Page 237 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
- Nem tudom és... Bran, nem ez a legrosszabb az egészben. Apát maga alá temette egy felbukó
ló a küzdelemben. Alyn azt mondja, a lába összezúzódott és... Pycelle mester máktejet adott neki,
de nem tudják, mikor... mikor... - a lovak patáinak hangja félbeszakította. Az útra pillantott, ahol
Theon és a többiek közeledtek. - Mikor ébred fel - fejezte be a mondatot. A kezét a kardja markola-
tára tette és ünnepélyes hangon, Robb az Úr hangján folytatta. - Bran, ígérem neked, történjék bár-
mi, ezt nem feledjük el!
Volt valami a hangjában, amitől Bran még jobban megijedt.
- Mit fogsz tenni? - kérdezte, miközben Theon Greyjoy megállította a lovát mellettük.
- Theon azt mondja, össze kellene hívnom a lobogókat - felelte Robb.
- Vért a vérért - Greyjoy most az egyszer nem mosolygott. Vékony, sötét arcán mohóság tükrö-
ződött, fekete haja pedig a szemébe omlott.
- Csak a lord hívhatja össze a lobogókat - mondta Bran, miközben a hó kavargott körülöttük.
- Ha az apátok meghal - szólalt meg Theon -, Robb lesz Deres Ura.
- Nem fog meghalni! - kiáltotta Bran.
Robb megfogta a karját.
- Persze, hogy nem hal meg. Apa nem - mondta nyugodtan. - Mégis... észak becsülete most az
én kezemben van. Amikor apánk itt hagyott bennünket, azt mondta, érted és Rickonért legyek erős.
Majdnem felnőtt férfi vagyok, Bran.
Bran megborzongott.
- Szeretném, ha Anya itt lenne! - mondta kétségbeesetten. A tekintete Luwin mestert kereste. A
mester szamara a távolban éppen egy emelkedőn igyekezett felfelé. - Luwin mester is azt mondja,
hogy össze kell hívni a lobogókat?
- A mester gyáva, mint egy vénasszony - felelte Theon.
- Apa mindig hallgatott a tanácsaira - emlékeztette Bran a bátyját. - Anya is.
- Én is hallgatok rá - bizonygatta Robb. - Mindenkire hallgatok.
Az öröm, amit Bran a lovaglás miatt érzett, elszállt, elolvadt, mint a hópelyhek az arcán. Nem is
olyan régen a gondolat, hogy Robb összehívja a lobogókat és háborúba vágtat, még izgatottsággal
töltötte volna el, most azonban csak rettegést érzett.
- Most visszamehetnénk? - kérdezte. - Fázom.
Robb körülnézett.
- Meg kell találnunk a farkasokat. Bírsz még jönni egy kicsit?
- Addig bírok menni, ameddig csak akarod. - Luwin mester figyelmeztette, hogy ne lovagoljon
sokat, mert félő, hogy a nyereg felsebzi, de Bran a világért sem mutatott volna gyengeséget a test-
vére előtt. Már nagyon elege volt belőle, hogy mindenki körülötte sürgött-forgott és állandóan azt
kérdezgette, hogy van.
- Akkor vadásszunk a vadászokra! - adta ki at utasítást Robb. Megsarkantyúzták a lovaikat
egymás mellett letértek a királyi útról és behatoltak a farkaserdőbe. Theon lemaradt és távolról kö-
vette őket, miközben az őrökkel beszélgetett és nevetgélt.
Nagyon kellemes volt a fák alatt. Bran lépésre fogta Táncost, lazán tartotta a gyeplőt és menet
közben az őket körülvevő tájban gyönyörködött. Ismerte ezt az erdőt, de olyan sokáig volt fogságra
ítélve Deresben, hogy úgy érezte, mintha most látná először. Az illatok megtöltötték az orrát: fe-
nyőtűk friss, erős aromája, nedves, rothadó levelek földszaga, állati ürülék és távoli tűzhelyek illa-
ta. Megpillantott egy fekete mókust, amint egy hólepte tölgyfa ágai között mozgolódott és megállt,
hogy szemügyre vegye egy császárpók ezüstös hálóját.
Theon és a többiek egyre jobban és jobban lemaradtak mögöttük, míg Bran végül már a hangju-
kat sem hallotta. A távolból rohanó víz halk hangja hallatszott. Egyre hangosabb lett, majd egyszer
csak elérték a patakot. Bran szemét könnyek szúrták.
- Bran? - kérdezte Robb. - Mi a baj?
Bran megrázta a fejét.
- Csak megrohantak az emlékek - felelte. - Jory egyszer elhozott ide bennünket pisztrángot fog-
ni. Téged, engem és Jont. Emlékszel?

240