Page 204 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

ARYA
Arya óvatosan felállt. A fejek körülvették. Kíváncsian megérintette az egyiket, hogy valódi-e.
Ujjai hegyével roppant állkapcsot tapintott ki. Elég valóságosnak érezte. A csont érintése sima, hi-
deg és kemény volt. Végigfuttatta az ujjait egy fogon. Fekete volt és éles, mintha sötétségből ké-
szült penge lett volna. Megborzongott.
- Halott - mondta hangosan. - Csak egy koponya, nem árthat nekem. - A szörny azonban mintha
valahogy tudatában lett volna a jelenlétének. Érezte, hogy az üres szemek őt figyelik a homályban,
volt valami abban a fénytelen, üreges lyukban, ami nem szerette őt. Hátrálni kezdett a koponyától
és beleütközött egy másikba, amely még nagyobb volt. Egy pillanatra érezte, ahogy a fogak a vál-
lába mélyednek, mintha ki akarnának tépni egy darabot a húsából. Arya megpördült. Érezte, amint
a cserzett bőr beakad és elszakad, ahogy egy roppant agyar belekapaszkodik a mellényébe. Ekkor
futni kezdett. Újabb koponya sejlett fel előtte, a legnagyobb mind közül, de Arya még csak le sem
lassított. Átugrott a fekete fogak kerítésén, amelyek olyan magasak volt, akár a kardok, éhesen tá-
tongó pofán rohant át és az ajtónak vetette magát.
Kezei súlyos vasgyűrűt tapintottak ki a fába ágyazva és megrántotta. Az ajtó egy pillanatra el-
lenállt, mielőtt lassan befelé lendült volna olyan hangos nyikorgással, hogy Arya biztos volt benne,
hogy az egész városban meghallották. Éppen csak annyira nyitotta ki az ajtót, hogy kisurranhasson
rajta, egyenesen a mögötte lévő folyosóra.
Ha a szörnyetegek szobája sötét volt, ez a folyosó volt a hét pokol legfeketébb bugyra. Nyugodt,
mint az állóvíz, mondta magában Arya, de hiába adott egy percet a szemeinek, hogy alkalmazkod-
janak, semmit sem látott, csak az elmosódott körvonalát annak az ajtónak, amelyen át bejött. Meg-
rázta az ujjait a szeme előtt. Érezte a légmozgást, de nem látott semmit. Vak volt. Egy vízi táncos
minden érzékével lát, emlékeztette magát. Behunyta a szemét, és egyenletesen kezdett lélegezni,
egy, kettő, három, beitta a csendet és kinyújtotta a kezeit.
Ujjai durva, megmunkálatlan követ érintettek a balján. Követte a falat. Kezeit végigfuttatta a fe-
lületén és apró, sikló lépésekkel haladt a sötétben. Minden folyosó vezet valahová. Ahova van út
befelé, onnan van út kifelé is. A félelem mélyebbre hatol, mint a penge. Ő nem fog félni. Úgy érez-
te, már nagyon hosszú utat megtett, amikor a fal hirtelen véget ért és hideg fuvallat söpört végig az
arcán. Elszabadult hajszálak lágy simogatását érezte a bőrén.
Valahonnan mélyen maga alól zajokat hallott. Csizmák csikorogtak és távoli hangokra lett fi-
gyelmes. Nagyon halvány, pislákoló fény vetődött a falra és meglátta, hogy egy óriási fekete kút
szélén áll. Vagy húsz láb átmérőjű akna fúródott mélyen a földbe. Az ívelt falakba nagy kődarabo-
kat építettek, s az így keletkezett lépcső egyre lejjebb és lejjebb tekergőzött, mint a pokolba vezető
grádicsok, amiről Öreg Nan mesélt nekik. A sötétségből, a föld mélységes mély gyomrából valami
jött felfelé...
Arya lepillantott a peremen át és érezte a hideg, fekete leheletet az arcán. Mélyen odalent egy
fáklya fényét látta imbolyogni, amely kicsinek látszott, akár egy gyertya. Két férfi alakját vette ki.
Az árnyékuk úgy vonaglott a kút falain, mint két óriás. Hallotta az aknában visszhangzó hangjukat
is.
- ...talált egy fattyút - mondta az egyik. - Nemsokára elkövetkezik a többi is. Egy nap, két nap,
két hét...
- Ha rájön az igazságra, mit fog tenni? - kérdezte egy másik hang a Szabad Városok sima akcen-
tusában.
- Egyedül az istenek tudják - felelte az első hang. Arya látta, ahogy a fáklyából vékony, szürke
füstcsík emelkedik és kígyóként tekergőzik felfelé. - A bolondok megpróbálták megölni a fiát és
ami még rosszabb, komédiásmutatvánnyá fajult az egész. Nem olyan ember, hogy ezt csak úgy
annyiban hagyja. Figyelmeztetlek, a farkas és az oroszlán nemsokára egymás torkának esik, akár
akarjuk, akár nem.
- Túl hamar, túl hamar - panaszkodott az idegen kiejtésű hang. - Mire lenne jó egy háború most?
Nem állunk készen. Késleltesd!
- Akár arra is kérhetnél, hogy állítsam meg az időt. Minek nézel engem, varázslónak?
A másik kuncogott.

207