Page 342 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

BRAN
hatja magát a Falon Túli Királynak, ha úgy tetszik neki, de ettől még nem más, mint egy a sok fe-
kete varjú közül, aki kirepült az Árnyéktoronyból. Még sohasem kóstolt bele a télbe. Én odafent
születtem, gyermekem, mint az anyám és az ő anyja, meg az ő anyja előtte, a Szabad Nép gyerme-
kei. Mi emlékszünk - Osha csörgő láncokkal felállt. - Megpróbáltam elmondani a fivérednek. Teg-
nap, amikor megláttam az udvaron. „Stark uram", szólítottam meg, tisztelettudóan, ahogy kell, de ő
keresztülnézett rajtam, az az izzadságszagú, barom Hordó meg félrelökött az útjából. Ám legyen!
Viselem a vasat és tartom a számat. Aki nem figyel, hallani sem fog.
- Mondd el nekem! Rám hallgatni fog, tudom.
- Tényleg fog? Majd meglátjuk. Mondd meg neki ezt, uram! Mondd meg neki, hogy rossz
irányba készül masírozni! Északra kellene vinnie a kardjait. Északra, nem délre. Hallasz engem?
Bran bólintott.
- Megmondom neki.
Aznap éjjel azonban, amikor a Nagy Csarnokban lakomáztak, Robb nem volt velük. A torony-
szobában fogyasztotta el inkább a vacsoráját Lord Rickarddal, a Hordóval és a többi zászlóvivő úr-
ral, hogy elvégezzék az utolsó simításokat a hosszú menetelés tervein. Branre hárult, hogy elfoglal-
ja a helyét az asztalfőn és eljátssza a házigazda szerepét Lord Karstark fiai és nagytiszteletű baráta-
ik előtt. Már mindenki a helyén ült, amikor Hodor bevitte Brant a hátán a terembe és letérdelt a
magas szék mellé. Két szolgáló segített kiemelni őt a kosárból. Bran a jelen lévő összes idegen te-
kintetét magán érezte. A helyiség elcsendesedett.
- Uraim - jelentette be Hallis Mollen -, Deresi Brandon Stark.
- Köszöntelek benneteket tüzünk mellett - szólalt meg Brandon mereven -, kérlek, fogadjátok el
ételünket és italunkat barátságotok tiszteletére!
Harrion Karstark, Lord Rickard legidősebb fia meghajolt, s példáját követték fivérei is, ám mi-
közben visszaültek a helyükre, Bran meghallotta a két legfiatalabbat, amint halkan beszélgetnek a
boros kupák csilingelése közepette.
- ...inkább meghalnék, mint hogy így éljek - suttogta az egyikük, aki apja nevét viselte, a bátyja,
Torrhen pedig megjegyezte, hogy a fiú valószínűleg nemcsak kívül, hanem belül is összetört és túl
gyáva, hogy elvegye a saját életét.
Összetört, gondolta Bran keserűen és megmarkolta a kését. Ez volt hát ő most? Bran, az Össze-
tört?
- Nem akarok összetört lenni - suttogta hevesen a jobbján ülő Luwin mesternek. - Lovag akarok
lenni!
- Néhányan az elme lovagjainak hívják rendem tagjait - felelte Luwin. - Te rendkívül okos fiú
vagy, Bran, ha munkálkodsz rajta. Gondoltál már rá, hogy mesterláncot viselj? A tudásnak nincse-
nek határai.
- Én mágiát akarok tanulni - mondta Bran. - A varjú megígérte, hogy repülni fogok.
Luwin mester felsóhajtott.
- Taníthatok neked történelmet, gyógyítást és növénytant. Megtaníthatom neked a varjak nyel-
vét, hogy hogyan kell kastélyt építeni és hogyan kormányozza egy tengerész a hajóját a csillagok
alapján. Megtaníthatlak kimérni a napokat és megfigyelni az évszakokat, az óvárosi Fellegvárban
pedig még ezernyi másra is megtaníthatnak. De Bran, senki ember fia nem taníthat neked mágiát.
- A gyermekek taníthatnának - felelte Bran. - Az erdő gyermekei.
Erről eszébe jutott, mit ígért Oshának az istenerdőben. Elmondta hát Luwinnak, amit az asszony
mesélt neki.
A mester udvariasan végighallgatta.
- Azt hiszem, a vad nő leckéket adhatna Öreg Nannak mesemondásból - jegyezte meg, amikor
Bran befejezte. - Megint beszélek vele, ha szeretnéd, de jobb lenne, ha nem zaklatnád a bátyádat
ezzel az ostobasággal. Van most elég gondja anélkül is, hogy óriásokon meg az erdőkben járkáló
halottakon törje a fejét. A Lannisterek tartják fogva apádat, Bran, nem az erdő gyermekei. - Szelí-
den a fiú vállára tette a kezét. - Gondolkodj el azon, amit mondtam, fiam!
Két nappal később, ahogy a hajnal vörösre festette a szélfútta égbolt alját, Bran a kapuház alatti

345