Page 206 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

ARYA
Arya még jóval azután is látta a fáklya fényét, hogy a hangok elhaltak. Követte a füstölgő csil-
lagot. Kétszer is azt hitte, hogy elveszítette szem elől, de csak ment tovább és mindkétszer mere-
dek, keskeny lépcsők tetején találta magát, s a fáklya fénye messze alatta izzott. Utána sietett, egyre
csak lefelé. Egyszer megbotlott egy sziklában, nekiesett a falnak és a kezével csupasz földet mar-
kolt, amit gerendákkal erősítettek meg, holott korábban az alagút falát kő borította.
Mérföldeken át osonhatott utánuk. Végül eltűntek a szeme elől, de nem mehetett másfelé, csak
előre. Megint megtalálta a falat, követni kezdte. Vakon tévelygett és elképzelte, amint Nymeria ott
lépdel mellette. Egy idő múlva már térdig gázolt valami bűzös vízben. Azt kívánta, bárcsak táncol-
hatna rajta, ahogy talán Syrio képes rá és eltűnődött, vajon viszontlátja-e még a napfényt. Korom-
sötét volt, mire Arya kijutott az éjszakai levegőre.
Egy szennyvízcsatorna szájánál találta magát, ahol a mocsok a folyóba ömlött. Olyan büdösnek
érezte magát, hogy ott helyben levetkőzött. A folyóparton hagyta koszos ruháit és fejest ugrott a
mély, fekete vízbe. Addig úszott, míg teljesen tisztának nem érezte magát, majd dideregve kimá-
szott. Néhány lovas vágtatott el a folyó menti úton, de ha látták is a csupasz, sovány kislányt, amint
a rongyait mossa a holdvilágnál, nem törődtek vele.
Mérföldekre eltávolodott a kastélytól, de Királyvárban bárhol volt is az ember, csak fel kellett
pillantania és láthatta a Vörös Tornyot Aegon Hegyén, nem állt fenn tehát annak a veszélye, hogy
esetleg eltéved. Mire elérte a kapu melletti őrszobát, a ruhái majdnem teljesen megszáradtak. A
csapórácsot leengedték, a kapukat pedig bezárták, így az egyik mellékajtó felé vette az irányt. Az
aranyköpenyesek, akik az őrséget adták, csak röhögtek, amikor bebocsáttatást kért.
- Tűnj innen! - szólt rá az egyik. - A konyhai maradékok elfogytak és sötétedés után nem kol-
dulhatsz.
- Nem vagyok koldus - mondta Arya. - Itt lakom.
- Azt mondtam, tűnj innen! Kérsz egyet a füled tövére, hogy jobban hallj?
- Az apámhoz akarok menni!
Az őrök összenéztek.
- Én magam pedig szeretném megdugni a királynét, ha már erről van szó - mondta a fiatalabb.
Az idősebb morcosan nézett a lányra.
- Ki az apád, fiú, a városi patkányirtó?
- A Király Segítője - felelte Arya.
A két katona röhögni kezdett, és az idősebb hirtelen meglendítette felé az öklét, szenvtelenül,
ahogy egy kutyát üt agyon az ember. Arya már azelőtt látta az ütést, hogy az elindult volna. Érin-
tetlenül ugrott félre az útjából.
- Nem vagyok fiú! - kiáltott rájuk. - Arya Stark vagyok Deresből és ha hozzám mertek érni, az
apám karóra tűzeti a fejeteket. Ha nem hisztek nekem, hívjátok ide Jory Casselt vagy Vayon Poole-
t a Segítő Tornyából! - csípőre tette a kezét. - Nos, kinyitjátok végre a kaput, vagy kértek egyet a
fületek tövére, hogy jobban halljatok?
Az apja egyedül volt az emeleti szobában, amikor Harwin és Kövér Tom bevezették. A könyö-
kénél egy olajlámpás égett halványan. A férfi a legnagyobb könyv fölé görnyedt, amit Arya valaha
látott. A hatalmas, vaskos kötet kopott bőrborítók közé zárt megsárgult és repedezett lapjain cikor-
nyás, olvashatatlan írás látszott, de az apja becsukta és meghallgatta Harwin jelentését. Szigorú
arccal köszönte meg nekik és küldte el őket.
- Tudod, hogy az őrségem fele téged keresett? - szólalt meg Eddard Stark, amikor kettesben ma-
radtak. - Septa Mordane magán kívül van a félelemtől. A szentélyben imádkozik, hogy biztonság-
ban visszatérj. Arya, tudod, hogy sohasem szabad kimenned a kastély kapuin kívülre az engedé-
lyem nélkül!
- Nem mentem ki a kapukon! - tört ki belőle. - Vagyis nem akartam. Lenn voltam a kazamaták-
ban, csak hát ők befordultak abba az alagútba. Koromsötét volt, nekem pedig nem volt fáklyám
vagy gyertyám, amivel világíthattam volna, ezért követnem kellett őket. Nem mehettem vissza arra,
amerről jöttem a szörnyetegek miatt. Apa, a te megölésedről beszélgettek! Nem a szörnyetegek,
hanem a két ember. Ők nem láttak engem, mert mozdulatlan voltam, mint a kő és csendes, mint egy

209