Page 158 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

JON
ladgált, őrt állt, istállót takarított, nyilakat tollazott, Aemon mesternek segített a madarai körül vagy
Bowen Marshnak a számlák és leltárak ügyében.
Aznap délután az őrparancsnok a csörlős ketrechez küldte négy hordó frissen zúzott kővel, hogy
szórja szét a jeges ösvényeken a Fal tetején. Magányos és unalmas munka volt, még ha Szellem ott
is volt társnak, de Jon egyáltalán nem bánta. A tiszta napokon a fél világot be lehetett látni a Fal te-
tejéről, a levegő pedig mindig hideg és üdítő volt idefent. Itt tudott gondolkodni és azon kapta ma-
gát, hogy Samwell Tarlyra gondol... és, érdekes módon, Tyrion Lannisterre. Azon tűnődött, vajon
Tyrion mit mondott volna a kövér fiúról. A legtöbben inkább letagadják a kemény igazságot, sem-
hogy szembenéznének vele, mondta neki a törpe vigyorogva. A világ tele volt gyáva alakokkal,
akik úgy tettek, mintha hősök volnának. Sajátos bátorság kell ahhoz, hogy valaki beismerje a gyá-
vaságát, ahogy Samwell Tarly tette.
A munka lassan haladt a sérült válla miatt. Késő délutánra járt, mire befejezte a járdák felszórá-
sát. Ott maradt még egy darabig, hogy megnézze a napnyugtát, amint vérszínűvé varázsolja a nyu-
gati égboltot. Végül, ahogy az alkonyat rátelepedett az északi földekre, Jon visszagörgette az üres
hordókat a ketrecbe és jelzett a csörlőkezelőknek, hogy engedjék le.
Mire ő és Szellem visszaértek az étkezdébe, a többiek már majdnem befejezték a vacsorát. A fe-
kete testvérek egy csoportja forralt bor mellett kockázott a tűz közelében. A barátai a nyugati fal-
hoz legközelebb eső pad körül ültek, és hangosan nevettek valamin. Pyp éppen egy történet köze-
pén tartott. A hatalmas fülű komédiásgyerek született hazudozó volt százféle különböző hanggal és
nem is annyira elmondta, mint inkább előadta, átélte a történeteit. Minden szükséges szerepet elját-
szott, egyik pillanatban király volt, a másikban pedig már disznópásztor. Amikor pultoslánnyá vagy
szűz hercegnővé vedlett, magas fejhangra váltott át, s a többieknek a könnye potyogott a leküzdhe-
tetlen nevetéstől, eunuch-alakításai mindig kísértetiesen pontos kifigurázásai voltak Ser Allisernek.
Jon éppen úgy élvezte Pyp alakításait, mint bárki más... aznap este azonban mégis visszafordult és
a pad végéhez ment, ahol Samwell Tarly ücsörgött egymagában, olyan messze a többiektől, ameny-
nyire csak lehetett.
Sam éppen befejezte az utolsó darab disznóhúst, amit a szakácsok kihoztak vacsorára, amikor
Jon leült vele szemben. A kövér fiú szeme elkerekedett, amikor megpillantotta Szellemet.
- Ez egy farkas?
- Rémfarkas - felelte Jon. - Szellem a neve. A rémfarkas apám házának címere.
- A mi házunké egy vadász - mondta Samwell Tarly.
- Szeretsz vadászni?
A kövér fiú megborzongott.
- Gyűlölök - úgy látszott, megint sírva fakad.
- Most mi a baj? - kérdezte Jon. - Miért félsz mindig ennyire?
Sam az utolsó darab húsra pillantott a tányérján és alig láthatóan megrázta a fejét, mintha annyi-
ra rettegne, hogy meg sem merne szólalni. A termet hangos hahotázás rázta meg. Jon hallotta,
amint Pyp magas hangon visít. Felállt.
- Gyere, menjünk ki!
A kövér, kerek arc gyanakodva nézett rá.
- Miért? Mit csinálunk odakint?
- Beszélgetünk - mondta Jon. - Láttad már a Falat?
- Kövér vagyok, nem vak - válaszolta Samwell Tarly. - Persze, hogy láttam, hétszáz láb magas.
Azért csak felállt ő is, a vállára kanyarított egy prémes szélű köpönyeget és követte Jont ki az
étkezdéből. Még mindig óvatos volt, mintha attól félne, hogy valami kegyetlen tréfa vár rá odakint
az éjszakában. Szellem mellettük ügetett.
- Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen lesz - szólalt meg Sam séta közben. A lehelete gőzöl-
gött a hideg levegőben. Máris lihegett, ahogy próbált lépést tartani Jonnal. - Az épületek omladoz-
nak és olyan... olyan...
- Hideg van? - kemény fagy telepedett a várra és Jon elszürkült növények halk csikorgását hal-
lotta a csizmája alatt.

161