Page 77 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
habár én jobban szeretem hinni, hogy épp csak elég nagy az elmém számára. Valós képem van eré-
nyeimről és gyengeségeimről. Az én fegyverem az elmém. A fivéremnek ott a kardja, Robert ki-
rálynak ott a harci pörölye, nekem pedig az elmém... az elmének pedig könyvekre van szüksége,
ahogyan a kardnak fenőkőre, ha meg akarja őrizni élességét - Tyrion megütögette a könyv bőrfede-
lét. - Ezért olvasok annyit, Havas Jon.
A fiú csendben hallgatta. Ha a név nem is, a Starkok arca az övé is volt: hosszú, ünnepélyes, fe-
gyelmezett. Olyan arc, amely nem árul el semmit. Bárki volt is az anyja, keveset adott tovább ma-
gából fiának.
- Miről olvasol? - kérdezte.
- Sárkányokról - felelte Tyrion.
- És mire jó az? Már nincsenek sárkányok - mondta a fiú a fiatalság könnyed bizonyságával.
- Így mondják - bólintott Tyrion. - Szomorú, nem? Amikor annyi idős voltam, mint te most, ar-
ról álmodoztam, hogy egyszer saját sárkányom lesz.
- Tényleg? - kérdezte a fiú gyanakvóan. Lehet - gondolta -, hogy Tyrion gúnyt űz belőle.
- Ó, igen. Még egy satnya, torz, csúnya kisfiú is lefelé nézhet a világra, ha egy sárkány hátán ül
- Tyrion félretolta a medvebőrt és feltápászkodott. - Annak idején rendszeresen tüzet gyújtottam a
Kaszter hegy mélyén és órákig bámultam a lángokat, mintha sárkánytűz volna. Néha elképzeltem,
amint az apámat lángok emésztik. Máskor a nővéremet képzeltem el ugyanígy. - Havas Jon félig
rémülten, félig lenyűgözve bámulta. Tyrion felvihogott. - Ne nézz rám ilyen arccal, fattyú! Tudom
a titkodat. Neked is vannak ilyen álmaid.
- Nem - vágta rá Havas Jon ijedten. - Én sohasem...
- Nem? Soha? - Tyrion felhúzta a szemöldökét. - Nos, akkor kétségtelen, hogy a Starkok retten-
tő kedvesek hozzád. Biztos vagyok benne, hogy Lady Stark úgy bánik veled, mintha a sajátja vol-
nál. A fivéred, Robb pedig mindig is kedves volt, de hát miért is ne? Az övé lesz Deres, a tiéd a
Fal. Apád pedig... valószínűleg neki is jó oka van, hogy becsomagolt neked és az Éjjeli Őrségbe
küldött...
- Hagyd abba! - kiáltotta Havas Jon haragtól sötétlő arccal. - Az Éjjeli Őrség nemes hivatás!
Tyrion nevetett.
- Te túl okos vagy, hogy ezt elhidd. Az Éjjeli Őrség a birodalom söpredékének szemétdombja.
Láttam, hogy nézted Yorent és a fiúkat. Ők az új testvéreid, Havas Jon, hogy tetszenek? Mogorva
parasztok, adósok, orvvadászok, erőszaktevők, tolvajok és fattyúk, mint te, mind ott gyülekeznek a
Falon és a grumkinokat, snarkokat meg a többi szörnyeteget figyelik, amikről a szoptatós dajkád
mesélt neked. Az a jó az egészben, hogy grumkinok meg snarkok nem léteznek, tehát a munka
meglehetősen veszélytelen. A rossz fele pedig az, hogy lefagy a tököd, de hát tekintve, hogy úgy-
sem nemzhetsz utódokat, nem hiszem, hogy ez túl sokat számítana.
- Elég! - kiabálta a fiú. Tett egy lépést előre, keze ökölbe szorult. Közel állt hozzá, hogy sírva
fakadjon.
Tyrion hirtelen, képtelen módon, bűntudatot érzett. Előrelépett, hogy bátorítóan megveregesse a
fiú vállát, vagy valamiféle bocsánatkérést motyogjon.
Nem látta, honnan vagy hogyan vetette rá magát a farkas. Az egyik pillanatban még Jon felé
lépkedett, a következőben pedig a hátán feküdt a kemény, köves talajon. A könyv kirepült a kezé-
ből esés közben, a tüdejéből kiszökött minden levegő a váratlan ütközéstől, a szája pedig megtelt
piszokkal, vérrel és rothadó levelekkel. Amikor megpróbált felkelni, a háta fájdalmas görcsbe rán-
dult. Biztosan megrándult a zuhanástól. Tehetetlenül csikorgatta a fogait, megragadott egy gyökeret
és ülő helyzetbe tornázta magát.
- Segíts! - szólt a fiúnak és kinyújtotta felé a kezét.
A farkas hirtelen közöttük termett. Nem morgott. Az átkozott dög egy hangot sem hallatott, csak
rámeresztette azokat a fényes, vörös szemeit és megmutatta neki a fogait. Ez azonban több volt,
mint elég. Tyrion nyögve roskadt vissza a földre.
- Akkor ne segíts! Itt fogok ülni, mig el nem mész.
Havas Jon Szellem vastag fehér bundáját cirógatta. Már mosolygott.

80