Page 463 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

CATELYN

Mintha ezer év telt volna el azóta, hogy Catelyn Stark, karján csecsemő kisfiával elhagyta
Zúgót, átkelt a Bukókő folyón egy kis csónakban és elindult északra, Deres felé. Most ugyan-
azon a folyón tértek haza, a fiú azonban a pólya helyett páncélt viselt.
Robb a csónak orrában ült Szürke Széllel és kezét a rémfarkas fején nyugtatta, miközben az
evezősök a lapátokat húzták. Theon Greyjoy is vele volt. A nagybátyja, Brynden a másik csó-
nakban követte őket a Hordóval és Lord Karstarkkal.
Catelyn a csónak fara közelében foglalt helyet. Végigszáguldottak a Bukókőn, hagyták, hogy
az erős áramlat elsodorja őket az előttük magasodó Keréktorony előtt. A toronyban rejtőző ha-
talmas vízkerék csobogása és zúgása a gyermekkorára emlékeztette Catelynt és szomorú mo-
solyt csalt az arcára. A kastély homokkő falainak tetejéről katonák és szolgálók kiáltozták a ne-
vét, Robbét és azt, hogy „Deres!". Minden bástyafalon a Tully ház lobogója lengett a szélben:
hullámzó kék és vörös háttér előtt ugró ezüst pisztráng. Lelkeesítő látvány volt, de az asszony
szívét nem vidította fel. Nem tudta, vajon a szíve valaha is felvidul-e még. Óh, Ned...
A Keréktorony alatt nagy kanyart írtak le és keresztben átszelték a háborgó vizet. Az embe-
rek teljes erejükkel az evezőknek feszültek. Feltűnt előttük a Vízkapu óriási íve, súlyos láncok
csikorgása hallatszott és a vas hullórács felemelkedett. Lassan csévélték felfelé és ahogy köze-
ledtek, Catelyn látta, hogy az alsó része vörös a rozsdától. A rácsok hegyéről barna iszap csepe-
gett rájuk, amikor elhaladtak alatta, alig egy hüvelyknyire az éles karóktól. Catelyn felnézett a
rácsra és eltűnődött, vajon milyen mélyre hatolt a rozsda, mennyire lenne képes ellenállni egy
faltörő kosnak és vajon ki kell-e cserélni. Az ilyen gondolatok mostanában egyáltalán nem áll-
tak messze tőle.
Áthaladtak a boltív alatt, végigeveztek a falak mellett. A napfényről árnyékba, majd megint
napfényre kerültek. Körülöttük mindenfelé kisebb-nagyobb csónakok himbálóztak a vízen, a
kőbe süllyesztett vasgyűrűkhöz kikötve. Apja őrei a vízhez vezető lépcsőn várakoztak a bátyjá-
val. Ser Edmure Tully zömök fiatalember volt bozontos, gesztenyebarna hajjal és tüzes szakál-
lal. A mellvértjén karcolások és horpadások látszottak, a csata nyomai, kék és vörös köpönyegét
pedig vér és füst szennyezte. Mellette Hollófa ura, Lord Tytos állt. Kemény férfi volt, szikár és
egyenes, mint a cövek. Arcát rövidre nyírt, őszülő pofaszakáll és kampós orr díszítette. Világos-
sárga páncéljában míves, szőlőindát és leveleket formázó berakás fénylett, keskeny vállára pe-
dig hollószárnyakból varrt köpönyeg borult. Lord Tytos vezette azt a csapatot, amelyik kimen-
tette a bátyját a Lannisterek táborából.
- Hozzátok be őket! - parancsolta Ser Edmure. Három ember térdig gázolt a vízbe a lépcső
alján és hosszú, kampós végű rudakkal közel húzták a csónakokat. Amikor Szürke Szél kiugrott,
egyikük elejtette a rudat, hátratántorodott, megbotlott és hangos toccsanással a folyóba ült. A
többiek nevettek, a férfi arcát pedig szégyenlős pír öntötte el. Theon Greyjoy átlendült a hajó
oldalán, kiemelte Catelynt a derekánál fogva és egy száraz lépcsőfokra helyezte feljebb, míg a
csizmáit víz nyaldosta körül.
Edmure lejött a lépcsőn, hogy megölelje.
- Drága húgom - dörmögte rekedten. Mélykék szemei és mosolyra termett szája volt, de most
nem mosolygott. Fáradtnak és elgyötörtnek látszott. Megviselte a csata és megkínozta a túlzott
megterhelés. A nyakát, ahol megsebesült, bekötötték. Catelyn szenvedélyesen megölelte.
- A te bánatod az enyém is, Cat - szólalt meg, amikor kibontakoztak az ölelésből. - Amikor
meghallottuk, hogy Lord Eddard... a Lannisterek megfizetnek, esküszöm neked, bosszút állhatsz
érte!
- Azzal visszahozom Nedet? - kérdezte az asszony élesen. A seb még mindig túl friss volt a
lágyabb szavakhoz. Most nem volt képes Nedre gondolni. Nem akart. Nem lett volna helyes.
Erősnek kellett lennie. - Mindez várhat. Látnom kell Apánkat.
- A toronyszobájában vár rád - mondta Edmure.

466