Page 338 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

BRAN
Még maga Deres is zsúfolttá vált. Az udvar kardok és fejszék csörgésétől, szekerek zörgésétől
és kutyaugatástól volt hangos. A páncélterem ajtaja nyitva állt és Bran megpillantotta Mikkent a
kohója mellett. Kalapácsa pengett, miközben verejték csöpögött csupasz mellkasára. Bran egész
életében nem látott ennyi idegent, még akkor sem, amikor Robert király jött látogatóba Apához.
Megpróbált nem összerezzeni, amikor Hodor átbújt egy alacsony ajtón. Végigmentek egy hosz-
szú, félhomályos folyosón. Nyár könnyedén ügetett mellettük. A farkas időnként felpillantott fo-
lyékony aranyként izzó szemeivel. Bran szerette volna megérinteni, de túl magasan volt ahhoz,
hogy a kezével elérhette volna.
Az istenerdő a béke szigete volt a káosz tengerében, amivé Deres vált az utóbbi napokban.
Hodor keresztülvágott a tölgyek, vasfák és őrfák sűrűjén a mozdulatlan tavacskához a szívfa tövé-
ben. Dünnyögve megállt a varsafa göcsörtös ágai alatt. Bran felnyúlt a feje fölé és kiemelte magát
az ülésből, áthúzva lábai holt súlyát a fonott kosár lyukain. Egy pillanatig ott maradt himbálózva,
hagyta, hogy a sötétvörös levelek megsimogassák az arcát, aztán Hodor megfogta és szelíden letet-
te a víz melletti sima kőre.
- Szeretnék egy ideig egyedül lenni - mondta a fiú. - Átizzadtál. Menj a tavakhoz!
- Hodor - Hodor átgázolt a fák között és eltűnt. Az istenerdőn túl, a Vendégház ablakai alatt egy
meleg forrás három kicsiny tavacskát táplált. A víz éjjel-nappal gőzölgött és a felette magasodó fa-
lat vastagon belepte a moha. Hodor gyűlölte a hideg vizet és úgy küzdött, mint egy sarokba szorí-
tott anyatigris, ha szappannal fenyegették, de boldogan belemerült a legforróbb tóba is. Képes volt
órákig lubickolni benne és hangosan utánozta a ködös, zöld fenékről a felszínre emelkedő és ott
szétpukkanó buborékok hangját.
Nyár belenyalt a vízbe és letelepedett Bran mellé. A fiú megvakarta a farkast a pofája alatt és
egy pillanatig mindketten határtalan békességet éreztek. Bran mindig is szerette az istenerdőt, már
azelőtt is, de mostanában még többször érzett vágyat arra, hogy kilátogasson ide. Már a szívfa sem
ijesztette meg úgy, ahogy korábban. A sápadt törzsbe faragott mélyvörös szemek még mindig őt fi-
gyelték, most azonban ez valahogy megnyugvással töltötte el. Az istenek vigyáznak rá, a régi iste-
nek, a Starkok, az Elsők és az erdő gyermekeinek istenei, apja istenei. A szemük előtt biztonságban
érezte magát, a fák mélységes csendje pedig segített a gondolkodásban is. Bran rengeteget gondol-
kodott a zuhanás óta. Gondolkodott, álmodott és az istenekkel beszélgetett.
- Kérlek, adjátok, hogy Robb ne menjen el! - fohászkodott halkan. A kezével végigsimította a
hideg víztükröt, apró hullámokat keltve a tavacskában. - Kérlek, adjátok, hogy itt maradjon! Ha
pedig el kell mennie, hozzátok vissza épségben Anyával, Apával és a lányokkal! Adjátok... adjátok,
hogy Rickon is megértse!
Kisöccse olyan vad volt, mint a téli vihar, mióta megtudta, hogy Robb háborúba lovagol. Hol
sírdogált, hol dühöngött. Nem volt hajlandó enni, az éjszaka legnagyobb részét ordítozással és zo-
kogással töltötte és még Öreg Nant is megrúgta, amikor az megpróbálta dallal álomba ringatni. A
következő napon pedig eltűnt. Robb a fél kastélyt a keresésére küldte, amikor pedig végre megta-
lálták a kriptában, Rickon egy rozsdás vaskarddal hadonászott feléjük, amit az egyik halott király
kezéből lopott el, Borzaskutya pedig úgy rontott rájuk a sötétből, mint valami zöld szemű démon.
A farkas majdnem olyan vad volt, mint maga Rickon. Gage-et megharapta a karján, Mikken comb-
jából pedig kitépett egy darab húst. Robb és Szürke Szél együttes erejére volt szükség, hogy lecsi-
títsák. Farlen megláncolta a fekete állatot a kutyaólban, Rickon pedig csak még keservesebben sírt
nélküle.
Luwin mester azt tanácsolta Robbnak, hogy maradjon Deresben, Bran is könyörgött neki, saját
érdekében ugyanúgy, mint Rickon miatt, a bátyja azonban makacsul megrázta a fejét és csak ennyit
mondott:
- Nem akarok menni. Mennem kell.
Csak félig volt hazugság. Bran megértette, hogy valakinek el kell mennie, hogy tartsa a Nyakat
és megsegítse a Tullykat a Lannsiterek ellen, de ez nem feltétlenül Robb feladata lett volna. A báty-
ja rábízhatta volna a parancsnokságot Hal Mollenre vagy Theon Greyjoyra is, vagy akár valame-
lyik zászlóvivő úrra. Luwin mester éppen erre próbálta rábeszélni, de a fiú hallani sem akart róla.

341