Page 308 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

JON
Havas Jon hirtelen elszégyellte magát.
Gyáva volt vagy sem, Samwell Tarlyban megvolt a bátorság, hogy férfiként viselje el a sorsát.
A Falon mindenki csak azt kapja, amit kiérdemel, mondta neki Benjen Stark akkor éjjel, amikor
utoljára látta. Te nem vagy felderítő, Jon, csak egy zöldfülű, akin még ott a nyár illata. Úgy hallotta,
a fattyúk gyorsabban nőnek fel, mint a többi gyerek. A Falon vagy felnő valaki vagy meghal.
Jon mélyet sóhajtott.
- Igazad van. Úgy viselkedtem, mint egy kisfiú.
- Akkor tehát maradsz és imádkozol velem?
- A régi istenek várnak ránk - mosolyt erőltetett az arcára.
Késő délután indultak. A Falon nem volt kapu, sem itt a Fekete Várban, sem másutt háromszáz
mérföldes hosszában. Átvezették a lovakat egy szűk, jégbe vájt alagúton. Hideg, sötét falak nyom-
ták össze őket, ahogy a járat kanyargott. Háromszor állták útjukat vasrácsok és meg kellett állniuk,
míg Bowen Marsh elővette a kulcsait és kinyitotta a roppant láncokat, amelyek biztosították az át-
járót. Ahogy ott várakozott a főintéző mögött, Jon érezte a fölébük nehezedő iszonyatos tömeget.
Hidegebb volt idelent, mint egy sírban és sokkal, sokkal nagyobb csend. Különös megkönnyebbü-
lést érzett, amikor kibukkantak a délutáni napfényre a Fal északi oldalán.
Sam pislogni kezdett a hirtelen verőfényben és aggódva nézett körül.
- A vadak... nem... sohasem mernének ilyen közel jönni a Falhoz, ugye?
- Még sohasem jöttek - Jon nyeregbe szállt. Amikor Bowen Marsh és az őket kísérő felderítők is
lóra ültek, Jon a szájába dugta két ujját és éleset füttyentett. Szellem előbukkant az alagútból.
A főintéző lova felnyerítet és hátrálni kezdett a rémfarkas elől.
- Ezt a szörnyet is hozni akarod?
- Igen, uram - felelte Jon. Szellem felkapta a fejét, mintha e levegőt kóstolgatná. Egy szempil-
lantás múlva már ott sem volt, átszáguldott a széles, gazzal benőtt mezőn és eltűnt a fák között.
Mihelyt beléptek az erdőbe, más világban találták magukat. Jon gyakran vadászott az apjával,
Joryval és Robbal, a fivérével. Úgy ismerte a Deres körüli farkaserdőt, mint bárki más. A kísértet-
járta erdő nem sokban különbözött tőle, az érzés azonban teljesen más volt.
Lehet, hogy minden csak a tudat miatt volt. Most lépték át a világ végének határát és ez vala-
hogy mindent megváltoztatott. Az árnyékokat sötétebbnek látták, a zajokat baljósabbnak hallották.
A fák közel hajoltak hozzájuk és kizárták a lenyugvó nap fényét. A lovak patája alatt vékony hóré-
teg ropogott, a hangja olyan volt, mintha csontok törtek volna. Amikor a szél megzörgette a levele-
ket, Jon úgy érezte, hogy egy jeges kéz csúszik felfelé a gerincén. A Fal mögöttük volt, s azt, hogy
előttük mi van, csak az istenek tudták.
A nap már lehanyatlott a fák mögé, mire elérték útjuk célját, egy kis tisztást az erdő mélyén,
ahol kilenc varsafa nőtt, nagyjából kört alkotva. Jon visszafojtotta a lélegzetét és látta, hogy Sam
Tarly is döbbenten bámul. Még a farkaserdőben sem látott soha többet, mint kettőt vagy hármat
együtt ezekből a fehér fákból. Egy kilenc fából álló liget hihetetlennek számított. A talajt lehullott
levelek borították, felül vörösek, alul fekete, rothadt humusz. A széles, sima törzsek fehérek voltak,
mint a csont és kilenc arc bámult a kör belseje felé. A megszáradt nedv, amely kérget vont a sze-
mek elé, vörös volt és kemény, mint a rubint. Bowen Marsh megparancsolta nekik, hogy hagyják a
lovakat a körön kívül.
- Ez szent hely. Nem fogjuk bemocskolni.
Amikor beléptek a ligetbe, Samwell Tarly lassan körbefordult és egyenként megnézett minden
arcot. Nem volt köztük két egyforma.
- Figyelnek bennünket - suttogta. - A régi istenek.
- Igen - Jon letérdelt, Sam pedig követte a példáját.
Együtt mondták el a szavakat, ahogy az utolsó fénysugár is kihunyt nyugaton és a szürke nappal
fekete éjszakába fordult.
- Halljátok a szavaimat és tanúsítsátok eskümet - szavalták. A hangjuk betöltötte a homályos li-
getet. - Sűrűsödik az éj és elkezdődik az őrségem. Nem ér véget a halálom napjáig. Nem veszek fe-
leséget, nem birtoklok földet, nem nemzek gyermeket. Nem viselek koronát és nem aratok diadalt.

311