Page 145 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
va figyel.
- Ez azelőtt történt, mielőtt az Andalok megérkeztek és sok-sok évvel azelőtt, hogy az asszo-
nyok a tengeren át elmenekültek a Rhoyne városaiból, s abban az időben a száz királyság az Elsők
királysága volt, akik az erdők gyermekeitől vették el ezt a földet. Itt-ott azonban, az erdők sűrűjé-
ben a gyermekek tovább éltek favárosaikban és üreges dombjaikban, a fák arcai pedig figyeltek.
Így amikor fagy és halál árasztotta el a földet, az utolsó hős elhatározta: felkutatja a gyermekeket
abban a reményben, hogy ősi varázslataik majd visszaszerzik azt, amit az emberek seregei elvesz-
tettek. Egy karddal, egy lóval, egy kutyával és egy tucat kísérővel vágott neki a holt vidéknek.
Évekig kutatott, míg végül teljesen feladta a reményt, hogy valaha is rátalál az erdő gyermekeire
titkos városaikban. Társai egymás után meghaltak, majd a lova is elpusztult, s végül még a kutyája
is, a kardja pedig annyira megfagyott, hogy a penge összetört, amikor használni próbálta. A Mások
pedig megérezték rajta a meleg vér szagát, csendben a nyomába szegődtek, s halovány pókokkal
cserkészték be, amelyek akkorák voltak, mint egy véreb...
Az ajtó hangos csattanással kivágódott, és Bran szíve az ijedségtől a torkáig felugrott, de csak
Luwin mester volt az. Mögötte Hodor látszott a lépcsőn.
- Hodor! - kiáltotta az istállófiú szokása szerint, széles vigyorral az arcán.
Luwin mester nem mosolygott.
- Látogatóink érkeztek - jelentette be -, szükség van a jelenlétedre, Bran.
- Éppen egy történetet hallgatok - tiltakozott a fiú.
- A történetek várnak, fiatalúr, s amikor visszatérsz hozzájuk, ők ott lesznek - mondta Öreg Nan.
- A látogatók nem olyan türelmesek és gyakran hoznak magukkal saját történeteket.
- Ki az? - kérdezte Bran Luwin mestertől.
- Tyrion Lannister és néhányan az Éjjeli Őrségből. Üzenetet hoztak a fivéredtől, Jontól. Robb
most beszél velük. Hodor, lesegítenéd Brant a lépcsőn?
- Hodor! - egyezett bele Hodor boldogan. Lehajolt, hogy nagy, bozontos fejét bedugja az ajtón.
Hodor majdnem hét láb magas volt, nehéz volt elhinni, hogy Öreg Nan vére csörgedezik az erei-
ben. Bran azon tűnődött, vajon ő is olyan apróra összeszárad-e majd, mint a dédnagyanyja, amikor
megöregszik. Nem tűnt valószínűnek, még akkor sem, ha Hodor ezer évig él.
Hodor olyan könnyedén kapta fel Brant, mintha egy marék szalma lenne, és hatalmas mellkasá-
hoz szorította. Mindig lehetett rajta érezni az enyhe istállószagot, de ez egyáltalán nem volt kelle-
metlen. A karjai vastagok, izmosak voltak és barna szőr borította őket.
- Hodor - közölte megint. Theon Greyjoy egy alkalommal megjegyezte, hogy Hodor nem tud túl
sok mindent, azt azonban senki sem vonhatta kétségbe, hogy tudja a nevét. Öreg Nan úgy kotkodá-
csolt, mint egy tyúk, amikor Bran ezt elmesélte neki és elárulta, hogy Hodor neve valójában
Walder. Senki sem tudta, honnét származik a „Hodor", mondta az öregasszony, de amikor ezt kezd-
te hajtogatni, az emberek így kezdték hívni. Ezt az egyetlenegy szót ismerte.
Otthagyták Öreg Nant a toronyszobában a tűivel és az emlékeivel. Hodor dallamtalanul dúdolt,
miközben levitte Brant a lépcsőn és átment vele a galérián Luwin mesterrel a nyomában, aki igen-
csak szedte a lábát, hogy lépést tartson a lovásszal.
Robb Apa magas székében ült. Sodronying és bőrruha volt rajta, arcán pedig „Robb, a Lord"
szigorú kifejezése ült. Theon Greyjoy és Hallis Mollen mögötte álltak. A hosszú, keskeny ablakok
alatt, végig a szürke kőfalak mentén tucatnyi őr sorakozott. A törpe a szoba közepén állt a szolgái-
val és négy idegennel, akik az Éjjeli Őrség fekete ruháját viselték. Bran abban a pillanatban meg-
érezte a teremben vibráló haragot, amikor Hodor belépett vele az ajtón.
- Az Éjjeli Őrség minden tagját szívesen látjuk Deresben, ameddig csak maradni kívánnak -
mondta Robb „Robb, az Úr" hangján. A kardja keresztben feküdt az ölében, csupasz, fényes pengé-
je jól látszott. Még Bran is tudta, mit jelent, ha egy vendéget kivont karddal fogadnak.
- Az Éjjeli Őrség minden tagját - ismételte el a törpe -, de nem engem, ha jól értem a szavaidat,
fiú?
Robb felállt és a kisemberre mutatott a karddal.
- Míg apám és anyám távol van, én vagyok az úr itt, Lannister. Nem vagyok „fiú".

148