Page 386 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

JON
A Vén Medvén látszott, hogy örül ennek.
- Azt hiszem, így van. Gondolom, a hátadra szíjazva akarod majd viselni. Kicsit hosszú a csí-
pődnél, legalábbis amíg nem nősz még néhány hüvelyket. Dolgoznod kell a kétkezes csapásaidon
is. Ser Endrew majd mutat néhány fogást, ha az égéseid begyógyultak.
- Ser Endrew? - Jonnak nem volt ismerős a név.
- Ser Endrew Tarth, jó ember. Éppen ide tart az Árnyéktoronyból, hogy átvegye a fegyvermes-
teri teendőket. Ser Alliser Thorne tegnap reggel a Keleti Őrségbe távozott.
Jon leengedte a fegyvert.
- Miért? - kérdezte ostobán.
Mormont felhorkant.
- Mert elküldtem, mégis mit gondoltál? Nála van a kéz, amit a te Szellemed letépett Jafer
Flowers csuklójáról. Megparancsoltam neki, hogy hajózzon Királyvárba és tegye le az elé a kö-
lyökkirály elé. Ez, gondolom, majd felkelti az ifjú Joffrey figyelmét... és Ser Alliser lovag nemesi
származású, felkent és régi barátai vannak az udvarnál, szóval nehezebb lerázni, mint valami dicső-
séges varjút.
- Varjú! - Jon mintha enyhe felháborodást vélt volna felfedezni a holló hangjában.
- Ezenkívül - folytatta a parancsnok, ügyet sem vetve a madár tiltakozására -, így ezer mérföld
kerül közétek anélkül, hogy rendreutasításnak tűnne a dolog - az egyik ujjával Jon felé bökött. - De
ne gondold, hogy ez azt jelenti, hogy elfogadom azt az ostobaságot, ami az étkezdében történt! A
bátorság jó adag butaságot ellensúlyoz, de már nem vagy kisfiú, bármennyi évet is láttál. Az ott egy
férfi kardja és férfi kell hozzá, hogy forgassa. Mostantól elvárom tőled, hogy ezt a szerepet játszd.
- Igen, uram - Jon visszacsúsztatta a kardot az ezüstabroncsos hüvelybe. Ha ő nem is ezt a kar-
dot választotta volna, azért nemes ajándék volt, az pedig, hogy megszabadította Alliser Thorne
rosszindulatától, még nemesebb.
A Vén Medve megvakarta az állát.
- Már el is felejtettem, mennyire viszket egy új szakáll - mondta. - De hát, ezen nem segíthe-
tünk. Elég jól van már a kezed, hogy újra felvedd a szolgálatot?
- Igen, uram.
- Jól van. Az éjszaka hidegnek ígérkezik, forró, fűszeres borra lesz szükségem. Szerezz nekem
egy kancsó vöröset, ne legyen túl savanyú és ne sajnáld belőle a fűszert! Aztán mondd meg
Hobbnak, hogy ha még egyszer főtt marhahúst küld nekem, én főzöm meg őt! A legutóbbi comb
szürke volt. Még a madár sem volt hajlandó enni belőle. - Megsimogatta a holló fejét a hüvelykuj-
jával, az pedig elégedetten morgott. - Most pedig ki innen! Dolgom van.
Az őrök rámosolyogtak a fülkéikből, ahogy lefelé lépkedett a torony lépcsőin, egészséges kezé-
ben tartva a kardot.
- Jó kis acél - mondta az egyik.
- Megérdemelted, Havas! - szólalt meg egy másik.
Jon rákényszerítette magát, hogy visszamosolyogjon rájuk, de a szíve nem mosolygott. Tudta,
hogy elégedettséget kellene éreznie, de mégsem így volt. A keze fájt, a szájában pedig a harag ízét
érezte, bár nem tudta volna megmondani kire vagy miért volt dühös.
Vagy fél tucat barátja lábatlankodott odakint, amikor kilépett a Király Tornyából, ahová a pa-
rancsnok nemrég áttette a székhelyét. Céltáblát akasztottak a magtár ajtajára, hogy úgy tűnjék, az
íjászatban való jártasságukat mélyítik éppen, a fiú azonban felismerte az ólálkodókat, mikor meg-
látta őket. Alig jelent meg, Pyp máris rákiáltott:
- Hé, gyertek ide, ezt nézzétek meg!
- Micsodát? - kérdezte Jon.
Varangy odasomfordált.
- A rózsás farpofáidat, mi mást?
- A kardot - közölte Grenn. - A kardot akarjuk látni!
Jon vádló pillantással mérte végig őket.
- Ti tudtátok.

389