Page 133 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
- Nono, kicsikém - kezdte és kinyúlt a lányért, de Arya átsiklott a lábai között és máris a torony
kanyargó lépcsőin rohant felfelé. Léptei kopogtak a kőpadlón és hallotta, hogy Kövér Tom fújtatva
igyekszik utána.
A hálóterme volt az egyetlen hely, amit Arya szeretett Királyvárban, a legjobban pedig ebben is
az ajtót szerette, a masszív tölgyfaajtót, amelyet vaspántok tartottak. Ha becsapta az ajtót és lezárta
a súlyos reteszt, senki sem mehetett be többé a szobájába, sem Septa Mordane vagy Kövér Tom,
sem Sansa, Jory vagy a Véreb, senki! Most becsapta.
Amikor a retesz a helyére került, Arya végre elég biztonságban érezte magát a síráshoz.
Az ablak melletti padhoz ment és szipogva leült. Gyűlölte mindannyiukat, de a legjobban saját
magát gyűlölte. Minden az ő hibája volt, minden, ami történt. Sansa ezt mondta és ezt mondta
Jeyne is.
Kövér Tom kopogott az ajtaján.
- Arya, kislány, mi a baj? - szólalt meg. - Odabent vagy?
- Nem! - kiáltotta a lány. A kopogás abbamaradt. Egy pillanattal később hallotta elmenni. Kövér
Tommal mindig könnyű volt a bolondját járatni.
Arya az ágya lábánál álló ládához ment. Letérdelt, felnyitotta a fedelét, két kézzel elkezdte ki-
szórni a ruháit. Marokszámra rángatta ki a selymet, szatént, bársonyt és gyapjút, s mindet a földre
hajigálta. Ott volt a láda alján, ahová rejtette. Arya gyengéden emelte fel és húzta ki a karcsú pen-
gét a hüvelyből.
Tű.
Megint Mycah-ra gondolt és a szemei megteltek könnyel. Az ő hibája, az ő hibája, az ő hibája!
Ha sohasem kéri meg, hogy játsszon vele kardvívást...
Hangos dörömbölés hallatszott az ajtón, hangosabb, mint az előbb.
- Arya Stark, most azonnal kinyitod ezt az ajtót, megértetted?
Arya megpördült Tűvel a kezében.
- Jobban teszed, ha nem jössz be ide! - figyelmeztette. Vadul a levegőbe suhintott a fegyverrel.
- A Segítő hallani fog erről! - dühöngött Septa Mordane.
- Nem érdekel! - kiabálta Arya. - Menj el!
- Megbánod még ezt az arcátlan viselkedést, ifjú hölgy, ígérem neked! - Arya az ajtóra
tapasztotta a fülét, míg meg nem hallotta a septa távolodó lépteinek hangját.
Tűvel a kezében visszament az ablakhoz és lenézett az alatta elterülő udvarra. Bárcsak úgy tud-
na mászni, mint Bran, gondolta. Akkor kilépne az ablakon, lemászna a tornyon és elmenekülne er-
ről a rettenetes helyről, elmenekülne Sansától és Septa Mordane-től és Joffrey hercegtől,
mindannyiuktól. Ellopna némi élelmet a konyhából, fogná Tűt, felvenné a legjobb csizmáját és egy
meleg köpönyeget. Megtalálná Nymeriát a Három Folyó alatti vadonban és együtt visszatérnének
Deresbe, vagy Jonhoz menekülnének a Falra. Azt kívánta, bárcsak itt lenne vele Jon. Akkor talán
nem érezné magát ennyire magányosnak.
Az ajtón felhangzó halk kopogtatás eltérítette Aryát az ablaktól és a szabadulásról szőtt álmai-
tól.
- Arya! - hallotta apja hangját. - Nyisd ki az ajtót! Beszélnünk kell.
Arya végigment a szobán és felemelte a zárat. Apa egyedül volt. Inkább szomorúnak, mint dü-
hösnek látszott, s ettől Arya még nyomorultabbul érezte magát.
- Bejöhetek?
Arya bólintott, majd szégyenében lesütötte a szemét. Apa becsukta az ajtót maga mögött.
- Kié az a kard?
- Az enyém - Arya teljesen megfeledkezett Tűről a kezében.
- Add ide nekem!
Arya vonakodva átadta a fegyvert. Nem tudta, a kezében tarthatja-e még valaha is. Apja meg-
fordította a fényben és a penge mindkét oldalát megvizsgálta. Hüvelykujjával kipróbálta a hegyét.
- Egy útonálló kardja - szólalt meg. - A készítő jele mégis ismerősnek tűnik. Ez Mikken munká-
ja.

136