Page 439 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
varnak is. Az énekes sírva fakadt és esküdözött, hogy soha többé nem énekli azt a dalt, de a király
ragaszkodott hozzá. Mókás kis dalocska volt, Robert király egy disznó ellen küzdött benne. Sansa
tudta, hogy a disznó a vadkan, amely megölte, de bizonyos versszakokban határozottan úgy hang-
zott, mintha a királynéról szólna. Amikor a dal véget ért, Joffrey bejelentette, hogy kegyes lesz. A
bárd vagy a nyelvét vagy az ujjait tarthatja meg. Egy napot kapott, hogy meghozza a döntést. Janos
Slynt bólintott.
Sansa megkönnyebbülten nyugtázta, hogy aznap délután ez volt az utolsó eset, az ő megpróbál-
tatásai azonban még korántsem értek véget. Amikor a herold hangja feloszlatta a kihallgatást, lesza-
ladt az erkélyről, Joffrey azonban a kanyargó lépcsősor alján várta. Vele volt a Véreb és Ser Meryn
is. Az ifjú király bírálón végigmérte tetőtől-talpig.
- Sokkal jobban festesz, mint az előbb.
- Köszönöm, felség - felelte Sansa. Üres szavak voltak csupán, a fiú mégis bólintott és elmoso-
lyodott.
- Jöjj velem! - parancsolta Joffrey és felajánlotta neki a karját. Nem volt más választása, mint el-
fogadni. Az érintése valaha édes borzongással töltötte volna el, most azonban minden szőrszála ég-
nek állt tőle. - Nemsokára eljön a nevem napja - mondta Joffrey, ahogy kivonultak a trónterem hát-
só ajtaján. - Nagy lakoma lesz és ajándékok. Te mit adsz nekem?
- Még... még nem döntöttem el, uram.
- Felség! - javította ki élesen. - Te valójában buta lány vagy, ugye? Az anyám ezt mondja.
- Tényleg? - A történtek után a fiú szavai el kellett volna, hogy veszítsék erejüket, de valahogy
mégsem így történt. A királyné mindig nagyon kedves volt hozzá.
- Óh, igen. Aggódik a gyermekeink miatt, nehogy olyan buták legyenek, mint te vagy, de én azt
mondtam neki, hogy ne eméssze magát. - A király intett és Ser Meryn kinyitott nekik egy ajtót.
- Köszönöm, felség - motyogta a lány. A Vérebnek igaza volt, gondolta, csak egy kis madárka
vagyok, aki elismétli a tanult szavakat. A nap már lebukott a nyugati fal mögé és a Vörös Torony
kövei sötéten ragyogtak, mint a vér.
- Gyermeket nemzek neked, amint alkalmas leszel rá - közölte Joffrey, miközben végigkísérte a
gyakorlótéren. - Ha az első buta lesz, levágatom a fejed és keresek magamnak egy okosabb felesé-
get. Mit gondolsz, mikor leszel képes gyermeket szülni?
Sansa úgy elszégyellte magát, hogy rá sem tudott nézni.
- Septa Mordane azt mondja, a legtöbb... a legtöbb nemesi születésű leány tizenkét-tizenhárom
évesen virágzik ki.
Joffrey bólintott.
- Erre.
A kapuházba vezette, a mellvédre kígyózó lépcső aljába.
Sansa remegve hátrahőkölt. Hirtelen rájött, hová mennek.
- Nem - a hangja rémült nyöszörgés volt csupán. - Kérlek, ne, ne kényszeríts, könyörgök...
Joffrey összeszorította a száját.
- Meg akarom mutatni neked, mi történik az árulókkal.
Sansa vadul rázta a fejét.
- Nem megyek! Nem megyek!
- Megparancsolhatom Ser Merynnek, hogy rángasson fel. - Sóhajtotta a fiú. - Az nem tetszene.
Jobb lesz, ha azt teszed, amit mondok.
Joffrey kinyújtotta felé a karját, Sansa hátrálni kezdett előle, de beleütközött a Vérebbe.
- Csináld, leány! - mondta neki Sandor Clegane és visszatolta a király felé. A szája megvonag-
lott arca összeégett oldalán és Sansa szinte hallotta a többit: „Te is bármikor odakerülhetsz, úgy-
hogy add meg neki, amit akar!"
Rákényszerítette magát, hogy megfogja Joffrey kezét. Felfelé haladni a lépcsőn olyan volt,
mintha az valami rémálom részlete lenne. Minden lépéssel külön meg kellett küzdenie, mintha bo-
káig érő sárból próbálná kihúzni a lábát és több lépcsőfok volt, mint amekkora hite: ezer meg ezer
lépcső, a tetején, az erőd falán pedig az iszonyat várt rá.

442