Page 135 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
- Jory megtartotta a szavát - mosolygott az apja. - Vannak dolgok, amiket nem kell, hogy el-
mondjanak nekem. Még a vak is láthatta, hogy az a farkas önszántából sohasem hagyna el téged.
- Kövekkel kellett dobálnunk - mondta elkeseredetten. - Mondtam neki, hogy fusson, hogy le-
gyen szabad, hogy nem akarom többé. Vannak más farkasok, akikkel játszhat, hallottuk az üvölté-
süket és Jory azt mondta, az erdő tele van vaddal, úgyhogy vadászhat szarvasra. De ő csak követett
és végül kövekkel kellett dobálnunk. Kétszer eltaláltam. Nyüszített és rám nézett, én pedig úgy
szégyelltem magam, de jól tettük, ugye? A királyné megölette volna.
- Jól tettétek - mondta az apja. - És még a hazugság sem... nélkülözte a becsületet. - Amikor
odalépett Aryához, hogy megölelje, félretette Tűt. Most megint felvette a kardot és az ablakhoz lé-
pett vele, ahol megállt egy pillanatra és kinézett az udvarra. Amikor visszafordult, arca gondter-
heltnek látszott. Leült az ablak melletti padra és az ölébe vette Tűt.
- Arya, ülj le! Meg kell próbálnom elmagyarázni neked néhány dolgot.
Arya nyugtalanul letelepedett az ágya szélére.
- Túl fiatal vagy még, hogy az összes feladatom súlyával megterheljelek - mondta neki -, de
emellett Stark is vagy Deresből. Ismered a szavainkat.
- Közeleg a tél - suttogta Arya.
- A kemény, kegyetlen idők - mondta az apja. - Már belekóstoltunk a Három Folyón, gyerme-
kem, és amikor Bran leesett. Te a hosszú nyár alatt születtél, édesem, te sohasem ismertél mást, de
most a tél valóban közeleg. Jusson eszedbe a Házunk címere, Arya!
- A rémfarkas - mondta a lány. Nymeriára gondolt. Felhúzta a térdeit és átölelte őket. Félt.
- Hadd mondjak neked valamit a farkasokról, gyermekem. Amikor leesik a hó és fehér szelek
fújnak, a magányos farkas elpusztul, de a falka életben marad. A civakodás ideje a nyár. Télen meg
kell védenünk egymást, melegen kell tartanunk a másikat, egyesítenünk kell az erőinket. Ha tehát
gyűlölnöd kell, Arya, gyűlöld azokat, akik tényleg ártanak nekünk. Septa Mordane jó asszony,
Sansa pedig... Sansa a nővéred. Lehet, hogy olyan különbözőek vagytok, mint a Nap és a Hold, de
mindkettőtök szívén ugyanaz a vér folyik keresztül. Szükséged van rá, ahogy neki is szüksége van
rád... nekem pedig mindkettőtökre szükségem van, az istenek szerelmére!
Olyan fáradt volt a hangja, hogy Arya elszomorodott.
- Nem gyűlölöm Sansát - mondta neki. - Nem igazán - csak félig volt hazugság, amit mondott.
- Nem akarlak megijeszteni, de hazudni sem akarok neked. Sötét és veszélyes helyre jöttünk,
gyermekem. Ez nem Deres. Itt ellenségeink vannak, akik ártani próbálnak nekünk. Nem háborúz-
hatunk saját magunk között is. Ez a te makacsságod, az elmenekülés, a haragos szavak, az engedet-
lenség... odahaza ezek csupán egy gyermek nyári játékai voltak. Itt és most, nyakunkon a téllel, tel-
jesen más a helyzet. Itt az ideje, hogy felnőj.
- Fel fogok nőni - fogadkozott Arya. Még sohasem szerette annyira az apját, mint ebben a pilla-
natban. - Erős is tudok lenni. Olyan erős tudok lenni, mint Robb!
Apja markolattal előre odanyújtotta neki Tűt.
- Fogd!
Arya csodálkozó szemmel nézett a fegyverre. Egy pillanatig félt megérinteni, hátha megint elra-
gadják tőle, de édesapja megnyugtatta:
- Vedd el, a tiéd! - És a lány a kezébe fogta.
- Megtarthatom? - kérdezte. - Tényleg?
- Tényleg - Apa mosolygott. - Ha elvinném, minden bizonnyal napokon belül egy hajnalcsilla-
got találnék a párnád alatt. Bárhogy felingerel is, próbáld meg nem leszúrni a nővéredet!
- Nem fogom. Ígérem! - Arya szorosan a mellkasához szorította Tűt, apja pedig távozott.
Másnap, reggeli közben elnézést kért Septa Mordanetől. A septa gyanakodva méregette, de Apa
bólintott.
Három nappal később, délidőben, apja intézője, Vayon Poole a Kis Csarnokba küldte Aryát. A
kecskelábú asztalokat szétszedték, a padokat pedig a falhoz támasztották. A terem üresnek tűnt, ám
váratlanul ismeretlen hang szólította meg:
- Késtél, fiam!

138