Page 336 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

BRAN

A Karstarkok egy hideg, szeles reggelen érkeztek meg. Háromszáz lovast és közel kétezer gya-
logost hoztak magukkal karholdi kastélyukból. Lándzsáik acélhegye megcsillant a sápadt napfény-
ben, ahogy az oszlop közeledett. Egy ember ment elől és lassú, mély indulót vert egy óriási dobon,
amely nagyobb volt, mint ő maga. Bum, bum, bum.
Bran a külső fal egyik őrtornyából figyelte az érkezésüket Luwin mester bronz messzelátóján
keresztül Hodor vállán kuporogva. Személyesen Lord Rickard vezette őket, a fiai, Harrion, Eddard
és Torrhen mellette lovagoltak éjfekete lobogók alatt, amelyre házuk címerét, a fehér napfelkeltét
hímezték. Öreg Nan azt mesélte, hogy évszázadokra visszamenőleg Stark vér folyik az ereikben, de
Bran egyáltalán nem látta Starkoknak őket. Nagy termetű, szilaj férfiak voltak, arcukat sűrű szakáll
fedte, hajuk lazán omlott a válluk alá. Köpönyegeik medve, fóka és farkas bőréből készültek.
Tudta, hogy ők az utolsók. A többi úr már mind itt volt a seregeivel. Bran nagyon szeretett vol-
na kilovagolni közéjük, megnézni az emberekkel megtömött téli szállásokat, a minden reggel a pia-
con nyüzsgő tömeget, és a feltépett, lópatkók és kerekek szabdalta utcákat. Robb azonban megtil-
totta neki, hogy elhagyja a kastélyt.
- Nincs szabad emberünk, aki őrizhetne téged - magyarázta a bátyja.
- Magammal viszem Nyárt - vitatkozott Bran.
- Ne gyerekeskedj, Bran! - mondta Robb. - Több eszed van annál. Alig két napja Lord Bolton
egyik embere leszúrt egyet Lord Cerwyn emberei közül a Füstölgő Rönkben. Anyánk megnyúzna
engem és kikészíttetné a bőrömet köpönyegnek, ha hagynám, hogy veszélybe sodord magad. -
Robb az úri hangját használta, amikor ezt mondta és Bran tudta, hogy nincs helye ellenvetésnek.
Mindez amiatt volt, ami a farkaserdőben történt, jól tudta. Az emlékektől még mindig rosszakat
álmodott. Olyan tehetetlen volt, mint egy csecsemő, semmivel sem tudta jobban megvédeni magát,
mint Rickon tette volna. Talán még annyira sem... Rickon legalább beléjük rúgott volna. Szégyellte
magát. Csak néhány évvel volt fiatalabb Robbnál: ha a bátyja majdnem felnőtt férfi, akkor ő is az.
Meg kellett volna tudnia védeni magát.
Egy évvel ezelőtt, az előtt még akkor is lement volna a városba, ha egyedül kell átmásznia miat-
ta a falakon. Akkoriban le tudott rohanni a lépcsőkön, fel tudott szállni a pónijára és le is tudott
mászni róla egyedül, és elég jól forgatta a fakardot ahhoz, hogy Tommen herceget kiüsse vele.
Most csak leskelődhetett Luwin mester lencsés csövén át. A mester az összes lobogót megtanította
neki: a Gloverek ezüst és skarlát páncélos öklét, Lady Mormont fekete medvéjét, a félelmetes meg-
nyúzott embert, amely a Rémvölgyi Moose Bolton előtt haladt, a Szarvaserdő jávorszarvasbikáját,
a Cerwynek csatabárdját, a Tallhartok három őrfáját és az Umber ház ijesztő jelvényét, egy szét-
szakított láncú, üvöltő óriást.
Nemsokára az arcokat is megtanulta hozzájuk, amikor az urak, fiaik és a kíséretükben lévő lo-
vagok Deresbe jöttek lakomázni. Még a Nagy Csarnok sem volt elég tágas, hogy egyszerre befo-
gadja mindegyiküket, Robb tehát egyenként fogadta az összes jelentős zászlóvivőt. Bran mindig
előkelő helyen, a bátyja jobbján ült. A zászlóvivő uraságok némelyike furcsa, kemény pillantást ve-
tett rá, ahogy ott ült, mintha azon tűnődnének, hogy milyen jogon helyeznek fölébük egy éretlen
gyereket, aki ráadásul nyomorék is.
- Most mennyien vannak? - kérdezte Bran Luwin mestertől, miközben Lord Karstark és a fiai
bevonultak a külső fal kapuin.
- Tizenkétezer ember, vagy olyan közel hozzá, hogy nem számít.
- Hány lovag?
- Elég kevés - felelte a mester enyhe türelmetlenséggel a hangjában. - Hogy lovag lehessen va-
laki, ahhoz virrasztania kell egy szentélyben és fel kell kenni őt a hét olajjal, hogy megszenteljék az
esküjét. Északon a nagy házak közül csak kevesen hódolnak a Hétnek. A többiek a régi isteneket
követik és nincsenek lovagjaik... de azok az urak és a fiaik meg a felesküdött kardjaik semmivel
sem kevésbé vadak, hűségesek vagy tiszteletreméltók. Egy ember értékét nem az határozza meg,

339