Page 288 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

EDDARD
- Tudom az igazságot, amiért Jon Arryn meghalt - mondta neki.
- Tényleg? - a királyné az arcát tanulmányozta, óvatosan, mint egy macska. - Ezért hívtál ide,
Lord Stark? Hogy rejtvényeket adj fel nekem? Vagy az a szándékod, hogy lefogass, ahogy a felesé-
ged lefogatta a fivéremet?
- Ha tényleg ezt hinnéd, sohasem jöttél volna el - Ned lágyan megérintette az arcát. - Máskor is
csinált már ilyet?
- Egyszer vagy kétszer - szégyenlősen elhúzódott a kezétől. - Az arcomon még soha. Jaime meg-
ölte volna, még ha az életével fizet is érte - Cersei kihívóan nézett rá. - A bátyám százszor annyit ér,
mint a te barátod.
- A bátyád? - kérdezte Ned halkan. - Vagy a szeretőd?
- Mindkettő - az asszony nem próbálta rejtegetni az igazságot. - Közös gyerekkorunk óta. Miért is
ne? A Targaryenek háromszáz éven át a testvérükkel házasodtak, hogy tisztán őrizzék meg a vérvo-
nalat. Jaime és én pedig több vagyunk, mint két testvér. Mi egy személy vagyunk, két testben. Egy
méhben növekedtünk. A régi mesterünk elmesélte, Jaime úgy jött a világra, hogy a lábamat fogta.
Amikor bennem van, úgy érzem... egész vagyok. - Egy mosoly halovány nyoma tűnt fel az ajkán.
- A fiam, Bran...
Cersei javára legyen mondva, hogy nem fordult el.
- Látott bennünket. Szereted a gyermekeidet, ugye?
Robert ugyanezt kérdezte tőle a közelharc reggelén. Ugyanazt a választ adta rá most is:
- Tiszta szívemből.
- Én sem szeretem kevésbé a sajátjaimat.
Ned eltűnődött. Ha arra kerülne a sor, egy ismeretlen gyermek élete Robb, Sansa, Arya, Bran és
Rickon életével szemben, mit tennék? Vagy még inkább, mit tenne Catelyn, hajon életéről lenne szó
saját teste gyermekeinek életével szemben? Nem tudta. Fohászkodott, hogy soha ne is kelljen meg-
tudnia.
- Mind a három Jaime-é - szólalt meg. Nem kérdés volt.
- Az isteneknek hála.
A mag erős, mondta Jon Arryn a halálos ágyán és így is van. Az összes éjfekete hajú fattyú.
Malleon nagymester jegyezte le az utolsó nászt a szarvas és az oroszlán között vagy kilencven évvel
ezelőtt, amikor Tya Lannister hozzáment Gowen Baratheonhoz, a lord harmadik fiához. Házasságuk
egyetlen gyümölcse, egy névtelen fiú, akit Malleon könyve „nagy és erős gyermekként" ír le, „sűrű
fekete hajjal a fején". Nem élte túl a csecsemőkort. Harminc évvel azelőtt egy Lannister férfiú fele-
ségül vett egy Baratheon leányt. Három lánnyal és egy fiúval ajándékozta meg, mindegyiküknek fe-
kete haja volt. Bármilyen messzire is nyúlt vissza Ned a kemény, sárga lapok között, mindig azt ta-
lálta, hogy az arany alulmaradt a szénnel szemben.
- Tizenkét év - mondta. - Hogy lehet, hogy egyetlen gyermeket sem szültél a királytól?
Az asszony dacosan felszegte a fejét.
- A te Roberted egyszer teherbe ejtett - felelte. A hangjából sütött a megvetés. - A bátyám talált
egy asszonyt, aki megtisztított. Sohasem tudta meg. Az igazat megvallva, azt is alig bírom elviselni,
ha hozzám ér és évek óta nem engedtem magamba. Tudok más módot, hogy örömet szerezzek neki,
amikor néha egy időre otthagyja a kurváit, hogy feltámolyogjon a hálótermembe. Bármit is teszünk,
a király általában olyan részeg, hogy másnap reggelre elfelejti az egészet.
Hogyan lehettek mindannyian ennyire vakok? Az igazság egész idő alatt ott volt a szemük előtt,
a gyermekek arcára írva. Ned émelygett.
- Emlékszem Robertre, amikor elfoglalta a trónt. Minden ízében király volt - mondta halkan. -
Ezernyi másik asszony tiszta szívéből szerethette volna. Mit tett, hogy ennyire gyűlölöd őt?
A nő szemei úgy izzottak, mint zöld tűz a szürkületben, mint egy nőstényoroszlán szemei, amely
a címere volt.
- Az esküvői lakománk éjjelén, amikor először osztottuk meg az ágyunkat, a nővéred nevén szólí-
tott. Rajtam volt, bennem volt, bűzlött a bortól és azt suttogta: Lyanna.
Ned Stark halványkék rózsákra gondolt és egy pillanatig sírni szeretett volna.

291