Page 11 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
hátrálni kényszerült egy lépést. Még egy ütésváltás, még egy lépés hátra.
Mögötte, jobbra, balra körülötte a nézők türelmesen, arctalanul, csendben álltak. Finom páncél-
zatuk változó színezete majdnem láthatatlanná tette őket az erdőben. Mégsem tettek egy lépést sem,
hogy beavatkozzanak.
A kardok újra és újra összecsaptak, míg végül Will szerette volna befogni a fülét, hogy ne hallja
furcsa, bánatosan síró zajukat. Ser Waymar már zihált az erőfeszítéstől. Lehelete gomolygott a
holdvilágnál. Pengéje fehér volt a fagytól, a Másén halvány kék fény táncolt.
Ekkor Royce hárítása egy ütemmel elkésett. A sápadt kard belehasított a sodronyingbe a karja
alatt. A fiatal lovag felkiáltott fájdalmában. A páncélgyűrűk között vér buggyant ki. Gőzölgött a
hidegben, s a cseppek olyan vörösnek látszottak, mint a tűz, ahol a hóra hullottak. Ser Waymar uj-
jai végigsiklottak az oldalán. Amikor elhúzta, vakondprém kesztyűjét átáztatta a vér.
A Más mondott valamit egy nyelven, amelyet Will nem értett. A hangja olyan volt, mint amikor
egy téli tavon meghasad a jég. A szavak gúnyosan hangzottak.
Ser Waymar Royce megtalálta a haragját.
- Robertért! - kiáltotta és vicsorogva előrelendült. Két kézzel emelte fel a fagyott kardot és teljes
súlyát beleadva oldalsó csapásra lendítette. A Más majdhogynem lustán hárított.
Amikor a pengék egymáshoz értek, az acél darabokra tört.
Kiáltás hasított a levegőbe és visszhangzott a fák között. A lovag kardja ezer szilánkra repült
szét, amelyek úgy záporoztak körös-körül, mint apró acéltűk esője. Royce térdre rogyott, felsikol-
tott és eltakart a szemét. Vér csordult elő az ujjai közül.
A nézők előre léptek, mintha vezényszóra tennék. Kardok emelkedtek fel és sújtottak le halálos
csendben. Hidegvérű mészárlás volt. A halovány pengék úgy hatoltak át a páncélon, mint kés a va-
jon. Will behunyta a szemét. Mélyen lentről olyan élesen hallotta a hangjukat és a nevetésüket,
mint a jégcsap.
Sok idő telt el, mire ismét összeszedte a bátorságát, hogy lenézzen. A hegygerinc üres volt alat-
ta.
Ott maradt a fán, lélegezni is alig mert. A hold lassan átkúszott a fekete égbolton. Végül, merev
izmokkal és a hidegtől bénult ujjakkal, lemászott.
Royce holtteste arccal lefelé hevert a hóban, egyik karja kinyújtva. A vastag fekete köpenyt tu-
catnyi vágás tépázta meg. Ahogy ott feküdt holtan, akkor látszott igazán, milyen fiatal is volt a lo-
vag. Csak egy fiú.
Will néhány lépésre onnét megtalálta, ami megmaradt a kardból.
A nyele szálkás volt és kicsavarodott, mint a villámsújtotta fa. Will letérdelt, óvatosan körülné-
zett és felkapta. A törött kard lesz a bizonyíték. Gared tudni fogja, mit jelent, vagy ha ő nem is,
majd Mormont, a Vén Medve vagy Aemon mester. Vajon Gared még mindig vár a lovakkal? Siet-
nie kell.
Will felállt. Ser Waymar Royce tornyosult föléje.
Finom ruhája cafatokban lógott, arca összeroncsolódott. Kardjának egy szilánkja átdöfte bal
szemének vak fehér pupilláját.
Jobb szeme azonban nyitva volt és kék fényben izzott. Látott vele.
Will megbénult ujjai elejtették a törött kardot. A fiú becsukta a szemét, hogy imádkozzon.
Hosszú, finom kezek súrolták az arcát és fonódtak a nyakára. A legfinomabb vakondprémbe voltak
burkolva és ragacsosak voltak a vértől, érintésük mégis jeges hideget árasztott.

14