Page 453 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
- Hadd mondják - válaszolta Lord Tywin. - Küldd előre Ser Gregort a martalócaival! Küldd ki
Vargo Hoatot és a szabadlovasait, meg Ser Amory Lorchot is! Mindegyikük kapjon háromszáz lo-
vast! Mondd meg nekik, lángokban akarom látni a folyómelléket az Isten Szemétől a Vörös Ágig!
- Égni fognak, uram - bólintott Ser Kevan és felállt. - Kiadom a parancsokat.
Meghajolt és az ajtó felé indult.
Amikor egyedül maradtak, Lord Tywin Tyrionra pillantott.
- A vadembereid talán örülnének egy kis fosztogatásnak. Mondd meg nekik, hogy elmehetnek
Vargo Hoattal és annyit rabolhatnak, amennyit csak akarnak! Vagyont, jószágot, asszonyokat, vi-
gyék el, amit akarnak és gyújtsák fel a többit!
- Megmagyarázni Shaggának és Timettnek, hogyan kell fosztogatni olyan, mintha egy kakast
tanítanál kukorékolásra - jegyezte meg Tyrion -, de inkább magam mellett tartanám őket.
Lehet, hogy barbárok és engedetlenek, de a vadak az övéi voltak és sokkal jobban megbízott
bennük, mint apja bármelyik emberében. Nem fogja átengedni őket.
- Akkor jól teszed, ha megtanulod irányítani őket. Nem tűröm, hogy a várost feldúlják.
- A várost? - Tyrion elcsodálkozott. - Ugyan melyik városról lenne szó?
- Királyvárról. Az udvarba küldelek téged.
Tyrion Lannister erre számított a legkevésbé. A kupa után nyúlt és egy pillanatig eltűnődött,
miközben kortyolt.
- Mi keresnivalóm lenne ott?
- Uralkodj! - közölte az apja kurtán.
Tyrion harsányan felnevetett.
- Ahhoz drága nővéremnek is lesz egy-két szava!
- Mondjon, amit akar! A fiát kézbe kell venni, mielőtt mindent elront. Azokat a barmokat hibáz-
tatom ott a tanácsban: Petyr barátunkat, a tiszteletreméltó nagymestert meg azt a töketlen csodát,
Lord Varyst. Ugyan miféle tanácsokat adnak Joffreynak, amikor egyik baklövést követi el a másik
után? Kinek jutott eszébe lordot csinálni ebből a Janos Slyntből? A fickó apja hentes volt és most
nekiadják Harrenhalt. Harrenhalt, ami egykor királyok székhelye volt! Nem mintha valaha is be-
tenné oda a lábát, ha nekem is van beleszólásom. Azt hallottam, egy véres lándzsát választott címe-
rül. Egy véres húsvágó bárd jobb választás lett volna. - Az apja nem emelte fel a hangját, de Tyrion
így is látta a haragot az aranyló szemekben. - És Selmy elbocsátása, annak meg mi értelme volt?
Igaz, az az ember öreg, de a Bátor Barristan névnek még mindig csengése van a birodalomban.
Bárkit szolgált is, becsülettel tette. Elmondhatja ezt bárki a Vérebről? Az ember csontokat vet a ku-
tyájának az asztal alatt, nem ülteti maga mellé a padra! - Tyrion arcának szegezte az ujját. - Ha
Cersei nem tudja megnevelni azt a kölyköt, neked kell! Ha pedig ezek a tanácsosok ellenünk ját-
szanak...
Tyrion tudta.
- Karók - sóhajtott. - Fejek. Fal.
- Látom, azért tanultál tőlem egy-két dolgot.
- Többet, mint hinnéd, Apám - felelte halkan Tyrion. Felhajtotta a borát és félretolta a kupát. El-
töprengett. Egy része boldogabb volt, mint be merte volna vallani. A másik része viszont emléke-
zett a csatára a folyónál és eltűnődött, vajon megint a balszárnyat kell-e tartania.
- Miért én? - kérdezte és félreszegte a fejét. - Miért nem a nagybátyám? Miért nem Ser Addam,
Ser Flement vagy Lord Serrett? Miért nem egy... nagyobb valaki?
Lord Tywin váratlanul felállt.
- Mert te vagy a fiam.
Ekkor értette meg. Már beletörődtél, hogy elveszítetted, gondolta. Te rohadt disznó, azt hiszed,
Jaime már tulajdonképpen halott, és csak én maradtam neked. Tyrion szerette volna megütni, arcul
köpni, előkapni a tőrét, kivágni a szívét és megnézni, tényleg régi, kemény aranyból van-e, ahogy a
köznép tartja. De csak ült ott, csendben és mozdulatlanul.
A törött kupa üvegcserepei ropogtak az apja csizmája alatt, amikor Lord Tywin végigment a
termen.

456