Page 140 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

DAENERYS
hall, ahogyan a lány sem hitte el, amit mond. A szavak mégis jöttek. - Hadd sétáljon a bátyám mö-
göttünk a khalasarig! - A dothrakik között a férfi, aki nem lovagol, nem is férfi, csak a legalanta-
sabbak legalantasabbika, híján minden becsületnek és büszkeségnek. - Azt akarom, hogy mindenki
olyannak lássa, amilyen valójában!
- Nem! - üvöltötte Viserys. Ser Jorah-hoz fordult és a Közös Nyelven kezdett könyörögni neki,
hogy a lovasok ne értsék. - Üsd meg, Mormont! Okozz fájdalmat neki! A királyod parancsolja ezt!
Öld meg ezeket a dothraki kutyákat és tanítsd meg a tiszteletre!
A száműzött lovag Danyről a fiúra nézett. A lány mezítláb volt, lábujjai közé föld ragadt, haja
pedig csupa olaj volt. Viserys selymet és páncélt viselt. Dany látta az elhatározást a férfi arcán.
- Gyalog jön, Khaleesi - közölte. Megragadta a bátyja lovának kantárját, Dany pedig visszaült
az ezüstre.
Viserys tátott szájjal bámult a lovagra és lerogyott a porba. Csendben maradt, de nem mozdult,
szemeiből pedig sütött a gyűlölet, ahogy a többiek ellovagoltak. Nemsokára eltűnt a szemük elől a
magas fűben. Amikor már nem látták, Dany megijedt.
- Vissza fog találni? - kérdezte a mellette lovagló Ser Jorah-t.
- Még ha valaki olyan vak is, mint a bátyád, akkor is képes követni a nyomunkat - válaszolt a
férfi.
- Nagyon büszke. Lehet, hogy szégyellni fog visszajönni.
Jorah nevetett.
- Hová mehetne máshová? Ha nem találja meg a khalasart, a khalasar biztosan megtalálja. A
dothraki tengerben nehéz megfulladni, gyermekem.
Dany elismerte, hogy igaza van. A khalasar olyan volt, mintha egy egész város kelt volna útra,
de nem vakon menetelt. Mindig felderítők lovagoltak messze a főoszlop előtt, éberen kutatva vad,
zsákmány vagy ellenség nyomait, mások pedig a szárnyakat védték. Ezen a földön, ahonnét szár-
maztak, semmi sem kerülte el a figyelmüket. Ezek a síkságok lényük egy részét alkották... és most
már az övéét is.
- Megütöttem - mondta a lány csodálkozva. Most, hogy vége volt, olyan volt az egész, mint va-
lami furcsa álom. - Ser Jorah, gondolod, hogy... nagyon mérges lesz, amikor visszajön... - megbor-
zongott. - Most felébresztettem a sárkányt, ugye?
Ser Jorah felhorkant.
- Fel tudod ébreszteni a halottakat, leány? A bátyád, Rhaegar volt az utolsó sárkány, ő pedig el-
esett a Három Folyónál. Viserys egy kígyó árnyékánál is kevesebb.
A lovag nyers szavai megdöbbentették. Minden, amit eddig hitt, hirtelen megkérdőjeleződött.
- Hiszen te... te felesküdtél rá...
- Így van, leányom - mondta Ser Jorah. - És ha a bátyád egy kígyónak is csak az árnyéka, akkor
a szolgái micsodák? - A hangja keserű volt.
- Mégiscsak ő az igazi király. Ő...
Jorah megállította a lovát és ránézett.
- Ha már az igazságról van szó, szeretnéd Viseryst egy trónon ülve látni?
Dany elgondolkodott ezen.
- Nem lenne valami jó király, ugye?
- Voltak nála rosszabbak... de nem sokan - a lovag megsarkantyúzta a lovát és újra elindult.
Dany szorosan mellette lovagolt.
- Mégis - szólalt meg -, az egyszerű emberek őrá várnak. Illyrio tanácsos azt mondta, hogy sár-
kányos lobogókat varrnak és imádkoznak, hogy Viserys visszatérjen a keskeny tengeren át és fel-
szabadítsa őket.
- Az egyszerű emberek esőért, egészséges gyermekekéit és soha véget nem érő nyárért imád-
koznak - mondta Ser Jorah. - Nem érdeklik őket a főurak hatalmi játszmái, amíg őket békén hagy-
ják - vállat vont. - Pedig sohasem hagyják őket békén.
Dany szótlanul lovagolt tovább egy darabig. A férfi szavain merengett, mint valami kirakós já-
ték darabkáin. Az, hogy a népet vajmi kevéssé érdekli, hogy az igaz király vagy egy trónbitorló

143