Page 127 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
Mormont nem hallotta meg a gúnyt a hangjában.
- A Keleti Őrség közelében élő halászok fehér alakokat láttak a parton.
Tyrion ezúttal nem tudta fékezni a nyelvét.
- A lannisporti halászok gyakran látnak tengeri lényeket.
- Denys Mallister azt írja, hogy a hegyi emberek dél felé vándorolnak. Soha nem látott számban
lopóznak át az Árnyéktoronynál. Menekülnek, uram... de mi elől menekülnek? -Lord Mormont az
ablakhoz lépett és kibámult az éjszakába. - Az én csontjaim már öregek, Lannister, de még sohasem
éreztek ilyen fagyot. Kérlek, mondd el a királynak, amit tőlem hallottál! A tél közeleg és amikor le-
száll a Hosszú Éjszaka, csak az Éjjeli Őrség áll majd a birodalom és az északról előretörő sötétség
között. Ha nem állunk készen, az istenek irgalmazzanak mindannyiunknak!
- Az istenek irgalmazzanak nekem, ha nem alszom valamit ma éjjel. Yoren kora hajnalban akar
indulni - Tyrion felállt. Álmos volt a bortól és elege volt a közelgő végzetből. - Köszönet minden
udvariasságért, amiben részeltettél, Lord Mormont.
- Mondd el nekik, Tyrion! Mondd el nekik és győzd meg őket! Csak ennyi hálára van szüksé-
gem - füttyentett. A holló odaröppent hozzá és a vállára telepedett. Mormont elmosolyodott és a
zsebéből néhány szem kukoricát adott a madárnak. Tyrion így hagyta magára.
Odakint metsző hideg volt. Tyrion Lannister vastagon bundákba bebugyolálva felhúzta a kesz-
tyűit és biccentett a Parancsnoki Torony előtt őrt álló szerencsétlen, összefagyott ördögöknek. El-
indult át az udvaron saját, a Királyi Toronyban található szobája felé. Olyan gyorsan lépkedett,
ahogy csak a lábai bírták. Hófoltok ropogtak a talpa alatt, ahogy a csizmáival áttörte az éjjel meg-
fagyott jeges kérget, gőzölgő lélegzete pedig úgy kísérte, mint egy lobogó. Kezeit a hóna alá dugta
és még gyorsabban szedte a lábait. Remélte, Morrec nem felejtette el felmelegíteni az ágyát a tűz-
ből kivett forró téglákkal.
A Fal roppant tömege rejtelmesen fénylett a Királyi Torony mögött. Tyrion megállt egy pilla-
natra és felnézett rá. A lábai sajogtak a hidegtől és a sietségtől.
Hirtelen különös vágy kerítette hatalmába, hogy még egyszer lepillanthasson a világ végéről. Ez
lesz az utolsó esélye, gondolta. Holnap délre indul és el sem tudta képzelni, hogy valaha is vissza-
térjen ebbe a fagyos sivárságba. Ott magasodott előtte a Királyi Torony a meleg és a puha ágy ígé-
retével, Tyrion mégis azon kapta magát, hogy elhalad mellette, egyenesen a Fal hatalmas tömbje
felé.
A déli oldalon falépcső futott felfelé. Vastag, durván faragott gerendák tartották, amelyeket mé-
lyen a jégbe süllyesztettek, s a fagy tartotta őket a helyükön. A tákolmány ide-oda kanyargott,
cikkcakkban, mint a villámcsapás. A fekete testvérek biztosították róla, hogy sokkal erősebb, mint
amilyennek látszik, ám Tyrion lábai túlságosan görbék voltak ahhoz, hogy akár csak álmodozzon a
feljutásról. A kút mellett álló vaskalitkához ment inkább, bemászott és gyors egymásutánban há-
romszor erősen megrántotta a csengettyű kötelét.
Szinte örökkévalóságnak tűnt a várakozás, míg ott állt a rácsok mögött, háttal a Falnak. Ahhoz
mindenesetre elég sokáig kellett ácsorognia, hogy elgondolkodjon rajta, miért is csinálja ezt. Már
azon volt, hogy kiveri a fejéből ezt a hirtelen támadt ötletet és lefekszik aludni, amikor a kalitka
megrándult és emelkedni kezdett.
Lassan mozgott felfelé. Eleinte meg-megrázkódott és megtorpant, később azonban simábban ha-
ladt. A talaj fokozatosan eltűnt alóla, a ketrec himbálózott, Tyrion pedig szorosan markolta a vasrá-
csokat. Még a kesztyűn át is érezte a fém hidegét. Elismeréssel nyugtázta, hogy Morrec tüzet gyúj-
tott a szobájában, a parancsnok tornya azonban sötét volt. Úgy látszik, a Vén Medvének több esze
van, mint neki.
A tornyok felett járt, még mindig felfelé araszolva. A Fekete Vár kirajzolódott a holdfényben.
Innen fentről látszott igazán, milyen sivár és üres is valójában. Ablaktalan tornyok, omladozó falak
és kőtörmelékkel borított udvarok látszottak. Távolabb látta Vakondváros fényeit, a kis városét,
amely mintegy fél mérföldnyire délre feküdt a királyi út mellett. A holdfény itt-ott vízfelületen csil-
lant meg, amerre jeges patakok zúdultak alá a hegyekből, hogy összeszabdalják a síkságokat. A vi-
lág többi része szélfútta hegyormok és helyenként hóborította, sziklás mezők bús üressége volt

130