Page 310 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

EDDARD

A hajnal szürke fénye már beszűrődött az ablakán, amikor a patkók dübörgése felverte Eddard
Starkot rövid, zaklatott álmából. Felemelte a fejét az asztalról és kinézett az udvarra. Odalent pán-
célt, bőrruhát és vörös köpönyeget viselő férfiak gyakorlatoztak. A reggel kardok csengésétől volt
hangos és a lovagok szalmával kitömött bábharcosokat gázoltak le. Ned figyelte, ahogy Sandor
Clegane végigvágtat a keményre döngölt talajon és lándzsája vashegye átüti az egyik bábu fejét. A
vászon szétrepedt, a szalma szertefröcskölt, a Lannister őrök pedig tréfálkoztak és káromkodtak.
Ned eltűnődött, vajon neki szánják-e ezt a bátor bemutatót. Ha igen, Cersei nagyobb bolond,
mint gondolta volna. A fene vinné el, miért nem szökött meg? Hiszen egyik esélyt adta neki a má-
sik után...
A reggel borús volt és komor. Ned a lányaival és Septa Mordane-nal reggelizett. Sansa még
mindig búsan és dacosan meredt az ételre és nem volt hajlandó enni, Arya azonban mindent felfalt,
amit csak elé tettek.
- Syrio azt mondja, van időnk még egy utolsó leckére, mielőtt este elhajózunk - szólalt meg. -
Szabad, Apa? Már minden holmimat becsomagoltam.
- Csak egy rövid lecke és hagyj időt magadnak a fürdésre és az átöltözésre! Azt akarom, hogy
délben készen állj az indulásra, megértetted?
- Délben - ismételte Arya.
Sansa felpillantott.
- Ha ő elmehet a táncórára, én miért nem búcsúzhatok el Joffrey hercegtől?
- Boldogan elkísérem, Lord Eddard - ajánlkozott Septa Mordane. - Semmi szín alatt sem fordul-
hat elő, hogy lekési a hajót.
- Nem lenne helyes, ha most mennél Joffreyhoz, Sansa. Sajnálom.
Sansa szemébe könnyek szöktek.
- De miért?
- Sansa, nemes atyád jobban tudja - szólt rá Septa Mordane. - Nem kérdőjelezheted meg a dön-
téseit.
- Ez nem igazság! - Sansa felpattant az asztal mellől, felborította a székét és zokogva kirohant a
toronyszobából.
Septa Mordane felemelkedett, de Ned intett neki, hogy maradjon ülve.
- Hadd menjen, Septa! Megpróbálom megmagyarázni neki, amint mindannyian biztonságosan
hazaértünk Deresbe. - A septa bólintott, leült és nekilátott a reggelije maradékának.
Egy órával később Pycelle nagymester kereste fel Eddard Starkot a toronyszobában. A vállai
beestek, mintha a súlyos mesterlánc túl nagy terhet jelentene számára.
- Uram - szólalt meg. - Robert Király eltávozott. Az istenek adjanak nyugalmat neki!
- Nem - felelte Ned. - Gyűlölte a nyugalmat. Adjanak neki az istenek szerelmet, nevetést és az
igazságos harc örömét!
Furcsa volt, milyen üresnek érzi magát. Számított a látogatásra, a nagymester szavai azonban
mégis megöltek benne valamit. Minden címét odaadta volna, hogy szabadon sírhasson... de Robert
Segítője volt és az óra, amitől rettegett, elérkezett. - Légy olyan kedves és hívd össze a tanács tagja-
it ide, a szobámba! - utasította Pycelle-t. A Segítő Tornya olyan biztonságos volt, amilyen bizton-
ságossá ő és Tomard csak tehették. Ugyanezt a tanácsteremről nem mondhatta el.
- Uram? - pislogott Pycelle. - A birodalom ügyei biztosan várhatnak holnapig, amikor a bánat
már nem olyan friss.
Ned halk volt, de határozott.
- Attól tartok, most azonnal kell összehívnom a tanácsot.
Pycelle meghajolt.
- Ahogy a Segítő parancsolja.
Odahívta a szolgáit és elszalajtotta őket, majd hálásan elfogadta, amikor Ned székkel és egy ku-

313