Page 81 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
a kapuhoz, amikor Apa és a lányok délre indultak.
- Itt búcsúztam el tőlük és abból az ablakból néztem, ahogy ellovagolnak.
Könyörgött Nednek, hogy ne menjen, most ne, azután, ami történt. Minden megváltozott, hát
nem látta? Semmire sem ment vele. Nincs választása, mondta neki, majd elment. Döntött. - Nem
hagyhatom el, egyetlen percre sem, amikor bármelyik perc az utolsó lehet a számára. Vele kell len-
nem, ha... ha... - Megfogta fia béna kezét, ujjaival végigsimította. Olyan törékeny és sovány volt,
semmi erő nem maradt benne, de az asszony még mindig érezte az élet melegét a bőrén keresztül.
Robb lágyabb hangon folytatta.
- Nem fog meghalni, Anya. Luwin mester szerint a legnagyobb veszély már elmúlt.
- És mi van, ha Luwin mester téved? Mi van, ha Brannek szüksége lesz rám, én pedig nem va-
gyok itt?
- Rickonnak van szüksége rád! - mondta Robb élesen. - Ő még csak három éves, nem érti, mi
történik. Azt hiszi, mindenki elhagyta őt, ezért mindenhová követ engem, a lábamba kapaszkodik
és sír. Nem tudom, mit tegyek vele! - Egy pillanatra elhallgatott és az alsó ajkába harapott, ahogyan
gyermekkorában szokta. - Anya, nekem is szükségem van rád. Próbálkozok, de nem... nem vagyok
képes egyedül boldogulni mindennel! - a hangja hirtelen elcsuklott a rátörő érzelmektől, és
Catelynnek eszébe jutott, hogy még csak tizennégy éves. Fel akart állni és odamenni hozzá, de
Bran még mindig fogta a kezét, s ő nem bírt megmozdulni.
A torony mellett felüvöltött egy farkas. Catelyn egy pillanatra megremegett.
- Brané - Robb kitárta az ablakot és beengedte az éjjeli levegőt a fülledt toronyszobába. A vo-
nyítás hangosabb lett. Hideg, magányos hang volt, tele búval és kétségbeeséssel.
- Ne! - kérte az anyja. - Brannek melegen kell maradnia.
- Hallania kell őket - felelte Robb. Valahol Deresben egy második farkas is rákezdett, kórusban
az elsővel, majd egy harmadik, közelebbről.
- Borzaskutya és Szürke Szél - mondta Robb, ahogy a hangjuk együtt emelkedett és halt el. -
Meg lehet különböztetni őket egymástól, ha odafigyel az ember.
Catelyn reszketett. A bánattól, a hidegtől és a rémfarkasok üvöltésétől. A vonyítás, a hideg szél
és a szürke, üres kastély éjről éjre, állandóan, változatlanul, s kisfia ott feküdt összetörve, a legked-
vesebb gyermeke, a legszelídebb, Bran, aki szeretett nevetni, mászni és a lovagi életről álmodozott.
Ez mind semmivé lett, s többé sohasem hallja már nevetni. Kezét zokogva szabadította ki a fiúéból
és befogta a fülét, hogy kizárja azt a szörnyű üvöltést.
- Hallgattasd el őket! - kiabálta. - Nem bírom elviselni, hallgattasd el őket, hallgattasd el őket,
öld meg mindet, ha muszáj, csak hallgattasd el őket!
Nem emlékezett rá, hogyan zuhant a padlóra, de ott volt és Robb erős karjai felemelték.
- Ne félj, Anya! Sohasem bántanák. - A betegszoba sarkában álló keskeny ágyához támogatta az
asszonyt. - Hunyd be a szemed - mondta lágyan. - Pihenj! Luwin mester elmondta, hogy alig alud-
tál Bran balesete óta.
- Nem tudok - sírt. - Az istenek bocsássanak meg, Robb, képtelen vagyok, mi lesz, ha meghal,
míg én alszom, mi lesz, ha meghal, mi lesz, ha meghal... - a farkasok még mindig üvöltöttek.
Catelyn felkiáltott és újra a fülére tapasztotta a kezét. - Ó, istenem, csukd be az ablakot!
- Ha megígéred, hogy alszol egyet - Robb az ablakhoz ment, de ahogy a táblák után nyúlt, új
hang vegyült a rémfarkasok gyászos dalába. - Kutyák - hallgatózott. - Az összes kutya ugat. Még
sohasem csinálták ezt... - Catelyn hallotta, hogy a fiú lélegzete megakad. Amikor felnézett rá, az
arca sápadt volt a lámpás fényénél. - Tűz - suttogta.
Tűz, villant át az asszony agyán, majd... Bran!
- Segíts! - szólt rá sürgetően és felült. - Segíts Branen!
Úgy látszott, Robb nem hallja.
- Ég a könyvtártorony - mondta.
Most már Catelyn is látta a villódzó vöröses fényt a nyitott ablakon át. Megkönnyebbülten fel-
sóhajtott. Bran biztonságban van! A könyvtár a híd túlsó oldalán volt, a tűz itt nem érhette el őket.
- Hála az isteneknek! - suttogta.

84