Page 138 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

DAENERYS
Még az éjszakák sem hoztak megnyugvást. Khal Drogo nem törődött vele, miközben lovagol-
tak, ahogy nem törődött vele az esküvőjük alatt sem, esténként pedig harcosaival és vérlovagjaival
ivott, lóversenyeket rendezett és nézte, ahogy a nők táncolnak, s a férfiak meghalnak. Életének eb-
ben a részében nem volt hely Danynek. Egyedül vacsorázott vagy Ser Jorah-val és a bátyjával, utá-
na pedig úgy kellett álomba sírnia magát. Mégis minden éjjel, röviddel hajnal előtt, Drogo bejött a
sátrába, felébresztette a sötétben, hogy ugyanolyan kérlelhetetlenül magáévá tegye, ahogyan nappal
a lovát uralta. Mindig hátulról kapta el, dothraki szokás szerint, amiért a lány hálás volt, mert így
ura nem láthatta az arcát áztató könnyeket, a párnájával pedig el tudta fojtani fájdalmas kiáltásait.
Amikor a férfi végzett, lehunyta a szemét és halkan horkolni kezdett, Dany pedig ott feküdt mellet-
te elkínzott, sajgó testtel, amely annyira fájt, hogy képtelen volt újra elaludni.
Nap napot, éjszaka éjszakát követett, mígnem egyszer csak Dany ráébredt, hogy még egy percet
nem bír már ki. Az egyik éjjel elhatározta, hogy inkább megöli magát, mintsem továbbmenjen...
Akkor azonban megint a sárkányról álmodott. Most Viserys nem szerepelt benne. Csak ő volt
ott és a sárkány. A pikkelyei feketék voltak, mint az éjszaka, nedvesek és síkosak a vértől. Dany
érezte, hogy az ő vére az. A lény szemei helyén olvadt láva fortyogott, s amikor kitátotta a pofáját,
a láng forró sugárban lövellt ki belőle. Hallotta, ahogy énekel neki. Kitárta a karjait a tűznek, ma-
gához ölelte, hagyta, hogy egész testét magába zárja, hagyta, hogy megtisztítsa, megeddze és simá-
ra csiszolja. Érezte, ahogy a húsa megpörkölődik, megfeketedik és elhamvad, érezte, ahogy a vére
felforr és elpárolog, s mégsem érzett fájdalmat. Erősnek, frissnek és vadnak érezte magát.
Másnap érdekes módon mintha nem fájt volna annyira. Olyan volt, mintha az istenek meghallot-
ták és megsajnálták volna. Még a szolgálólányai is észrevették a változást.
- Khaleesi! - szólította meg Jhiqui. - Mi a baj? Beteg vagy?
- Az voltam - felelte neki a sárkánytojások mellett állva, amelyeket Illyriótól kapott nászajándé-
kul. Megérintette az egyiket, a legnagyobbat a három közül és lágyan végigfuttatta az ujjait a hé-
jon. Fekete és vörös, gondolta, mint a sárkány az álmomban. A kő furcsán meleg volt a keze alatt...
vagy még mindig álmodott? Elgondolkodva húzta vissza a kezét.
Attól az órától kezdve minden nap könnyebb volt, mint az előző. A lábai megerősödtek, a hó-
lyagok kifakadtak, a tenyere pedig megkérgesedett. Puha combjai keményebbé és ruganyosabbá
váltak, mint a kikészített bőr.
A khal utasította Irri nevű szolgálólányát, hogy tanítsa meg őt dothraki módra lovagolni, de az
igazi tanára maga a kancacsikó volt. A ló mintha ismerte volna a kedélyállapotát, mintha egyetlen,
közös agyuk lett volna. Dany minden nap elteltével biztosabban ült a nyeregben. A dothrakik ke-
mény és minden érzelgősségtől mentes nép voltak, nem szoktak nevet adni az állataiknak, így Dany
csak úgy gondolt az övére, mint „az ezüst". Még sohasem szeretett ennyire semmit.
Ahogy a lovaglás egyre kisebb megpróbáltatást jelentett, Dany kezdte észrevenni a táj szépsé-
gét. Mivel a khalasar élén haladt Drogóval és a vérlovagokkal, minden területet érintetlenül talált.
Bár a mögöttük érkező óriási horda feltörte a földet, felkavarta a folyókat és fojtogató porfelhőt
vert fel, az előttük elterülő mezők mindig zöldek és szüzek voltak.
Átvonultak Norvos dimbes-dombos vidékén, teraszosan művelt földek és apró falvak mellett ha-
ladtak el, ahol a lakosság nyugtalanul bámulta őket a fehérre meszelt falak tetejéről. Átkeltek há-
rom csendes folyón és egy negyediken, amely gyors volt, keskeny és alattomos, egyszer tábort ver-
tek egy nagy, kék vízesés mellett és érintettek egy hatalmas halott várost, ahol megfeketedett már-
ványoszlopok között a legendák szerint kísértetek jajgattak. Ezeréves valyriai utakon száguldottak
végig, amelyek egyenesek voltak, akár a dothrakik nyila. Fél holdon át Qohor Erdejében lovagol-
tak, ahol a levelek aranyló ernyőt vontak magasan föléjük, a fák törzsei pedig akkorák voltak, mint
egy városkapu. Hatalmas jávorszarvasok, pettyes tigrisek meg ezüstös bundájú és nagy, bíborszín
szemű lemurok éltek ott, de mindegyik elmenekült a khalasar elől, s Dany egyet sem látott közülük.
Akkorra a szenvedése már csak múló emlék volt. Teste még mindig fájt egy lovaglással töltött
hosszú nap után, a fájdalom azonban mostanra valahogy édessé vált, ő pedig minden reggel öröm-
mel pattant nyeregbe és alig várta, hogy megismerje az aznap előtte álló csodákat. Még az éjsza-
kákban is kezdte örömét lelni és ha esetleg mégis felkiáltott, miközben Drogo magáévá tette, az

141