Page 443 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
körülötte, a hideg kezdett gyengülni mögötte. Ekkor a kő hirtelen eltűnt és Dany a dothraki tenger
felett repült, egyre magasabbra és magasabbra, a föld zöld hullámokat vetett alatta és minden élő-
lény, aki csak lélegzett, rémülten menekült az árnyéka elől. Érezte az otthon szagát, látta is, ott volt,
mindjárt az ajtón túl, zöld mezők, nagy kőházak és karok, amelyek melegen tartják őt. Ott. Feltépte
az ajtót.
„...a sárkányt..."
Meglátta a bátyját, Rhaegart. A csődör, amin ült, olyan fekete volt, mint a páncélja. A sisakja
keskeny szemnyílásában vörös tűz villant.
- Az utolsó sárkány - hallotta halkan Ser Jorah hangját. - Az utolsó, az utolsó - Dany felemelte a
fényes, fekete sisakrostélyt. Az arc alatta az övé volt.
Azután, nagyon sokáig, csak a fájdalom maradt, a benne tomboló tűz és a csillagok suttogása.
Amikor felébredt, hamu ízét érezte.
- Ne - nyögött fel -, kérlek, ne!
- Khaleesi? - Jhiqui hajolt fölé, mint ijedt őzike. A sátor belsejét mozdulatlan és közeli árnyékok
borították. A tűzhelyből hamufoszlányok emelkedtek, és Dany követte őket a szemeivel fel egészen
a füstelvezető nyílásig. Repülés, gondolta. Szárnyaim voltak, repültem. De ez csak álom volt.
- Segítsetek - suttogta és megpróbált felkelni. - Hozzatok nekem...
A hangja nyers volt, és nem jutott eszébe, mit akart kérni. Miért fáj ennyire minden tagja?
Mintha ízekre tépték, majd újra összeállították volna a testét a darabokból.
- Hozzatok...
- Igen, Khaleesi - azzal Jhiqui már el is tűnt, kiáltozva rohant ki a sátorból. Danynek szüksége
volt... valamire... valakire... de mire, kire? Tudta, hogy fontos. Abban a pillanatban csak ez az
egyetlen egy dolog számított az egész világon. Az oldalára gördült és feltámaszkodott az egyik kö-
nyökére. A lábai belegabalyodtak a takaróba. A mozgás iszonyú erőfeszítést követelt tőle. A világ
kábultan kavargott körülötte. Muszáj...
A szőnyegen találtak rá, amint a sárkánytojások felé vonszolta magát. Ser Jorah Mormont a kar-
jába vette és visszavitte az alvóselymek közé. A lány erőtlenül küzdeni próbált ellene. A lovag vál-
lai fölött látta három szolgálóleányát, Jhogót apró bajuszával és Mirri Maz Duurt széles, lapos ar-
cával.
- Muszáj... - próbálta megmagyarázni nekik. - Kell, hogy...
- ...aludj egy kicsit, hercegnő - nyugtatgatta Ser Jorah.
- Nem - tiltakozott Dany. - Kérlek, kérlek!
- De igen. - A férfi a selymekbe bugyolálta, pedig tűzforró volt a teste. - Aludj és nyerd vissza
az erődet, Khaleesi! Térj vissza közénk!
Addigra ott volt Mirri Maz Duur is, a maegi, és egy kupát dugott a szájához. Savanyú tej ízét
érezte és még valami mást is, valami sűrű és keserű ízt. Meleg folyadék csorgott végig az arcán.
Valahogy sikerült lenyelnie. A sátor elhomályosult és a kimerültség megint legyőzte. Ezúttal nem
álmodott. Csak egy parttalan, fekete tengeren lebegett, csendben és békében.
Bizonyos idő múlva - egy éjszaka, egy nap, egy év, nem tudta megmondani - ismét felébredt. A
sátorban sötét volt, a bejárat selyemlapjai szárnyakként csapkodtak, ha kívülről egy-egy szélroham
megostromolta őket. Most nem próbált meg felkelni.
- Irri! - szólalt meg. - Jhiqui! Doreah!
A három lány azonnal ott termett.
- Kiszáradt a torkom - mondta nekik. - Nagyon kiszáradt.
A szolgálólányok vizet hoztak neki. Langyos volt és állott, Dany mégis mohón felhajtotta és el-
küldte Jhiquit, hogy hozzon még. Irri megnedvesített egy puha kendőt és megtörölgette vele a hom-
lokát.
- Beteg voltam - mondta Dany. A dothraki lány bólintott. - Mennyi ideig? - A kendő megnyug-
tatta, de Irri annyira szomorúnak látszott, hogy megrémítette.
- Sokáig - suttogta.
Amikor Jhiqui visszatért a vízzel, vele volt Mirri Maz Duur is. Az asszony szemei nehezek vol-

446