Page 223 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
padt volt, vizenyős és sohasem nyugodt. Apró szája sértődött kifejezést kölcsönzött neki. Ahogy
Catelyn átölelve tartotta, eszébe jutott a karcsú, merész mellű lány, aki ott várakozott mellette az-
nap a zúgói szentélyben. Milyen boldog volt akkor és mennyire telve volt reményekkel! Húga
szépségéből csak sűrű, gesztenyebarna hajkoronája maradt meg, amely zuhatagként hullott a dere-
káig.
- Jól nézel ki - hazudta Catelyn -, csak... fáradtnak látszol.
A húga kibontakozott az ölelésből.
- Fáradt. Igen, Óh, igen. - Úgy látszott, akkor veszi észre a többieket. A szolgálólányt, Colemon
mestert, Ser Vardist. - Hagyjatok magunkra! - utasította őket. - Négyszemközt szeretnék beszélni a
nővéremmel.
Miközben kimentek, Lysa Catelyn kezét fogta...
...és abban a pillanatban, hogy az ajtó becsukódott mögöttük, elengedte. Catelyn látta, hogy az
arckifejezése megváltozik, mint amikor a nap elbújik egy felhő mögé.
- Elment az eszed? - csattant fel Lysa. - Idehozod, mindenféle engedély nélkül, még csak nem is
figyelmeztetsz és belerángatsz a vitáidba a Lannisterekkel...
- Az én vitáimba? - Catelyn alig tudta elhinni, amit hall. A kandallóban hatalmas tűz lobogott,
de Lysa hangjában nyoma sem volt a melegségnek. - Először a te vitáid voltak, nővérkém! Te vol-
tál az, aki azt az átkozott levelet küldte nekem, te írtad, hogy a Lannisterek gyilkolták meg a férje-
det!
- Hogy figyelmeztesselek, hogy maradj távol tőlük! Én sohasem akartam harcolni ellenük! Az
istenekre, Cat, tudod, mit tettél?
- Anya? - hallatszott egy vékony hang. Lysa megpördült, súlyos köpenye végigsöpört a padlón.
Robert Arryn, a Sasfészek Ura állt az ajtóban, a kezében rongyos babát szorongatott és tágra nyílt
szemekkel bámulta őket. Fájdalmasan sovány gyermek volt, korához képest apró termetű, állandó-
an beteges és időnként reszketés fogta el. A mesterek remegő betegségnek hívták. - Hangokat hal-
lottam.
Nem csoda, gondolta Catelyn, hiszen Lysa majdnem kiabált. A húga tekintete mégis majdnem
felnyársalta.
- Ez itt Catelyn nénéd, kicsim. A nővérem, Lady Stark. Emlékszel rá?
A fiúcska üres szemekkel bámult rá.
- Azt hiszem - felelte és pislogott, pedig amikor Catelyn utoljára látta, még egy éves sem volt.
Lysa letelepedett a tűz mellé és így szólt:
- Gyere ide anyához, drágaságom! - Kisimította a gyermek hálóruháját és babrálni kezdett szép,
barna hajával. - Hát nem gyönyörű? És erős is, ne hidd el, amit hallasz! Jon tudta. A mag erős,
mondta nekem. Az utolsó szavai. Robert nevét mondogatta és olyan erősen ragadta meg a karom,
hogy ott maradt a nyoma. Mondd meg nekik, hogy a mag erős! Az ő magja. Azt akarta, hogy min-
denki tudja, milyen nagyszerű, erős fiú válik az én kicsikémből.
- Lysa - kezdte Catelyn -, ha igazat beszéltél a Lannisterekkel kapcsolatban, még több okunk
van rá, hogy gyorsan cselekedjünk. Nekünk...
- Ne a gyerek előtt! - szólt rá Lysa. - Nagyon érzékeny a lelke, ugye, édesem?
- A fiú a Sasfészek Ura és a Völgy Védelmezője - emlékeztette Catelyn -, és most nincs itt az
ideje az érzékenységnek. Ned szerint lehet, hogy háborúra kerül a sor.
- Csend! - vakkantotta Lysa. - Megijeszted a fiamat!
A kis Robert gyors pillantást vetett Catelynre a válla felett és remegni kezdett. A babája a földre
hullott, ő pedig az anyjához lapult.
- Ne félj, kicsi szívem! - suttogta Lysa. - Édesanyád veled van, nem eshet bajod - Félrehajtotta a
köntösét és elővette sápadt, súlyos mellét. A mellbimbója vörös volt. A fiúcska mohón kapott utá-
na, az arcát a mellkasába temette és szopni kezdett. Lysa a haját cirógatta.
Catelyn szóhoz sem jutott. Jon Arryn fia, gondolta hitetlenkedve. Eszébe jutott a saját kicsi fia,
a hároméves Rickon, aki fele ennyi idős volt, mint ez a fiú és legalább ötször ilyen tüzes. Nem cso-
da, hogy a Völgy nemes urai nyugtalankodnak. Most értette meg először, miért akarta a király el-

226