Page 203 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
ember nem selyemben és szoknyában megy macskát fogni. Gyorsan lehajtotta a fejét és fél térdre
ereszkedett. Talán nem fogják felismerni. Ha mégis, akkor élete végéig hallgathatja majd Septa
Mordane sirámait. Az asszony mélységes megaláztatásnak fogja érezni, és Sansa sem fog többé
szóba állni vele a szégyen miatt.
Az öreg, kövér septa közelebb lépett.
- Hogy kerülsz ide, fiú? Semmi keresnivalód a kastélynak ezen a részén!
- Az ilyet nem lehet elhessegetni - szólalt meg az egyik vörös köpenyes. - Mintha patkányokat
próbálna távol tartani az ember.
- Kihez tartozol, fiú? - követelőzött a septa. - Felelj! Mi a baj veled? Talán néma vagy?
Aryának a torkán akadt a szó. Ha válaszol, Tommen és Myrcella biztosan felismeri.
- Godwyn, hozd ide! - mondta a septa. A magasabb testőr elindult felé a sikátorban.
Páni félelem szorította össze a torkát, mint egy hatalmas kéz. Akkor sem lett volna képes meg-
szólalni, ha az élete múlik rajta. Nyugodt, mint az állóvíz, mondta hangtalanul.
Amikor Godwyn feléje nyúlt, Arya cselekedett. Gyors, mint a kígyó. Balra hajolt. A testőr ujjai
hozzáértek a karjához. Megkerülte. Sima, mint a selyem. Mire a férfi megfordult, ő már a sikátor-
ban rohant. Sebes, mint a szarvas. A septa visítozott. Arya átcsúszott a lábai között, melyek olyan
vastagok és fehérek voltak, mint két márványoszlop, felpattant, belerohant Tommen hercegbe és
amikor a fiú nyögve a földre roskadt, átugrott felette. Félreugrott a másik testőr elől és máris átju-
tott rajtuk. Teljes erejéből rohant.
Kiáltásokat hallott, majd dübörgő léptek közeledtek felé hátulról. A földre vetette magát és gu-
rult. A vörös köpenyes megbotlott és átrepült felette. Arya megint talpra ugrott. Egy ablakot pillan-
tott meg magasan maga fölött. A nyílás keskeny volt, alig több egy íjászrésnél. Arya felugrott, el-
kapta a párkányt és felhúzta magát. Visszafojtott lélegzettel vergődött át a nyíláson. Csúszós, mint
az angolna. Egy meglepett szolga előtt ért földet a másik oldalon, felugrott, leporolta a ruháját és
újból nekiiramodott, ki az ajtón, végig egy hosszú termen, le egy lépcsőn, át egy eldugott udvaron,
befordult egy sarkon, átvetette magát egy falon, bemászott egy hosszú, szűk ablakon és egy korom-
sötét cellában találta magát. A hangok egyre távolabbról hallatszottak mögötte.
Levegő után kapkodott és teljesen eltévedt. Ha felismerték, jól benne van a pácban, de ezt nem
tartotta valószínűnek. Túl gyorsan mozgott. Sebes, mint a szarvas.
Leguggolt a sötétben, a hátát egy nyirkos kőfalnak vetette és feszülten hallgatózni kezdett. A sa-
ját szívverésén és távoli vízcsöpögésen kívül azonban semmit sem hallott. Az üldözői elmentek.
Csendes, mint egy árny, mondta magában. Hová kerülhetett? Amikor megérkeztek Királyvárba,
eleinte rossz álmai voltak arról, hogy eltéved a kastélyban. Apa azt mondta, a Vörös Torony ki-
sebb, mint Deres, az álmaiban azonban hatalmasnak látta, végtelen kőlabirintusnak, amelynek falai
mintha megmozdultak és helyet változtattak volna mögötte. Homályos termekben sétált kopott fali-
szőnyegek előtt, soha véget nem érő csigalépcsőkön ereszkedett alá, udvarokon és hidakon rohant
át, s kiáltásai válasz nélkül visszhangzottak. Néhány szobában a vörös kőfalakból mintha vér csö-
pögött volna és egyetlen ablakot sem talált sehol. Néha apja hangját hallotta, de mindig nagyon tá-
volról és bármilyen gyorsan is futott a hang irányába, az egyre halkabb és halkabb lett, míg végül
semmivé foszlott és Arya egyedül találta magát a sötétben.
Most nagyon sötét van, tudatosult benne. Szorosan átölelte csupasz, felhúzott térdeit és reszket-
ni kezdett. Csendben fog várakozni és elszámol tízezerig. Addigra biztonságos lesz visszamászni és
megkeresi a hazavezető utat.
Mire nyolcvanhéthez ért, a helyiség világosodni kezdett, ahogy a szeme hozzászokott a fekete-
séghez. A foltok lassan kezdtek határozottabb alakot ölteni körülötte. Hatalmas, üres szemek me-
redtek rá éhesen a félhomályban és hosszú fogak csipkés árnyait vélte felfedezni. Elfelejtette, hol
tartott a számolásban. Behunyta a szemét, az ajkába harapott és elűzte a félelmét. Amikor újra ki-
nyitja, a szörnyeteg eltűnik. Ott sem volt. Úgy tett, mintha Syrio ott lenne mellette a sötétben és a
fülébe suttogna. Nyugodt, mint az állóvíz, mondta magában. Erős, mint a medve. Vad, mint a tig-
ris. Megint kinyitotta a szemét.
A szörnyetegek még mindig ott voltak, de a félelem eltűnt.

206