Page 119 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
lop előtt haladt, hogy távol tartsák magukat a Lannisterektől és az egyre növekvő feszültségtől.
Robertet alig látták. Azt rebesgették, hogy a kerekes házban utazik és legalább annyiszor részeg,
amennyiszer józan. Ha ez igaz, órákkal lemaradhattak, de még így is hamarabb ideérhetnek, mint
Ned szerette volna. Elég volt egyetlen pillantást vetnie Sansa arcára és a harag újult erővel lángolt
fel benne. Az utazás utolsó két hete kész gyötrelem volt. Sansa Aryát hibáztatta és azt mondogatta
neki, hogy Nymerianak kellett volna elpusztulnia, Arya pedig kétségbe esett, amikor megtudta, mi
történt barátjával, a henteslegénnyel. Sansa álomba sírta magát, Arya naphosszat szótlanul meren-
gett, Eddard Stark pedig a Deresi Starkoknak fenntartott fagyos pokolról álmodott.
Átvágott a külső udvaron, egy csapórács alatt a belső hídhoz ért és elindult arrafelé, amerre a
Segítő Tornyát sejtette, amikor Kisujj toppant elé.
- Rossz irányba mész, Stark. Gyere velem!
Ned habozott egy kicsit, majd követte. Kisujj egy toronyba vezette, majd le egy lépcsőn, keresz-
tül egy kis, megsüllyedt udvaron és végig egy elhagyott folyosón, ahol a fal mellett üres páncélok
álltak őrt. A Targaryenek emlékei voltak ezek: fekete acél sárkánypikkellyel borított sisakkal poro-
san, elfeledve.
- Nem erre vezet az út a lakrészembe - mondta Ned.
- Mondtam, hogy így van? A kazamatákba vezetlek, hogy elvágjam a torkod és befalazzam a
holttestedet - felelte Kisujj. A hangjából csak úgy áradt a gúny. - Nincs most időnk erre, Stark. A
feleséged vár.
- Miféle játékot játszol velem, Kisujj? Catelyn Deresben van, sokszáz mérföldnyire innét.
- Óh? - Kisujj szürkészöld szeme pajkosan felcsillant. - Akkor, úgy látszik, valaki boszorkányos
ügyességgel személyesíti meg őnagyságát. Utoljára mondom, gyere velem! Vagy ne gyere és én
megtartom őt magamnak! - lesietett a lépcsőn.
Ned gyanakodva követte. Hát sohasem ér már véget ez a nap? Az ilyen intrikák egyáltalán nem
az ő szája íze szerint valók voltak, de kezdett ráébredni, hogy az olyan embereknek, mint amilyen
Kisujj, valóságos lételemük.
A lépcső alján vasból és tölgyfából készült, súlyos ajtó zárta el az utat. Petyr Baelish felemelte a
reteszt és intett Nednek, hogy lépjen be. Kiléptek a vörösen izzó alkonyba és egy sziklás meredé-
lyen találták magukat, magasan a folyó fölött.
- A kastélyon kívül vagyunk - szólalt meg Ned.
- Téged nehéz lenne becsapni, Stark - jegyezte meg Kisujj vigyorogva. - A nap vagy az égbolt
vezetett nyomra? Kövess! A sziklába mélyedéseket vágtak. Vigyázz, nehogy lezuhanj, mert
Catelyn sohasem értené meg! - azzal máris eltűnt a szikla oldala mögött. Olyan ügyesen ereszkedett
alá, mint egy majom.
Ned tanulmányozta egy pillanatig a meredély sziklás oldalát, majd ugyan lassabban, de követte
a férfit. A mélyedések ott voltak, ahogy Kisujj állította. Keskeny bevágások, amelyek odalentről
egyáltalán nem tűntek fel, hacsak az ember nem tudta, hol keresse őket. A folyó szédítő mélység-
ben kanyargott alattuk. Ned a falhoz szorította az arcát és megpróbált nem többször lenézni, mint
ahányszor feltétlenül szükséges volt.
Amikor végre elérte a fal alját, egy keskeny, sáros ösvényt a folyó partján, Kisujj egy sziklának
dőlve lustán egy almát rágcsált. Már majdnem a csutkánál tartott.
- Öregszel és egyre lassabb vagy, Stark - jegyezte meg és hanyagul a sebes vízbe hajította az
almacsutkát. - Nem baj, az út hátra lévő részét lóháton tesszük meg.
Két ló várt rájuk. Ned felszállt az egyikre és a férfi után ügetett, végig az ösvényen, vissza a vá-
rosba.
Baelish egy rozoga ház mellett állította meg a lovát. A háromszintes épületet fagerendákból
emelték és ablakaiból lámpafény látszott a sűrűsödő félhomályban. A házból zene és durva nevetés
hangja szűrődött ki és szállt a víz felett. Az ajtó mellett súlyos láncon vörös ólmozott üvegburába
zárt, díszes olajlámpa himbálózott.
Ned Stark dühösen pattant le a lóról.
- Egy bordély! - kiáltotta. Megragadta a kamarást a vállánál fogva és egyetlen rántással megfor-

122