Page 196 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TYRION
ahogy számítanak rá.
Tyrion Lannister azonban még akkor sem félt igazán, amikor kilökdösték, felnyergelték a lo-
vakat az esőben, és egy durva kötéllel megkötözték a kezét. Sohasem jutnak el vele Deresig, erre
fogadni mert volna. Egy napon belül lovasok erednek a nyomukba, madarak kelnek szárnyra és a
folyóparti urak valamelyike biztosan eléggé szeretne apja kegyeibe férkőzni ahhoz, hogy segítsé-
get nyújtson neki. Tyrion éppen gratulált magának a fondorlatosságához, amikor valaki egy csuk-
lyát húzott a szemére és beemelte egy nyeregbe.
Kemény vágtában indultak meg a szakadó esőn át. Tyrion combjai rövidesen görcsölni és sa-
jogni kezdtek, a feneke pedig fájdalmasan hasogatott. Amikor már biztonságos távolban voltak a
fogadótól, és Catelyn Stark ügetésbe fogta vissza a társaságot, az utazás még akkor is nyomorú-
ságosan kényelmetlen volt a durva földeken át, s a vaksága még elviselhetetlenebbé tette a meg-
próbáltatásokat. Minden forduló és bucka azzal fenyegetett, hogy leesik a lóról. A kámzsa eltom-
pította a hangot, így nem értette, miről beszélnek körülötte, az eső pedig átszivárgott a ruhán és
az arcához tapasztotta azt, míg végül már a lélegzetvétel is komoly erőfeszítésébe került. A kötél
sebesre dörzsölte a csuklóját és egyre szorosabbnak tűnt, ahogy telt az éjszaka. Éppen leteleped-
tem volna a meleg tűz mellett és hozzáláttam volna egy sült szárnyashoz, s annak a nyomorult
énekesnek pont akkor kellett kinyitnia a száját, gondolta elkeseredetten. A nyomorult énekes ve-
lük jött.
- Nagyszerű balladát lehet faragni ebből, s ezt nekem kell megtennem! - mondta Catelyn
Starknak, amikor bejelentette elhatározását: velük lovagol, hogy lássa, hogyan alakul a „nagysze-
rű kaland". Tyrion eltűnődött, vajon a fiú akkor is ilyen nagyszerűnek fogja-e tartani a kalandot,
amikor a Lannisterek lovasai utolérik őket.
Az eső végre elállt és a hajnal fénye átszüremlett a szemére húzott nedves ruhán, amikor
Catelyn Stark megálljt parancsolt. Durva kezek rángatták le a lóról, eloldozták a csuklóit és letép-
ték a csuklyát a fejéről. Amikor megpillantotta a keskeny, köves utat, a körülöttük emelkedő ma-
gas, zord dombokat és a hóborította, csipkézett csúcsokat a messzi láthatáron, egy pillanat alatt
elhagyta minden remény.
- Ez a magas út! - nyögött fel és vádlón meredt Lady Starkra. - A keleti út! Azt mondtad, De-
resbe megyünk.
Catelyn Stark halványan elmosolyodott.
- Sokszor és hangosan - bólintott. - A barátaid nyilván arra fognak vágtatni, amikor utánunk
erednek. Jó utat kívánok nekik!
Az emlék még most, hosszú napok múlva is keserű haraggal töltötte el. Tyrion egész életében
büszke volt a ravaszságára, az egyetlen adományra, amelyre az istenek méltónak találták, s ez a
hétszer is megátkozott nőstényfarkas, Catelyn Stark úton-útfélen túljárt az eszén. Maga a tudat
sokkalta bosszantóbb volt, mint elrablásának puszta ténye.
Csak annyi időre álltak meg, hogy megetessék és megitassák a lovakat, aztán máris továbbin-
dultak. Ezúttal Tyriont megkímélték a csuklyától. A második éjszaka után a kezeit sem kötözték
meg és miután elérték a magaslatokat, már azzal sem igen törődtek, hogy őrizzék. Úgy látszott,
hogy nem tartanak a szökésétől. Tényleg, miért is kellett volna tartaniuk tőle? Idefent a vidék vad
volt és kegyetlen, a magas út pedig nem több sziklás ösvénynél. Ha el is tudna futni, meddig jut-
hatna el egyedül és élelem híján? Az árnyékmacskák egy morzsát sem hagynának belőle, a he-
gyek között élő klánok pedig rablógyilkosok, akik a kard erején kívül semmilyen törvényt nem
ismernek el.
Az asszony mégis kérlelhetetlenül hajszolta őket előre. Tudta, hová tartanak. Attól a pillanat-
tól kezdve tudta, hogy levették a csuklyát a fejéről. Ezek a hegyek Arryn házának birtokai voltak,
a megboldogult Segítő özvegye pedig Tully, Catelyn Stark nővére... és nem éppen a Lannisterek
barátja. Tyrion valamennyire ismerte Lady Lysát Királyvárban töltött éveiből és egyáltalán nem
vágyott az ismeretség felújítására.
Fogva tartói egy patak körül gyűltek össze valamivel lejjebb a magas úton. A lovak megitták
jeges vízadagjukat és a sziklák repedéseiben barna csomókban tenyésző füvet legelészték. Jyck és

199