Page 144 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

BRAN
het majd Királyvárba, de nélküle mentek el. Luwin mester madarat küldött Lord Eddard után egy
üzenettel, egy másikat Anyának és egy harmadikat Jonnak a Falon, de egyikre sem érkezett válasz.
- A madarak gyakran elvesznek, gyermekem - mondta neki a mester. - Sok-sok mérföld és sok
sólyom van köztünk és Királyvár között, s lehet, hogy az üzenet nem érte el őket. - Bran számára
mégis olyan volt, mintha mindnyájan meghaltak volna, mialatt ő aludt... vagy lehet, hogy ő halt
meg, a többiek pedig megfeledkeztek róla. Jory, Ser Rodrik és Vayon Poole is elmentek Hullennel,
Harwinnal, Kövér Tommal és az őrség negyedével együtt.
Csak Robb és a kis Rickon voltak még mindig itt és Robb megváltozott. Ő volt most Robb, az
Úr, legalábbis próbált az lenni. Igazi kardot hordott és sohasem mosolygott. A napjai azzal teltek,
hogy az őrséget képezte és a kardvívást gyakorolta. Az udvar acél csengésétől volt hangos, miköz-
ben Bran elhagyatottan bámult lefelé az ablakából. Éjszakára bezárkózott Luwin mesterrel, és tár-
gyaltak vagy számlakönyveket bújtak. Néha kilovagolt Hallis Mollennel, hogy messzi erődöket ke-
ressen fel és napokig távol volt. Valahányszor nem ért vissza egy napon belül, Rickon sírni kezdett
és azt kérdezte Brantől, Robb visszatér-e valaha. Még ha otthon volt is Deresben, Lord Robb mint-
ha akkor is több időt szentelt volna Hallis Mollenre és Theon Greyjoyra, mint amennyit a testvérei-
re valaha is.
- Elmondhatom neked Brandon, az Építő történetét - szólalt meg Öreg Nan. - Mindig ez volt a
kedvenced.
Sok ezer évvel azelőtt Brandon, az Építő emelte Derest és néhányak szerint a Falat is. Bran is-
merte a történetet, de sohasem volt a kedvence. Talán egy másik Brandon szerette ezt a mesét. Nan
időnként úgy beszélt hozzá, mintha ő volna az a Brandon, akit annyi évvel azelőtt szoptatott, más-
kor meg összekeverte Brandon nagybátyjával, akit az Őrült Király gyilkoltatott meg, mielőtt Bran
egyáltalán megszületett volna. Olyan hosszú ideje élt már, mondta neki egyszer Anya, hogy a
Brandon Starkok egy személlyé olvadtak össze a fejében.
- Az nem az én kedvencem - mondta neki. - Én a félelmeteseket szerettem.
Valami mozgolódást hallott odakintről és visszafordult az ablakhoz. Rickon a kapuház felé fu-
tott át az udvaron, nyomában a farkasokkal, de mivel a torony nem arrafelé nézett, Bran nem láthat-
ta, mi történik. Öklével a combjára csapott tehetetlen dühében és nem érzett semmit.
- Óh, drága nyári gyermekem - sóhajtott Öreg Nan halkan -, mit tudsz te a félelemről? A félelem
a tél, ifjú uram, amikor száz láb mély hó esik és a jeges szél üvöltve ront a világra észak felől. A fé-
lelem a hosszú éjszaka, amikor a nap évekre elrejti az arcát, kisgyermekek születnek, élnek és hal-
nak meg a sötétben, miközben a rémfarkasok ösztövérek és éhesek lesznek és a fehér alakok meg-
indulnak az erdőkön át.
- Úgy érted, a Mások? - kérdezte Bran.
- A Mások - bólintott Öreg Nan. - Ezer meg ezer évvel ezelőtt beköszöntött a tél, amely hideg
volt, kemény és minden emberi emlékezeten túl tartó. Egy nemzedéknyi időre leszállt az éj, s a ki-
rályok ugyanúgy reszkettek és meghaltak a kastélyaikban, mint a pásztorok a kunyhóikban. Az asz-
szonyok inkább megfojtották a gyermekeiket, mint hogy éhezni lássák őket és sírtak, de érezték,
hogy a könnyek ráfagynak az arcukra. - Öreg Nan és a tűi elcsendesedtek, az asszony Branre emel-
te halvány, fátyolos tekintetét és azt kérdezte:
- Nos hát, gyermek. Az ilyen történeteket szereted?
- Hát - kezdte Bran vonakodva -, igen, csak...
Öreg Nan bólintott.
- A Mások abban a sötétségben jöttek el először - folytatta, miközben a tűi újra rákezdtek.
Klikk, klakk, klikk, klakk. - Hidegek voltak, halottak, akik gyűlölték a tüzet és a vasat és a Nap
érintését, ahogy minden teremtményt, amelynek meleg vér csörgedezett az ereiben. Erődöket, vá-
rosokat és királyságokat gázoltak le, garmadával pusztították a hősöket és a hadseregeket. Sápadt,
halott lovakon vágtattak és a lemészároltak tömegét vezették harcba. Az emberek összes kardja sem
volt képes útjukat állni, s még a szüzek és a csecsemők sem remélhettek irgalmat tőlük. Fagyott er-
dőkben űzték a szüzeket, halott szolgáikat pedig gyermekek húsával etették.
A hangja elhalkult, majdhogynem suttogásba fordult, s Bran azon kapta magát, hogy előrehajol-

147