Page 149 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
A legfiatalabb fekete testvér kényelmetlenül fészkelődni kezdett a székén.
- A Falon senki sem ismeri jobban a kísértetjárta erdőt Benjen Starknál. Vissza fog találni.
- Nos - szólalt meg Yoren -, talán igen, talán nem. Mentek már be jó emberek abba az erdőbe és
sohasem jöttek ki.
Bran gondolatai egyre csak Öreg Nan történetén jártak a Másokról és az utolsó hősről, akit ha-
lottak és óriási pókok üldöztek a fehér erdőkben. Egy pillanatra megijedt, de eszébe jutott, hogyan
végződött az a történet.
- A gyermekek segíteni fognak neki! - tört ki belőle. - Az erdő gyermekei.
Theon Greyjoy kuncogni kezdett, Luwin mester pedig így szólt:
- Bran, az erdő gyermekei sok ezer évvel ezelőtt kihaltak. Csak a fák arca maradt utánuk.
- Idelent lehet, hogy így van, mester - szólt közbe Yoren -, de fent, a Falon túl, ki mondaná
meg? Odafenn az ember sohasem tudhatja mi élő és mi holt.
Aznap éjjel, miután kiürítették a tányérokat, Robb maga vitte fel Brant az ágyába. Szürke Szél
ment elöl, Nyár pedig szorosan mögöttük lépdelt. A bátyja erős volt a korához képest, Bran pedig
könnyű volt, akár egy halom rongy, a lépcső azonban meredek volt és sötét, s Robb bizony lihegett,
mire felértek a tetejére.
Ágyba fektette Brant, betakarta a paplanokkal és elfújta a gyertyát. Egy darabig ott ült az ágya
szélén. Bran szeretett volna beszélgetni vele, de nem tudta, mit mondjon.
- Találunk neked egy lovat, ígérem - suttogta végül Robb.
- Visszatérnek valaha? - kérdezte Bran.
- Igen - felelte Robb. A hangjában annyi reménykedés volt, hogy Bran tudta: a testvérét hallja,
nem pedig Robbot, az Urat. - Anya nemsokára hazajön. Esetleg ki is lovagolhatnánk elé, amikor
megérkezik. Biztosan meglepődne, ha lóháton látna téged! - Bran még a sötét szobában is érezte,
hogy a bátyja mosolyog. - Azután pedig ellovagolunk északra, hogy megnézzük a Falat. Nem szó-
lunk Jonnak, hogy jövünk, csak beállítunk egy szép napon, te meg én. Nagy kaland lesz.
- Nagy kaland - ismételte meg Bran sóvárogva. Hallotta, hogy a bátyja szipog. A szobában
olyan sötét volt, hogy nem láthatta a könnyeket Robb arcán, így kinyújtotta a kezét és megkereste
az övét. Az ujjaik egymásba fonódtak.

152