Page 215 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
majdnem felértek a tetőre, egy lovag vágtatott ki, hogy fogadja őket. Lova és páncélja szürke volt,
palástja azonban Zúgó hullámzó kék-vörös színeiben pompázott és a szárnyait egy aranyból és ob-
szidiánból készült fényes, fekete hal rögzítette a vállához.
- Ki akar belépni a Véres Kapun? - kiáltotta.
- Ser Donnel Waynwood Lady Catelyn Starkkal és kísérőivel - felelte a fiatal lovag.
A Kapu Lovagja felhajtotta a sisakrostélyát.
- A hölgy ismerősnek tűnt. Távol vagy az otthonodtól, kicsi Cat.
- Te is, Nagybácsi - mondta az asszony és elmosolyodott annak ellenére, mi mindenen ment ke-
resztül. A rekedt, füstös ízű hang húsz évvel azelőtti gyermekkorát juttatta eszébe.
- Az én otthonom itt van a hátam mögött - mondta a lovag komoran.
- A te otthonod a szívemben van - válaszolta Catelyn lágyan. - Vedd le a sisakod! Szeretném új-
ra látni az arcodat.
- Attól tartok, az évek mit sem javítottak rajta - jegyezte meg Brynden Tully, ám amikor leemel-
te a fejéről a sisakot, Catelyn látta, hogy nem mondott igazat. Az arca barázdált és viharvert volt és
az idő elkoptatta hajának gesztenyebarna fényét, de a mosolya még a régi volt, mint ahogy a bo-
zontos, hernyónyi szemöldök is és a nevetés a mélykék szemekben. - Lysa tud róla, hogy jössz?
- Nem volt időm üzenni neki - felelte Catelyn. A többiek utolérték. - Félek, a vihar előtt lova-
goltunk, Nagybácsi.
- Beléphetünk a Völgybe? - kérdezte Ser Donnel. A Waynwoodok mindig is a szertartásos for-
maságok hívei voltak.
- Robert Arryn, a Sasfészek Ura, a Völgy Védelmezője, Kelet Igaz Őre nevében szabad belépést
engedélyezek neked és felszólítalak, hogy tartsd meg békéjét! - válaszolt Ser Brynden. -Gyertek!
Azzal Catelyn átlovagolt mögötte a Véres Kapu alatt, ahol tucatnyi sereg rohant a pusztulásba a
Hősök Korában. A kőszerkezeteken túl a hegyek hírtelen szétnyíltak és zöld mezők, kék ég és hó-
sapkás hegycsúcsok lélegzetelállító panorámája tárult a szeme elé. Arryn Völgye a reggeli nap fé-
nyében fürdött.
A Völgy keleten a ködbe veszett. A termékeny fekete föld, a széles, lassú folyók és a napfény-
ben tükörként csillogó sok száz apró tavacska nyugodt, békés birodalma volt ez, amelyet minden
oldalról védelmező hegyvonulatok öveztek. A búza, a kukorica és az árpa magasra nőtt a földeken,
s még Égikertben sem volt a tök nagyobb, vagy a gyümölcs édesebb, mint itt. A völgy nyugati vé-
gében álltak, ahol a magas út átszelte az utolsó hágót és kanyarogva ereszkedni kezdett a két mér-
földdel lejjebb fekvő alföldre. A Völgy itt keskeny volt, széltében nem több félnapi lovaglásnál, az
északi hegyek pedig olyan közelinek látszottak, hogy Catelyn úgy érezte, ha kinyújtaná a kezét,
könnyedén megérinthetné őket. Az egész fölött ott derengett az Óriások Dárdájának csipkézett vo-
nulata, a hegyé, amelyre még más hegyek is felfelé tekintettek. A csúcsa jeges ködbe veszett három
és fél mérfölddel a völgy szintje fölött. Gigászi nyugati nyúlványán hömpölygött alá az Alyssa
Könnyének nevezett kísérteties zuhatag. Catelyn még ebből a távolságból is ki tudta venni a csillo-
gó ezüstcsíkot a sötét kő előtt.
Amikor a nagybátyja látta, hogy megáll, közelebb lépett a lovával és előremutatott.
- Ott van, Alyssa Könnye mellett. Amit innét láthatsz, csak néha-néha egy fehér villanás, ha
erőlteted a szemed és a nap jó szögben éri a falakat.
Hét torony, mesélte neki Ned, mint az ég gyomrába vágott fehér tőrök, olyan magasan, hogy ha
kiállsz a mellvédre, lenézhetsz a felhőkre.
- Milyen messze van? - kérdezte az asszony.
- Estére a hegyhez érhetünk - mondta Brynden Nagybácsi -, de a feljutáshoz még egy teljes nap
kell.
Ser Rodrik Cassel szólalt meg mögöttük.
- Úrnőm, attól félek, ma már nem bírok továbbmenni - az arca beesett az újonnan nőtt, tépett po-
faszakáll alatt és olyan kimerültnek látszott, hogy Catelyn attól félt, menten leesik a lóról.
- Nem is kell - nyugtatta meg. - Megtettél mindent, amit csak kérhetek tőled, s még százszor
annyit. A nagybátyám elkísér az út hátralévő részén a Sasfészekig. Lannisternek velem kell jönnie,

218