Page 216 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

CATELYN
de semmi sem indokolja, hogy te és a többiek ne pihenjetek le itt s nyerjétek vissza az erőtöket.
- Megtiszteltetésnek tekintjük, ha vendégül láthatjuk őket - jelentette ki Ser Donnel az ifjú lova-
gok ünnepélyes udvariasságával. Ser Rodrikon kívül csak Bronn, Ser Willis Wode és Marillion, a
dalnok maradt meg a csapatból, amely elindult Catelynnel a fogadótól a keresztút mellett.
- Úrnőm - szólította meg Marillion és előrerúgtatott. - Kérlek, engedd meg, hogy elkísérhesselek
a Sasfészekbe. Látni szeretném a történet végét, ahogyan láttam az elejét! - a fiú hangja elgyötört
volt, ám furcsán elszánt. Szemei lázasan csillogtak.
Catelyn egyszer sem kérte az énekest, hogy jöjjön velük, ő döntött így. Az asszony nem értette,
hogyan volt képes túlélni az utat, amikor oly sok nála bátrabb férfi hevert holtan és temetetlenül
mögöttük. Mégis itt volt sarjadó szakállával, amitől majdnem úgy festett, mint egy felnőtt férfi. Ta-
lán tartozik neki valamivel, amiért ilyen messze elkísérte.
- Rendben van - mondta neki.
- Én is jövök - közölte Bronn.
Ez már kevésbé tetszett az asszonynak. Tisztában volt vele, hogy Bronn nélkül sohasem érte
volna el a Völgyet. A zsoldos olyan szilaj harcos volt, amilyennel ritkán találkozott eddig, és a
kardja segített átvágni magukat a biztonság felé. Ennek ellenére Catelynnek nem nagyon tetszett ez
az ember. Bátor volt és erős, de a kedvesség hiányzott belőle, s hűség sem sok szorult belé. Ezen-
kívül túl gyakran látta Lannister mellett lovagolni, miközben halkan beszélgettek és valami közös
tréfán nevettek. Itt és most szerette volna elválasztani a törpétől, de mivel beleegyezett, hogy
Marillion velük mehet, nem látott rá barátságos módot, hogy ugyanezt a jogot megtagadja
Bronntól.
- Ahogy óhajtod - szólalt meg, de észrevette, hogy a férfi tulajdonképpen nem is az engedélyét
kérte.
Ser Willis Wode Ser Rodrikkal maradt. Egy halk beszédű septon sürgölődött a sebeik körül. A
szerencsétlen, megviselt lovakat is itt hagyták. Ser Donnel megígérte, hogy madarakat küld előre a
Sasfészekbe a Hold Kapujához érkezésük hírével. Friss hátasokat hoztak az istállókból, biztos lábú,
bozontos hegyi paripákat és egy órán belül megint úton voltak. Catelyn a nagybátyja mellett lova-
golt, amikor megkezdték a leereszkedést a völgy aljába. Őt Bronn követte, majd Tyrion Lannister,
Marillion, végül pedig Brynden hat embere zárta a sort.
Csak miután a lefelé vezető út harmadát megtették és kívül voltak a többiek hallótávolságán,
akkor fordult Brynden Tully az asszonyhoz:
- Nos, gyermekem. Mesélj nekem erről a te viharodról!
- Már sok esztendeje nem vagyok gyermek, Nagybácsi - mondta Catelyn, de azért elmesélte ne-
ki. Hosszabb ideig tartott, mintsem hitte volna, míg mindent elmesélt: Lysa levelét, Bran balesetét,
a gyilkos tőrét, Kisujjat és véletlen találkozását Tyrion Lannisterrel a fogadóban a keresztút mellett.
A nagybátyja figyelmesen hallgatta. Súlyos szemöldöke beárnyékolta a szemét, ahogy egyre
gondterheltebbé vált. Brynden Tully mindig tudta, hogyan kell meghallgatni valakit... kivéve
Catelyn apját. Lord Hoster öccse volt, öt évvel fiatalabb nála, de a két férfi állandó harcban állt
egymással, amióta csak Catelyn az eszét tudta. Az egyik leghangosabb veszekedésük alkalmával,
amikor Catelyn nyolcéves volt, Lord Hoster „a Tully-nyáj fekete bárányának" nevezte Bryndent.
Brynden nevetve azt felelte, hogy a családi címer egy ugró pisztráng, tehát neki inkább egy fekete
halnak kellene lennie, mint fekete báránynak, s attól a naptól kezdve ezt választotta személyes jel-
képének.
A viszálynak nem szakadt vége, míg ő és Lysa férjhez nem mentek. Az esküvői lakomán tör-
tént, hogy Brynden közölte a bátyjával: elhagyja Zúgót, hogy Lysát és újdonsült férjét, a Sasfészek
Urát szolgálja. Lord Hoster azóta, mint Edmure rendszertelen leveleiből kiderült, nem ejtette ki a
fivére nevét.
Mindezek ellenére Catelyn ifjú évei alatt Brynden, a Fekete Hal volt az, akihez Lord Hoster
gyermekei könnyeikkel és örömeikkel fordultak, amikor Apa nagyon elfoglalt, Anya pedig nagyon
beteg volt. Catelyn, Lysa, Edmure... igen, és Petyr Baelish, apjuk nevelt fia... ő mindegyiküket tü-
relmesen meghallgatta, ahogy most is, és nevetett a diadalaikon és együtt érzett velük gyermeki

219