Page 466 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

CATELYN
Redwyne-lány miatt fog korholni, amikor meggyújtjuk a halotti máglyáját, hogy az ördög vinné
el a vénembert!
Catelyn elmosolyodott. Tudta, hogy igaza van.
- Nem látom Robbot.
- Azt hiszem, a csarnokba ment Greyjoyjal.
Theon Greyjoy egy padon ült Zúgó Nagy Csarnokában egy sörös kupa társaságában és apja
őrségét szórakoztatta éppen a Suttogó Erdőben esett mészárlás részleteivel.
- Néhányan megpróbáltak elmenekülni, de mi lezártuk a völgynek mind a két végét és elő-
rontottunk a sötétségből lándzsával meg karddal. A Lannisterek biztosan azt hitték, maguk a
Mások törtek rájuk, amikor Robb farkasa a torkuknak ugrott. Láttam, ahogy az egyiknek vállból
letépi a karját, a lovaik meg pánikba estek a szagától. Nem tudnám megmondani, pontosan hány
ember...
- Theon! - szakította félbe az asszony. - Merre találom a fiamat?
- Lord Robb felkereste az istenerdőt, úrnőm.
Ned is ugyanezt tette volna. Legalább annyira az apja fia, mint az enyém, ezt nem szabad el-
felejtenem. Ó, istenek, Ned...
A zöld lombkorona alatt talált rá Robbra, Magas vörösfák és hatalmas, vén szilfák között. A
szívfa előtt térdelt. A karcsú varsafa arca inkább szomorúnak, mint vadnak látszott. A kardja ott
volt előtte, a hegye a földbe döfve, kesztyűs kezei a markolaton. Ott térdelt körülötte Hordó
Umber, Rickard Karstark, Maege Mormont, Galbart Glover és még sokan. Még Lord Tytos is
köztük volt, a nagy hollószárny palást szétterült mögötte. Ők azok, akik megtartották a régi iste-
neket, gondolta az asszony. Amikor megkérdezte magától, ő milyen isteneket követett mostaná-
ban, nem tudott választ adni.
Nem volna illő megzavarni őket az imádkozásban. Az isteneknek meg kell kapniuk, ami jár
nekik... még a kegyetlen isteneknek is, akik elvették tőle Nedet és el fogják venni az apját.
Catelyn tehát várt. A folyó felől érkező szél végigsöpört a felső ágak között, jobbra pedig látta a
Keréktornyot az oldalára felkapaszkodó borostyánnal. Ahogy ott állt, megrohanták az emlékek.
Az apja ezek között fák között tanította lovagolni és ott volt a szilfa, amelyről Edmure leesett és
eltörte a karját. Amott pedig, a lugas alatt ő meg Lysa csókolózóst játszottak Petyrrel.
Évek óta nem gondolt erre. Milyen fiatalok voltak mindannyian! Ő nem volt idősebb, mint
most Sansa, Lysa fiatalabb volt, mint Arya, Petyr pedig még fiatalabb és mégis milyen heves. A
lányok adták-vették őt egymás közt, hol komolyan, hol vihogva. Olyan élénken tolultak elő az
emlékek, hogy szinte a vállán érezte a fiú izzadt ujjait és a szájában menta ízű leheletét. Az is-
tenerdőben mindig nőtt menta és Petyr nagyon szerette rágcsálni. Bátor kis legény volt, mindig
bajba került.
- Megpróbálta bedugni a nyelvét a számba - vallotta be a húgának Catelyn később, amikor
kettesben maradtak.
- Velem is megcsinálta - suttogta Lysa félénken és lélegzetvisszafojtva. - Tetszett.
Robb lassan felemelkedett és a hüvelyébe csúsztatta a kardot és Catelyn azon kapta magát,
hogy eltűnődik, vajon a fia valaha is megcsókolt-e egy lányt az istenerdőben. Biztosan megtette.
Feltűnt neki, hogy Jeyne Poole nedves szemekkel pillant rá és néhány szolgálólány is, még a ti-
zennyolc évesek is... csatába vágtatott és embert ölt a kardjával, biztosan megcsókolták már.
Könnyek szöktek a szemébe. Dühösen letörölte őket.
- Anyám - szólalt meg Robb, amikor megpillantotta. - Tanácsot kell összehívnunk. Muszáj
dönteni néhány dologban.
- A nagyapád látni szeretne téged - felelte az asszony. - Robb, nagyon beteg!
- Ser Edmure elmondta nekem. Sajnálom, Anya... Lord Hostert és téged is sajnállak. Először
azonban tanácskoznunk kell. Híreket kaptunk délről. Renly Baratheon magának követeli a báty-
ja koronáját.
- Renly? - az asszony megdöbbent. - Azt hittem, Lord Stannis lesz az...
- Ahogy mindannyian, úrnőm - jegyezte meg Galbart Glover.

469