Page 147 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
összetört dolgok iránt. - Tyrion Lannister a szívére tette a kezét és elvigyorodott.
Az udvarra vezető ajtó hirtelen felpattant. Napfény ömlött a terembe, ahogy Rickon léleksza-
kadva berontott. A farkasok is vele voltak. A kisfiú tágra nyílt szemekkel megállt az ajtóban, az ál-
latok azonban továbbmentek. A szemük megtalálta Lannistert, vagy talán megérezték a szagát. Elő-
ször Nyár kezdett el morogni. Szürke Szél csatlakozott hozzá. Megindultak a kis ember felé, egyik
jobbról, a másik balról.
- A farkasoknak nem tetszik a szagod, Lannister - jegyezte meg Theon Greyjoy.
- Talán itt az ideje, hogy távozzak - mondta Tyrion. Egyet hátralépett... és Borzaskutya ugrott
elő mögötte az árnyékból vicsorogva. Lannister visszalépett, s ekkor Nyár vetette rá magát a másik
oldalról. Megtántorodott és elfordult, Szürke Szél azonban belekapott a karjába és letépett egy da-
rabot a ruhájából.
- Ne! - kiáltotta Bran a magas székből, ahogy Lannister emberei a kardjuk után kaptak. -Nyár,
ide! Nyár, hozzám!
A rémfarkas meghallotta a hangot, Branre pillantott, majd megint Lannisterre. Elhátrált a törpé-
től és letelepedett Bran lecsüngő lábai alatt.
Robb visszafojtott lélegzettel figyelt. Nagy sóhajjal engedte ki a levegőt és elkiáltotta magát:
- Szürke Szél!
A rémfarkas gyorsan és nesztelenül odament hozzá. Már csak Borzaskutya morgott Tyrionra
zölden izzó szemekkel.
- Rickon, hívd vissza! - kiáltotta Bran a kisöccsének, Rickon pedig hirtelen észbe kapott és kia-
bálni kezdett:
- Haza, Borzas, haza! - a fekete farkas még egyet mordult Lannisterre és odaszaladt Rickonhoz,
aki szorosan átölelte a nyakát.
Tyrion Lannister leoldotta a sálat a nyakáról, megtörölte a homlokát és tompán így szólt:
- Milyen érdekes.
- Jól vagy, uram? - kérdezte az egyik embere karddal a kezében. Miközben beszélt, idegesen a
farkasokra pillantott.
- A ruhám ujja elszakadt, a nadrágom pedig valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nedves,
de a méltóságomon kívül semmi sem szenvedett kárt.
Még Robbot is megrázta az eset.
- A farkasok... nem tudom, miért csinálták ezt...
- Nem kétséges, hogy összekevertek a vacsorájukkal - Lannister mereven meghajolt Bran felé. -
Köszönöm, hogy visszahívtad őket, ifjú uram. Attól tartok, emészthetetlennek találtak volna. Most
pedig tényleg távozom.
- Egy pillanat, uram! - szólalt meg Luwin mester. Robbhoz lépett, odahajolt hozzá és suttogni
kezdtek. Bran megpróbálta kihallgatni, miről beszélnek, de a hangjuk túl halk volt.
Robb Stark végül a hüvelyébe csúsztatta a kardját.
- Lehet... lehet, hogy kissé elhamarkodottan ítéltem felőled - kezdte. - Szívességet tettél Brannek
és, nos... - Robb erőt vett magán. - Deres vendégszeretete a tiéd is, ha kívánod, Lannister.
- Kímélj meg a hamis udvariaskodástól, fiú! Nem szeretsz engem, nem akarod, hogy itt legyek.
Láttam egy fogadót a falakon kívül, a téli városban. Ott fogok megszállni, s mindkettőnk nyugod-
tabban alszik majd. Néhány rézpénzért talán még egy csinos leányzót is találok, aki felmelegíti ne-
kem az ágyat - az egyik fekete testvérhez fordult, egy púpos, bozontos szakállú öregemberhez. -
Yoren, hajnalban továbbindulunk dél felé. Az úton minden bizonnyal megtalálsz majd.
Azzal távozott, rövid lábaival végigkacsázott a termen, elhaladt Rickon mellett és kiment az aj-
tón. Az emberei követték.
Az Éjjeli Őrség négy tagja maradt. Robb bizonytalanul fordult hozzájuk:
- Előkészíttettem néhány szobát, és nem láttok majd hiányt meleg vízben, hogy lemoshassátok
az út porát. Remélem, ma este megtisztelitek az asztalomat a jelenlétetekkel - olyan esetlenül
mondta ezeket a szavakat, hogy még Brannek is feltűnt. A beszédet betanulta, nem szívből jött, de
a fekete testvérek ettől függetlenül köszönetet mondtak neki.

150