Page 143 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

BRAN

Odalent az udvaron Rickon a farkasokkal kergetőzött. Bran az ablak mellett ült és őt nézte. Bár-
hová szaladt a fiú, Szürke Szél előbb ért oda, hosszan szökellt, hogy elébe vágjon, míg Rickon ész-
re nem vette, fel nem kiáltott örömében és el nem iramodott egy másik irányba. Borzaskutya a sar-
kában loholt, forgolódott és odakapott, ha a többi farkas túl közel jött. A bundája egyre sötétebbé
vált, ahogy nőtt, míg végül teljesen fekete nem lett, szemei pedig zöld parázsként izzottak. Hátul
érkezett Bran Nyara. Ezüstös és füstszínű volt, aranysárga szemei pedig mindent láttak, ami látható
volt. Kisebb és óvatosabb volt Szürke Szélnél. Bran szerint ő volt a legokosabb az alomból. Hallot-
ta öccse ziháló nevetését, ahogy Rickon apró lábacskáin ide-oda szaladgált a keményre döngölt
földön.
A szemei szúrni kezdtek. Ő is szeretett volna odalent lenni, nevetgélni és szaladgálni. Bran fel-
dühödött a gondolattól és az öklével kitörölte a könnyeket, mielőtt kicsordulhattak volna. Nyolca-
dik névnapja elérkezett és tovatűnt. Már majdnem felnőtt férfi volt, túl idős a síráshoz.
- Csak hazugság volt - mondta keserűen és a varjúra gondolt az álmából. - Nem tudok repülni.
Még futni sem tudok.
- A varjak mind hazugok - bólogatott Öreg Nan a székből, ahol a kézimunkáján dolgozott. - Tu-
dok egy történetet egy varjúról.
- Nem akarok több történetet hallani! - csattant fel Bran ingerülten: Valaha szerette Öreg Nant
és a történeteit. Előtte. De most minden más volt. Most egész nap mellette volt, hogy vigyázzon rá,
mosdassa, és hogy ne legyen egyedül, de ettől csak még rosszabb lett. - Utálom az ostoba története-
idet.
A vénasszony rávillantotta fogatlan vigyorát.
- A történeteimet? Nem, ifjú lord, nem az enyémek. A történetek léteznek, előttem és utánam, s
teelőtted is.
A dajka nagyon csúnya öregasszony, gondolta Bran rosszindulattal. Aszott volt és ráncos,
majdnem teljesen vak, túl gyenge hozzá, hogy felmenjen a lépcsőn. Foltos, rózsaszín fejbőrét csak
itt-ott takarta el néhány fehér hajcsomó. Senki sem tudta pontosan, hány éves, de az apja azt mond-
ta, már akkor is Öreg Nannak hívták, amikor ő volt kisfiú. Biztosan ő volt a legidősebb ember De-
resben, talán az egész királyságban is. Nan szoptatós dajkaként érkezett a kastélyba egy Brandon
Stark mellé, akinek az édesanyja belehalt a szülésbe. Ő Lord Rickardnak, Bran nagyapjának egy
idősebb fivére volt, vagy talán egy fiatalabb fivére, de az is lehet, hogy Lord Rickard apjának a
testvére volt. Öreg Nan néha így, néha amúgy mesélte. A kisfiú minden történetben meghalt há-
romévesen egy nyári megfázástól, Öreg Nan azonban Deresben maradt a saját gyermekeivel.
Mindkét fiát elveszítette a háborúban, amikor Robert király megszerezte a trónt, unokája pedig
Pyke falain esett el Balon Greyjoy lázadása idején. Lányai már régen megházasodtak, elmentek és
meghaltak. Az egyetlen életben maradt ember, aki az ő véréből származott Hodor volt, a féleszű
óriás, aki az istállóban dolgozott, de Öreg Nan csak élt egyre tovább és tovább, dolgozott a kézi-
munkáján és mesélte a történeteit.
- Nem érdekel, kinek a történetei - mondta neki Bran. - Gyűlölöm őket.
Nem akarta a történeteket és nem akarta Öreg Nant sem. Az édesanyját és az édesapját akarta.
Futni akart Nyárral az oldalán. Fel akart mászni a törött toronyba, kukoricával akarta etetni a varja-
kat. Szeretett volna megint a póniján lovagolni a fivéreivel. Azt akarta, hogy minden úgy legyen,
mint azelőtt.
- Tudok egy történetet egy fiúról, aki gyűlölte a történeteket - folytatta Öreg Nan azzal a bolond
kis mosolyával, miközben a tűi egyre csak mozogtak, klikk, klakk, klikk, klakk, míg végül Bran ott
tartott, hogy ráordít.
Tudta, hogy sohasem lesz már többé olyan, mint azelőtt volt. A varjú ravaszul rávette, hogy re-
püljön, amikor azonban felébredt, össze volt törve és a világ megváltozott. Mindenki itt hagyta, az
anyja, az apja, a nővérei, sőt még a féltestvére, Jon is. Az apja azt ígérte neki, hogy igazi lovon me-

146