Page 437 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
- Ha nem mászol ki az ágyból és nem öltözködsz fel, a Vérebem majd segít - mondta Joffrey.
- Könyörgök, hercegem...
- Már király vagyok. Kutya, ki vele az ágyból!
Sandor Clegane megragadta a derekánál és felemelte az ágyról, miközben a lány erőtlenül küz-
dött. A takarója a földre hullott. Alatta csak egy vékony hálóing rejtette el mezítelenségét.
- Tedd, amit mondtak neked, gyermek! - mondta Clegane. - Öltözz!
A ruhásszekrénye felé tolta, szinte gyengéden.
Sansa hátrálni kezdett tőlük.
- Úgy tettem, ahogy a királyné kérte, megírtam a levelet, megírtam, amit mondott. Megígérted,
hogy kegyes leszel. Kérlek, engedd, hogy hazamenjek! Nem árullak el, jó leszek, esküszöm, ben-
nem nincsen áruló vér, nincsen! Csak haza akarok menni. - Eszébe jutott az illem és meghajtotta a
fejét. - Ha volnál olyan kegyes - fejezte be alig hallhatóan.
- Nem vagyok olyan kegyes - felelte Joffrey. - Anyám azt mondja, hogy így is el foglak venni,
úgyhogy itt maradsz és engedelmeskedsz!
- Nem akarok hozzád menni! - sírdogált Sansa. - Levágattad az apám fejét!
- Áruló volt. Soha nem ígértem meg, hogy megkímélem az életét, csak azt, hogy kegyes leszek,
és az is voltam. Ha nem az apádról lett volna szó, széttépettem vagy megnyúzattam volna, de én
tiszta halált adtam neki.
Sansa rámeredt, mintha most vette volna észre. Párnázott, oroszlánokkal díszített vörös zeke
volt rajta magas aranygallérral, amely keretbe foglalta az arcát. Elcsodálkozott, hogyan találhatta
valaha is jóképűnek. A szája olyan puha és piros volt, mint a giliszták, amiket eső után talál az em-
ber, a szemeiből pedig hiúság és kegyetlenség áradt.
- Gyűlöllek - suttogta.
Joffrey király arca megkeményedett.
- Anyám azt mondja, hogy nem illendő dolog, ha egy király megüti a feleségét. Ser Meryn!
Mielőtt feleszmélt volna, a lovag már rajta volt. Hátrafeszítette a karját, amellyel védekezni
próbált és kesztyűs tenyerével visszakézből pofon vágta. Sansa nem emlékezett a zuhanásra, egy
pillanattal később azonban már a szőnyegen térdelt. A feje zúgott. Ser Meryn Trant állt fölötte, fe-
hér selyemkesztyűjén véres folt.
- Hajlandó vagy engedelmeskedni, vagy még egyszer megfenyíttesselek vele?
Sansa nem érezte az arca egyik felét. Megérintette a fülét, és amikor elvette a kezét, az ujjai vé-
resek voltak.
- Én... ahogy... ahogy parancsolod, uram.
- Felség - javította ki Joffrey. - Várlak a kihallgatáson.
Sarkon fordult és távozott.
Ser Meryn és Ser Arys követték, Sandor Clegane azonban lemaradt egy kicsit, hogy durván
talpra állítsa.
- Kíméld meg magad a fájdalomtól, leány, és add meg neki, amit akar!
- Mit... mit akar? Mondd meg, kérlek!
- Azt akarja, hogy mosolyogj, legyen jó illatod és legyél a szerelmes hölgye - recsegte a Véreb.
- Hallani akarja tőled azokat a csinos kis szavacskákat, amiket a septa tanított neked. Azt akarja,
hogy szeresd... és hogy félj tőle.
Miután ő is elment, Sansa visszahanyatlott a szőnyegekre és a falat bámulta, míg két szolgálóle-
ánya félénken be nem osont hozzá.
- Meleg vizet szeretnék a fürdőmhöz - mondta nekik -, illaszereket és némi púdert, hogy elrejtse
ezt a zúzódást. - Arca jobb fele megdagadt és egyre jobban fájt, de tudta, Joffrey azt akarja, hogy
gyönyörű legyen.
A meleg víz Derest juttatta eszébe, és a gondolatból erőt merített. Apja halála óta nem fürdött és
meglepődött, milyen mocskos lett a vize. A szolgálólányok lemosták a vért az arcáról, ledörzsölték
a piszkot a hátáról, megmosták haját és kikefélték, míg vastag, gesztenyebarna fürtökben ugrott
össze. Sansa nem szólt hozzájuk, csak amikor utasításokat adott. Lannister őrök voltak, nem a sa-

440