Page 389 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
Őrség magas rangú tisztviselője. Nem az ő dolga volt ellentmondani neki.
Az öregember mintha megérezte volna a kételyeit.
- Mondd, Jon, ha eljön az idő, amikor nemes atyádnak választania kell a becsület és a szerettei
között, mit tesz majd?
Jon habozott. Azt akarta mondani, hogy Lord Eddard sohasem hozná szégyenbe magát, még a
szeretetért sem, egy vékony hang azonban azt súgta legbelül: fattyút nemzett, abban hol van a be-
csület? Az anyád, amivel neki tartozik? Még a nevét sem hajlandó elárulni...
- Azt tenné, ami helyes - felelte határozottan, hogy ellensúlyozza a habozását. - Bármi történjék
is.
- Akkor Lord Eddard olyan férfi, amilyen tízezerből csak egy születik. Legtöbbünk nem ilyen
erős. Mi a becsület egy asszony szerelméhez képest? Mi a kötelesség ahhoz képest, hogy egy új-
szülött fiút tartasz a kezedben... vagy egy fivér mosolyának emlékéhez képest? Szél és szavak. Szél
és szavak. Csak emberek vagyunk és az istenek szerelemre teremtettek bennünket. Ez a mi nagy di-
csőségünk és nagy tragédiánk.
- Azok, akik létrehozták az Éjjeli Őrséget jól tudták, hogy csak az ő bátorságuk védelmezi a bi-
rodalmat az északon lappangó sötétség ellen. Tudták, hogy nem oszthatják meg a hűségüket, mert
az elgyengíti az eltökéltségüket. Megfogadták tehát, hogy nem lesz sem feleségük, sem pedig
gyermekük. Fivéreik és nővéreik azonban voltak. Anyák, akik életet adtak nekik, apák, akik nevet.
Száz civakodó királyságból érkeztek és tudták, hogy az idők változhatnak, de az emberek soha.
Megfogadták tehát azt is, hogy az Éjjeli Őrség nem vesz részt az általa őrzött birodalom csatározá-
saiban. Megtartották a fogadalmukat. Amikor Aegon megölte Fekete Harrent és magának követelte
a királyságot, Harren fivére parancsnok volt a Falon tízezer karddal a szolgálatában. Nem vonult
délre. Azokban az időkben, amikor a Hét Királyság még hét királyság volt, nem múlt el úgy em-
beröltő, hogy három-négy közülük ne keveredett volna háborúba. Az Őrség nem avatkozott bele.
Amikor az andalok átkeltek a keskeny tengeren és elsöpörték az elsők királyságait, a bukott kirá-
lyok fiai hűek maradtak esküjükhöz és a helyükön maradtak. Így volt mindig, megszámlálhatatlan
éven át. Ilyen ára van a becsületnek.
- Ha nincs mitől félni, a gyávák is lehetnek ugyanolyan bátrak, mint bárki más. Mindannyian
teljesítjük a kötelességünket, ha nincs ára. Milyen egyszerűnek tűnik akkor a becsület ösvényeit
járni! Előbb-utóbb azonban minden ember életében elérkezik a nap, amikor nem lesz olyan egysze-
rű, a nap, amikor választania kell.
Néhány holló még mindig evett, csőrükből hosszú, inas húscafatok fityegtek. A többi mintha őt
figyelte volna. Jon magán érezte a rengeteg apró, fekete szem tekintetének súlyát.
- Az én napom most érkezett el... ezt akarod mondani?
Aemon mester feléje fordította a fejét és igen, ránézett halott, fehér szemeivel. Olyan volt, mint-
ha egyenesen a szívébe látna. Jon mezítelennek és kiszolgáltatottnak érezte magát. Két kezébe fog-
ta a vödröt és a maradékot beöntötte a rácsok között. Inak és vér repült szerteszéjjel, befröcskölve a
hollókat. A madarak vadul rikoltozva a levegőbe röppentek. A gyorsabbak reptükben kapdosták el
a darabkákat és mohón lenyelték őket. Jon a földre dobta a kiürült vödröt.
Az öregember a vállára helyezte aszott, foltos kezét.
- Ez fájdalmas, fiam - mondta lágyan. - Óh, igen. A választás... mindig is fájdalmas volt, mindig
az is lesz. Tudom.
- Nem tudod - szólalt meg keserűen Jon. - Senki sem tudja. Még ha csak a törvénytelen gyereke
vagyok is, ő az apám...
Aemon mester felsóhajtott.
- Hát semmit sem hallottál abból, amit mondtam neked, Jon? Azt hiszed, te vagy az első? -
Megrázta vén fejét. A mozdulat leírhatatlan kimerültséget sugárzott. - Az istenek három alkalom-
mal határoztak úgy, hogy próbára teszik az eskümet. Egyszer, amikor fiú voltam, egyszer férfierőm
teljében és egyszer öregkoromban. Addigra az erőm elszállt, a szemem elhomályosult, de az a leg-
utolsó választás ugyanolyan kegyetlen volt, mint a legelső. A hollóim híreket hoztak délről, söté-
tebbeket, mint saját szárnyaik, házam pusztulását, rokonságom vesztét, szégyent és elkeseredést.

392