Page 243 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TYRION

- Akar étel? - kérdezte Mord gorombán. Egyik keze vastag, tönkszerű ujjai között egy tál főtt
babot tartott.
Tyrion Lannister szeme kopogott az éhségtől, de elhatározta, hogy nem fog megalázkodni ez
előtt a vadállat előtt.
- Egy bárányláb jól esne - felelte a cellája sarkában lévő mocskos szalmakupac tetejéről. -
esetleg némi borsó és hagyma, egy kevés frissen sütött kenyér vajjal és egy kancsó fűszerezett bor,
amivel leöblíthetem. Esetleg sör, ha az egyszerűbb. Igyekszem nem különleges dolgokat kérni.
- Bab - morogta Mord. - Nesze! - odatartotta elé a tányért.
Tyrion felsóhajtott. A börtönőr százhúsz kilónyi tömény ostobaság volt rothadó, barna fogakkal
és apró, sötét szemekkel. Arca bal oldala egyetlen hatalmas sebhelyként tátongott, mert egy fejsze-
csapás levágta a fülét és pofája egy részét. Legalább olyan kiszámítható volt, mint amilyen vissza-
taszító, de Tyrion rettenetes éhséget érzett. Kinyújtotta a kezét a tányérért.
Mord vigyorogva elrántotta előle.
- Itt van! - mondta és úgy tartotta, hogy Tyrion nem érhette el.
A törpe mereven feltápászkodott. Minden izülete sajgott.
- Muszáj minden egyes alkalommal eljátszani ezt az ostoba játékot? - Megint megpróbálta el-
kapni a babot.
Mord csoszogni kezdett hátrafelé és egyre csak vigyorgott rothadt fogaival.
- Itt van, törpe ember - kinyújtotta a tányért tartó karját a perem fölé, ahol véget ért a cella, és
kezdődött az égbolt. - Nem akar étel? Itt. Gyere, vedd!
Tyrion karjai túl rövidek voltak hozzá, hogy elérje a tányért és nem óhajtott közelebb lépni ah-
hoz a peremhez. Elég Mord súlyos, fehér hasának egyetlen lökése, s ő undorító vörös masszaként
végzi Ég erődjének kövein, ahogy az a Sasfészek annyi foglyával megtörtént az évszázadok során.
- Most, hogy belegondolok, nem is vagyok éhes - közölte és visszatért a cella sarkába.
Mord felhördült és szétnyitotta vastag ujjait. A szél elkapta a tányért és estében megfordította a
tengelye körül. Egy marék bab visszafröccsent rájuk, mielőtt az étel eltűnt a szemük elől. A bör-
tönőr röhögött, s ettől a hasa úgy rázkódott, mint egy óriási tál puding.
Tyriont tehetetlen düh kerítette hatalmába.
- Te kibaszott, himlőhelyes kurvapecér! - köpte rá a szavakat. - Remélem, egy rohadt epeömlés
fog végezni veled!
Mord ezért kifelé menet oldalba rúgta Tyriont acélorrú csizmájával.
- Visszavonom! - nyögte a törpe, ahogy görnyedten fetrengett a szalmán. - Magam öllek meg,
esküszöm! - A nehéz, vasalt ajtó becsapódott az őr mögött. Tyrion kulcsok csörgését hallotta.
Kicsi ember létére veszélyesen nagy szájjal verték meg az istenek, tűnődött el, miközben visz-
szamászott a sarokba, amit az Arrynok nevetséges módon börtönnek hívtak. Összekuporodott a vé-
kony takaró alatt, amely az egyetlen ágyneműje volt, kibámult az üres égboltra, a messzi hegyekre,
amelyek mintha a végtelenbe nyúlnának és azt kívánta, bárcsak nála lenne az árnyékbőr köpeny,
amit Marilliontól nyert kockán, miután az énekes lelopta annak a rablófőnöknek a holttestéről. A
bőr vértől és penésztől bűzlött, de meleg volt és vastag. Mord rögtön elvette tőle, amint megpillan-
totta.
A szél olyan éles lökésekkel kapaszkodott a takarójába, mint a karmok. A cellája nyomorúságo-
san kicsiny volt, még egy törpének is. Nem egészen öt lábnyira tőle, ahol a falnak kellett volna len-
nie, s ahol van is minden rendes börtönben, véget ért a padló, s elkezdődött az ég. Rengeteg friss
levegő és napsütés érte és éjszaka gyönyörködhetett a holdban és a csillagokban is, ám Tyrion gon-
dolkodás nélkül elcserélte volna a legnyirkosabb, leghomályosabb lyukra a Kaszter hegy mélysé-
ges mélyén.
- Repülsz - ígérte neki Mord, amikor bekísérte a cellába. - Húsz nap, harminc, ötven talán. Az-
tán repülsz.

246