Page 232 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

DAENERYS
kedő, kerek földházak százai álltak. Természetesen ezeket is fű borította.
Egy kisebb hadseregnyi rabszolgát küldtek előre, hogy felkészüljenek Khal Drogo érkezésére.
Ahogy a lovasok leugráltak a nyeregből, előhúzták az övükből az arakhjaikat, odaadták egy vára-
kozó rabszolgának, majd ugyanezt tették az összes fegyverükkel. Még maga Khal Drogo sem von-
hatta ki magát a törvény alól. Ser Jorah elmagyarázta neki, hogy Vaes Dothrakban tiltott a fegyver-
viselés vagy szabad ember vérének kiontása. Még a háborúzó khalasarok is félretették a viszályai-
kat és megosztoztak az élelmen a Hegyek Anyjának közelében. Ezen a helyen, ahogy a dosh
khaleen vénei kijelentették, minden dothraki egy vér volt, egy khalasar, egy horda.
Miközben Irri és Jhiqui lesegítették Danyt az ezüst nyergéből, Cohollo jött oda hozzá. Ő volt a
legidősebb Drogo három vérlovagja közül. Zömök, kopasz férfi volt kampós orral, szája pedig tö-
rött fogakat rejtett, amelyeket akkor forgácsolt szét egy buzogány csapása, amikor húsz évvel az-
előtt megvédte az ifjú khalakkát a zsoldosoktól, akik apja ellenségeinek akarták eladni. Az élete
azóta forrt össze Drogóéval, mióta a khal megszületett.
Minden khalnak megvoltak a maga vérlovagjai. Dany eleinte valamiféle dothraki Királyi Test-
őrségnek tartotta őket, akik felesküdtek urukra, de ennél mélyebb dologról volt szó. Jhiqui elma-
gyarázta neki, hogy a vérlovag több egy egyszerű testőrnél. Ők voltak a khal testvérei, az árnyékai
és legodaadóbb barátai. Drogo úgy emlegette őket, hogy „vér a véremből" és valóban így is volt:
egy közös életen osztoztak. A lóurak ősi hagyományai megkövetelték, hogy ha a khal meghal, a
vérlovagjai is vele haljanak, hogy az éj földjén is mellette lovagolhassanak. Ha a khal ellenség ke-
zétől halt meg, csak addig élhettek, míg meg nem bosszulták urukat, azután boldogan követték őt a
sírba. Néhány khalasarban, mesélte Jhiqui, a vérlovagok osztoztak a khallal a borán, a sátrán, még a
feleségein is, ám a lovain sohasem. A ló minden férfi sajátja volt.
Daenerys örült, hogy Khal Drogo nem eme ősi tradíciók szerint él. Nem szerette volna, ha meg-
osztja másokkal. Míg az öreg Cohollo elég kedvesen bánt vele, a többiektől félt. A hatalmas és
szótlan Haggo gyakran haragosan meredt rá, mintha megfeledkezett volna róla, ki ő, Qothonak ke-
gyetlen tekintete volt, s gyors kezei szerettek fájdalmat okozni. Véraláfutásokat hagyott Doreah
lágy, fehér bőrén valahányszor hozzáért és Irri éjszakánként néha zokogott miatta. Mintha még a
lovai is féltek volna tőle.
Mégis életre-halálra Drogóhoz voltak kötve, s Daenerysnek nem volt más választása, mint elfo-
gadni őket. Néha azt kívánta, bárcsak az apját is ilyen férfiak védelmezték volna. A balladákban a
Királyi Testőrség lovagjai mindig nemesek, bátrak és igazak voltak, s Aerys királlyal mégis egy
testőre végzett, a jóképű fiú, akit most Királyölőként emlegetnek, egy másik, Ser Barristan, a Bátor
pedig átállt a Bitorló oldalára. Eltűnődött, vajon a Hét Királyságban minden férfi ilyen kétszínű-e.
Ha a fia kerül a Vastrónra, tesz róla, hogy saját vérlovagjai legyenek, akik megvédik testőrei árulá-
sától.
- Khaleesi - szólította meg Cohollo dothraki nyelven. - Drogo, aki vér a véremből, azt paran-
csolta, mondjam meg neked: ma éjjel meg kell másznia a Hegyek Anyját, hogy áldozatot mutasson
be szerencsés visszatéréséért.
Dany tudta, hogy csak férfiak érinthették lábukkal az Anyát. A khal vérlovagjai vele mennek és
hajnalban térnek majd vissza.
- Mondd meg a napomnak és csillagomnak, hogy róla álmodom és aggódva várom visszatértét!
- felelte hálásan. Ahogy a gyermek növekedett benne, Dany egyre könnyebben elfáradt, s az igazat
megvallva egy éjszakányi pihenést örömmel fogadott volna. A terhessége úgy látszik csak feltüzel-
te iránta Drogo vágyakozását, s az utóbbi időben az ölelése teljesen kimerítette.
Doreah az üreges dombhoz vezette, amelyet neki és khaljának készítettek elő. Odabent hűvös
volt és félhomályos, mintha földből készült sátorba léptek volna be.
- Jhiqui, szeretnék egy fürdőt - utasította a lányt, hogy lemossa a bőréről az utazás porát és áz-
tassa egy kicsit fáradt csontjait. Jó érzés volt tudni, hogy egy darabig itt maradnak és holnap reggel
nem kell újra felmásznia ezüstje nyergébe.
A víz tűzforró volt, ahogyan szerette.
- Ma este odaadom a bátyámnak az ajándékait - határozott, miközben Jhiqui a haját mosta. -

235