Page 440 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

SANSA
A kapuház magas mellvédjéről nézve az egész világ alatta terült el. Sansa látta Baelor Nagy
Szentélyét Visenya Hegyén, ahol az apja meghalt. A Nővérek utcája másik végén meredeztek a
Sárkányfészek megfeketedett romjai. A megduzzadt napkorong nyugaton félig elbújt az Istenek
Kapuja mögött. A sós tenger a háta mögött volt, délre pedig a halpiac, a kikötő és a Feketevíz ka-
vargó áradata látszott. Északra pedig...
Arrafelé fordult, de csak a várost látta, az utcákat, sikátorokat, dombokat, negyedeket, még több
utcát, még több sikátort és a távoli kőfalakat. Tudta azonban, hogy azon túl nyílt mezők vannak,
kertek, termőföldek és erdők, azokon is túl pedig, északra, északra és egyre csak északra ott áll De-
res.
- Mit nézel? - kérdezte Joffrey. - Ezt akartam, hogy lásd, itt az orrod előtt!
Az erődfal külső szélét vastag kőpárkány védte, amely egészen Sansa álláig felért. Egymástól
ötlábnyi távolságra csipkés lőrések sorakoztak az íjászok számára. A fejek vaskarókra tűzve sora-
koztak a falon a lőrések között, arccal a város felé. Sansa abban a pillanatban észrevette őket, hogy
kilépett a falon körbefutó gyilokjáróra, de a folyó, a nyüzsgő utcák és a lenyugvó nap sokkal gyö-
nyörűbb volt. Rávehet, hogy a fejekre nézzek, mondta magában, de arra nem vehet rá, hogy lássam
is őket.
- Ez az apád - mondta a fiú. - Ez itt. Kutya, fordítsd meg, hogy láthassa!
Sandor Clegane megragadta a fejet a hajánál fogva és megfordította. A levágott fejet kátrányba
mártották, hogy tovább elálljon. Sansa nyugodtan ránézett, de semmit sem látott. Nem igazán ha-
sonlít, Lord Eddardra, gondolta, még csak valódinak sem látszott.
- Meddig kell néznem?
Joffrey csalódottnak látszott.
- Akarod látni a többit is? - hosszú sor volt belőlük.
- Ha felséged úgy óhajtja.
Joffrey végigvonult vele a gyilokjárón még vagy egy tucat fej és két üres karó előtt.
- Ezeket Stannis nagybátyámnak és Renly nagybátyámnak tartogatom - magyarázta.
A többi fej már régebb óta volt itt, mint az apjáé. A kátrány ellenére sokuk már régen felismer-
hetetlenné vált. A király rámutatott az egyikre és így szólt:
- Az ott a septád. - De Sansa még azt sem tudta volna megállapítani róla, hogy nő. Az állkapocs
lerothadt az arcról, a madarak pedig megették az egyik fület és az arc nagy részét.
Sansa sokat töprengett rajta, mi történhetett Septa Mordane-nal, bár mindvégig sejtette, hogy
tudja a választ.
- Őt miért ölted meg? - kérdezte. - Ő jó volt, felesküdött...
- Áruló volt - Joffrey mogorvának látszott, a lány, úgy tűnt, valahogyan feldühíti. - Nem tudtad
megmondani, mit akarsz adni nekem a névnapomra. Talán nekem kellene adnom neked valamit he-
lyette. Na mit szólsz hozzá?
- Ha úgy óhajtod, uram - válaszolt Sansa.
Amikor a fiú elmosolyodott, Sansa tudta, hogy gúnyolódik rajta.
- Tudod, a bátyád is egy áruló - visszafordította Septa Mordane fejét. - Emlékszem a bátyádra
Deresből. A kutyám fakardos úrnak nevezte. Így volt, kutya?
- Valóban? - felelte a Véreb. - Nem emlékszem.
Joffrey sértődötten vállat vont.
- A bátyád vereséget mért a nagybátyámra, Jaime-re. Az anyám azt mondta, árulás és csalárdság
volt a dologban. Sírt, amikor megtudta. Az asszonyok mind gyengék, még ő is, hiába próbál úgy
tenni, mintha erős lenne. Azt mondja, Királyvárban kell maradnunk, ha esetleg a másik nagybátyá-
im támadnának, de én nem törődök vele. A névnapi lakomámat követően sereget állítok fel, aztán
magam végzek a bátyáddal. Ez lesz az ajándékom, Lady Sansa. A bátyád feje.
Sansát hirtelen őrület fogta el és hallotta, amint kiszalad a száján:
- Lehet, hogy a bátyám adja nekem a te fejedet.
Joffrey haragosan rámeredt.
- Soha ne merészelj gúnyt űzni belőlem! Egy jó feleség nem űz gúnyt az urából. Ser Meryn, ta-

443