Page 378 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

CATELYN
- Én - Robb előrébb rúgtatott. Páncélban volt, Deres rémfarkast ábrázoló pajzsa a nyergéhez szí-
jazva. Szürke Szél mellette lépdelt.
Az öreg lovag szürke, vizenyős szemében egy pillanatra huncut fény csillant, mintha jól szóra-
kozna a fiún, a lova azonban ijedten nyihogott és hátrálni kezdett a rémfarkas elől.
- Nemes atyám igen nagy megtiszteltetésnek tartaná, ha megosztanád vele az ételét a kastélyban
és elmagyaráznátok neki jöveteletek célját.
A szavai úgy csapódtak be a zászlóvivő urak közé, mint egy katapult lövedéke. Egyiküknek sem
tetszett a javaslat. Átkozódtak, vitatkoztak és letorkolták egymást.
- Ne tedd, uram! - kérlelte Robbot Galbart Glover. - Nem szabad megbízni Lord Walderben!
Roose Bolton bólintott.
- Csak menj be oda egyedül és máris az övé vagy. Eladhat a Lannistereknek, bedughat a börtö-
nébe vagy elvághatja a torkodat, ahogy tetszik neki.
- Ha beszélni kíván velünk, nyissa ki a kapukat és mindannyian megosztjuk vele az ételét -
szólalt meg Ser Wendel Manderly.
- Vagy jöjjön ki és tárgyaljon Robbal itt, a saját emberei és a mieink szeme előtt! - javasolta a
bátyja, Ser Wylis.
Catelyn Stark osztotta a kételyeiket, de elég volt egy pillantást vetnie Ser Stevronra és látta,
hogy egyáltalán nem örül a hallottaknak. Még néhány szó és a lehetőség végleg elúszott. Cseleked-
nie kell, mégpedig gyorsan.
- Én megyek - közölte hangosan.
- Te, úrnőm? - a Hordó összevonta a szemöldökét.
- Anyám, biztos vagy benne? - Robb láthatóan nem volt az.
- Soha biztosabb! - hazudta Catelyn rezzenéstelen arccal. - Lord Walder az apám zászlóhordo-
zója. Kislánykorom óta ismerem őt. Soha nem ártana nekem - kivéve, ha valami hasznot remélne
belőle, tette hozzá magában, de vannak igazságok, amelyeket jobb nem kimondani, bizonyos ha-
zugságokra pedig néha szükség van.
- Biztos vagyok benne, hogy nemes atyám örömmel beszél Lady Catelynnel - mondta Ser
Stevron. - Jó szándékunk bizonyítékaképpen fivérem, Ser Perwyn itt marad, míg úrnőtök bizton-
ságban vissza nem tér hozzátok.
- Megbecsült vendégünknek fogjuk őt tekinteni - felelte Robb. Ser Perwyn, a társaság négy
Freye közül a legfiatalabb, leszállt a lováról és a gyeplőt az egyik bátyjának adta. - Estére várom
nagyságos anyám visszatértét, Ser Stevron - folytatta Robb. - Nem áll szándékomban sokáig időzni
itt.
Ser Stevron Frey udvariasan biccentett.
- Ahogy óhajtod, uram.
Catelyn megsarkantyúzta a lovát és nem nézett vissza. Lord Walder fiai és kíséretük felzárkóz-
tak mellé.
Az apja egyszer azt mondta Walder Freyről, hogy ő az egyetlen lord a Hét Királyságban, aki
képes lenne felállítani egy hadsereget a nadrágjából. Amikor az Átkelő Ura fogadta Catelynt a ke-
leti vár nagytermében húsz élő fiával (Ser Perwynt is beleszámítva huszonegy), harminchat fiúuno-
kájával, tizenkilenc dédunokájával és nagyszámú lányával, leányunokájával, fattyával és fattyú-
unokájával körülvéve, az asszony megértette, mire gondolt.
Lord Walder a kilencvenedik évét taposta. Aszott, rózsaszín menyét volt kopasz, foltos fejjel, s
a köszvénytől segítség nélkül már állni sem tudott. Legújabb felesége, egy sápadt, törékeny, tizen-
hat éves lány lépkedett a hordszéke mellett, amikor behozták. Ő volt a nyolcadik Lady Frey.
- Nagy öröm számomra, hogy ennyi év után viszontláthatlak, uram - mondta neki Catelyn.
A vénember gyanakodva hunyorított felé.
- Valóban? Ebben kételkedem. Kímélj meg a kedves szavaidtól, Lady Catelyn, már túl öreg va-
gyok. Miért vagy itt? A fiad talán túl büszke, hogy személyesen jöjjön elém? Mit kezdjek veled?
Catelyn kislány volt, amikor utoljára itt járt, de Lord Walder már akkor is epés, éles nyelvű és
érdes modorú volt. Úgy tűnt, a kor csak tovább rontott rajta. Az asszony látta, hogy óvatosan meg

381