Page 229 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

DAENERYS

Vaes Dothrak Lovas Kapuját két gigantikus bronz harci mén alkotta. Az ágaskodó paripák patái
száz lábbal az út fölött összeérve csúcsos kapuívet formáltak.
Dany nem tudta volna megmondani, miért van szüksége a városnak kapura, amikor falai sincse-
nek... sőt épületeket sem látott. Az építmény mégis ott állt, hatalmasan és gyönyörűen. A két ágas-
kodó ló közrefogta a háttérben magasodó bíborszín hegyet. A bronzállatok hosszú árnyékot vetet-
tek a hullámzó fűre, ahogy Khal Drogo vérlovagjaitól körülvéve átvezette a khalasart a paták alatt,
végig az istenek útján.
Dany ezüstje hátán követte őket. Őt Ser Jorah Mormont kísérte és a bátyja, Viserys, aki újból
lóháton ült. A fűben töltött nap óta, amikor a lány otthagyta, hogy gyalog vánszorogjon vissza a
khalasarhoz, a dothrakik nevetve csak Khal Rhae Mharként, vagyis Sánta Királyként emlegették.
Khal Drogo másnap felajánlott neki egy helyet egy szekéren, Viserys pedig elfogadta. Konok gőg-
jében még csak észre sem vette, hogy gúnyt űznek belőle: a szekerek az eunuchok, a nyomorékok,
a szülő anyák, a nagyon fiatalok és a nagyon idősek számára voltak fenntartva. Ezzel újabb nevet
vívott ki magának: Khal Rhaggat, a Szekérkirály. A bátyja azt hitte, a khal így kér bocsánatot azért,
amit Dany tett vele. A lány könyörgött Ser Jorah-nak, hogy ne mondja el neki az igazat, mert az
szégyent jelentene. A lovag azt felelte, hogy a királyra bizony ráférne egy kis szégyen, de azért úgy
tett, ahogy kérte. Sok kérlelésre volt szükség és az összes ágybeli trükkre, amit Doreah-tól tanult,
míg Dany végül rá tudta venni Drogot, hogy megenyhüljön és megengedje Viserysnek, hogy ismét
csatlakozzon hozzájuk a menet élén.
- Hol van a város? - kérdezte Dany, ahogy áthaladtak a bronz boltív alatt. Nem látszott egyetlen
épület, egyetlen ember sem, csak a fű és az út, amelyet a dothrakik által az évszázadok során ki-
fosztott földekről származó ősi szobrok szegélyeztek.
- Előttünk - felelte Ser Jorah. - A hegy alatt.
A lovas kapun túl mindkét oldalon zsákmányolt istenek és lopott hősszobrok sorakoztak. Halott
városok elfelejtett istenségei emelték az ég felé törött villámaikat, ahogy Dany ezüstje hátán ello-
vagolt a lábaik előtt. Kopott és foltos arcú kőkirályok bámultak le rá a trónusaikról, akiknek még a
neve is elenyészett az idők ködében. Karcsú, fiatal leányok táncoltak márványtalapzataikon kizáró-
lag virágokba öltözve vagy levegőt öntöttek repedezett kőkancsóikból. Az út mellett szörnyek áll-
tak a fűben: fekete vas sárkányok drágakövekkel a szemük helyén, üvöltő griffek, mantichorák
csapásra emelt tüskés farokkal, más teremtmények, amelyeknek a nevét sem tudta. Néhány szobor
olyan gyönyörű volt, hogy elakadt tőle a lélegzete, míg mások annyira torzak és ijesztőek voltak,
hogy alig bírt rájuk nézni. Azok, mondta Ser Jorah, valószínűleg az Asshain túli Árnyékföldekről
származnak.
- Milyen sok - szólalt meg a lány, miközben ezüstje lassan lépdelt tovább. - És milyen sok föld-
ről.
Viseryst kevésbé hatotta meg a látvány.
- Halott városok szemete - mondta megvetően. Volt benne annyi óvatosság, hogy a Közös
Nyelven beszéljen, amit kevés dothraki értett meg, ám Dany még így is nyugtalanul tekingetett
vissza khasa tagjaira, nem hallották-e meg. A fiú zavartalanul folytatta. - Ezek a vademberek sem-
mi mást nem tudnak, csak azt, hogyan kell ellopni, amit náluk jobb népek építettek... meg gyilkolni
- nevetett. - A gyilkoláshoz viszont tényleg értenek. Máskülönben nem használnám fel őket.
- Ők már az én népem - mondta Dany. - Ne hívd vadembereknek őket, bátyám!
- A sárkány úgy beszél, ahogy jólesik neki - közölte Viserys. - ... a Közös Nyelven. A válla fe-
lett visszapillantott Aggóra és Rakharóra, akik közvetlenül mögöttük lovagoltak és gúnyosan rájuk
vigyorgott. - Látod, a vadembereknek még annyi eszük sincs, hogy megértsék a civilizált népek
nyelvét.
Legalább ötven láb magas, mohlepte kőtömb emelkedett az út mellett. Viserys unottan nézett fel
rá.

232