Page 239 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
- A csatot, fiú! - a nagydarab ember kinyújtotta a kezét.
- A lovat is elvisszük - szólalt meg egy másik asszony. Ez alacsonyabb volt Robbnál, széles arca
és vékonyszálú, sárgás haja volt. - Szállj le, de gyorsan! - ruhája ujjából kés csúszott a tenyerébe.
Az éle recés volt, mint a fűrész.
- Nem - tört ki Branből. - Nem tudok...
Mielőtt a fiú akár csak gondolhatott volna rá, hogy megfordítja Táncost és elvágtat, a nagydarab
ember megragadta a gyeplőjét.
- De tudsz, fiatalúr... és meg is teszed, ha nem akarsz bajt magadnak!
- Stiv, nézd, úgy van odaszíjazva! - bökött felé a magas nő a lándzsájával. - Lehet, hogy igazat
beszél.
- Szíjak, mi? - felelte Stiv. Előhúzott egy tőrt az övére akasztott tokból. - A szíjakkal is el lehet
bánni.
- Te valami nyomorék vagy? - kérdezte az alacsony asszony.
Bran haragra lobbant.
- Brandon Stark vagyok Deresből és jobb lesz, ha elengeditek a lovamat, mert az életetekkel fi-
zettek érte!
A szürkeborostás, ösztövér férfi felröhögött.
- A fiú egy Stark, ez igaz. Csak a Starkok annyira ostobák, hogy fenyegetőznek, amikor az oko-
sabb ember inkább könyörögne.
- Vágd le a kis farkincáját és tömd a szájába! - javasolta az alacsony nő. - Attól majd csöndben
marad!
- Épp olyan bolond vagy, mint amilyen ronda, Hali - szólt közbe a magas nő. - Holtan semmit
sem ér a fiú, de élve... az istenekre, képzeljétek el, mit meg nem adna Mance, ha Benjen Stark saját
vérét tarthatná fogva túszként!
- Vigye el az ördög Mance-et! - szitkozódott a nagydarab ember. - Vissza akarsz menni oda,
Osha? Nem sok eszed van. Azt hiszed, a fehér alakok törődnek vele, van-e túszod vagy nincs? -
Visszafordult Branhez és végigsuhintott a combja köré kötött szíjon. A bőr egy sóhajtással ketté-
vált.
A csapás gyors volt, könnyed és mélyre hatolt. Bran lepillantott és sápadt húst látott, ahol a
gyapjúnadrág kinyílt. Aztán eleredt a vér. Nézte, ahogy a vörös folt egyre növekszik. Könnyűnek
és furcsán különállónak érezte a testét. Nem volt fájdalom, még csak halvány nyomokban sem. A
nagydarab férfi meglepetten hördült fel.
- Tegyétek le a fegyvereiteket most azonnal és ígérem, gyors és fájdalommentes halálotok lesz!
- kiáltotta Robb.
Bran kétségbeesett reménnyel pillantott fel. Bátyja szavainak erejét alámosta, hogy a hangja
megtört az erőfeszítéstől. Nyeregben ült, mögötte egy jávorantilop véres teteme csüngött a ló hátá-
ról, kesztyűs kezében kard.
- A bátyja - mondta a szürkeborostás férfi.
- Milyen tüzes legény - gúnyolódott az alacsony asszony, akit Halinak szólítottak. - Meg akarsz
küzdeni velünk, fiú?
- Ne légy ostoba, kölyök! Egyedül vagy hat ellen. - A magas nő, Osha, leeresztette a lándzsáját.
- Le a lóról és dobd el a kardodat! Hálásan megköszönjük neked a lovat és a húst, s már mehettek is
utatokra az öcséddel.
Robb füttyentett. Puha léptek halk nesze hallatszott a nedves avaron. Az aljnövényzet szétnyílt,
az alacsonyan lógó ágak megszabadultak a rájuk rakódott hótól, s a zöld bokrok közül Szürke Szél
és Nyár bukkant elő. Nyár a levegőbe szimatolt és morogni kezdett.
- Farkasok - kapott levegő után Hali.
- Rémfarkasok - szólalt meg Bran. Így, félig kifejletten akkorák voltak, mint bármelyik farkas,
amit valaha látott, a különbségeket azonban könnyű volt felfedezni, ha az ember tudta, hová néz-
zen. Luwin mester és Farlen, a kutyák gondozója megtanította rá. A rémfarkasok feje nagyobb volt,
a lábuk pedig hosszabb a testükhöz képest, a pofájuk és az állkapcsuk pedig vékonyabb és hangsú-

242