Page 387 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
Pyp vigyorgott.
- Nem vagyunk mind olyan hülyék, mint Grenn.
- De igen! - vágott vissza Grenn. - Hülyébbek vagytok!
Halder bocsánatkérően megvonta a vállát.
- Segítettem Pate-nek kifaragni a követ a kardgombhoz - mondta az építő -, a gránátköveket pe-
dig Sam barátod vette Vakondvárosban.
- Már azelőtt is tudtuk - tette hozzá Grenn. - Rudge Donal Noye-nak segédkezett a kovácsmű-
helyben. Akkor is ott volt, amikor a Vén Medve elhozta neki a megégett pengét.
- A kardot! - türelmetlenkedett Matt. A többiek vele együtt kezdték kántálni. - A kardot, a kar-
dot, a kardot!
Jon kivonta Hosszúkarmot és megmutatta nekik. Ide-oda forgatta, hogy minden oldalról meg-
csodálhassák. A fattyúpenge sötéten és halálosan csillogott a halvány napfényben.
- Valyriai acél - közölte ünnepélyesen és megpróbált olyan büszkének és boldognak látszani,
amilyennek éreznie kellett volna magát.
- Hallottam egy emberről, akinek volt egy valyriai acélból készült borotvája - mesélte Varangy.
- Amikor borotválkozni akart, levágta a fejét.
Pyp elvigyorodott.
- Az Éjjeli Őrség több ezer éves - mondta -, de lefogadom, hogy Havas Jon az első testvér, akit
valaha megjutalmaztak azért, mert felgyújtotta a parancsnok tornyát!
A többiek nevetésben törtek ki, és még Jon is kénytelen volt elmosolyodni. A tűz, amit gyújtott,
valójában nem égette le azt a félelmetes tornyot, de tisztességesen elbánt a két felső szint berende-
zésével, ahol a Vén Medve lakott. Senkin sem látszott, hogy nagyon bánkódna emiatt, mivel ezzel
együtt Othor gyilkos tetemét is elpusztította.
A másik kísértet, a félkezű jelenés, akit valaha Virágos Jafer felderítőként ismertek, szintén el-
pusztult. Tucatnyi kard aprította apró darabokra... előbb azonban végzett Ser Jaremy Rykkerrel és
négy másik férfival. Ser Jaremy lenyeste a fejét, ám ő is ugyanúgy meghalt, amikor a fej nélküli ha-
lott kihúzta a saját tőrét az övéből és a gyomrába döfte. Az erő és a bátorság mit sem számított az
olyan ellenféllel szemben, aki nem esik el, mert már halott. Még a fegyverek és a páncél is vajmi
kevés védelmet nyújtottak.
A baljós gondolat elrontotta Jon amúgy is törékeny kedvét.
- Beszélnem kell Hobbal a Vén Medve vacsorája ügyében - közölte nyersen és visszadugta
Hosszúkarmot a hüvelyébe. A barátai jót akartak, de nem értették őt. Nem az ő hibájuk volt, tény-
leg. Nem nekik kellett szembeszállniuk Othorral, nem ők látták az élettelen kék szemek sápadt fé-
nyét, nem ők érezték a halott fekete ujjak hidegét. A folyóvidéki harcokról sem tudtak semmit. Ho-
gyan is foghatták volna fel? Gyorsan hátat fordított nekik és komoran elvonult. Pyp utána kiáltott,
de Jon elengedte a füle mellett.
A tűz után visszaköltöztették a régi cellájába Hardin omladozó Tornyában, s most oda tért visz-
sza. Szellem összekuporodva aludt az ajtó mellett, de Jon lépteinek hangjára felkapta a fejét. A
rémfarkas vörös szemei sötétebbek voltak a gránátkőnél és bölcsebbek az emberénél. Jon letérdelt,
megvakarta a fülét és megmutatta neki a kardgombot.
- Nézd! Ez te vagy.
Szellem megszagolta faragott kőmását és megpróbálta megnyalni.
- Te érdemelnél megbecsülést - suttogta a farkasnak... hirtelen eszébe jutott, hogyan talált rá az-
nap a késő nyári hóban. Már éppen ellovagoltak a többi kölyökkel, amikor Jon valami neszt hallott,
visszafordult és ő ott volt, fehér bundája majdnem láthatatlanná tette a hóban. Teljesen egyedül
volt, gondolta, távol a többiektől az alomban. Más volt, tehát elüldözték.
- Jon? - felpillantott. Samwell Tarly állt ott és idegesen hintázott a sarkán. Az arca kipirult és
vastag, bundás köpönyeget viselt, amitől úgy nézett ki, mint akit előkészítettek lefagyasztásra.
- Sam - Jon felállt. - Mi az? Te is a kardot szeretnéd látni? - Ha a többiek tudtak róla, minden
bizonnyal ő is.
A kövér fiú megrázta a fejét.

390