy a jegyesemhez illik!
Sandor Clegane állt mellette egyszerű, barna kabátban és zöld köpenyben. Összeégett arca ret-
tenetes látványt nyújtott a reggeli napfényben. Mögöttük a Királyi Testőrség két lovagját látta
hosszú, fehér szaténpalástban.
Sansa védekezőn felhúzta a takarót az arcáig.
- Nem - nyöszörögte -, kérlek... hagyjatok békén.

439