Page 46 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

ARYA
húzott térdén nyugtatta. Az eseményeket figyelte és annyira belemerült, hogy úgy látszott, észre
sem veszi a közeledésüket, míg fehér farkasa meg nem mozdult, hogy köszöntse őket. Nymeria
óvatosan közelebb settenkedett. Szellem, aki máris nagyobb volt testvéreinél, megszaglászta, szelí-
den megcsípte a fülét és visszaheveredett.
Jon érdeklődve nézett a lányra.
- Neked véletlenül nem a kézimunkádon kellene dolgoznod, kicsi húgom?
Arya grimaszt vágott feléje.
- Szerettem volna látni, ahogy harcolnak.
A fiú elmosolyodott.
- Akkor gyere ide!
Arya felmászott az ablakba és melléje telepedett. Az udvarról tompa puffanások és nyögések
kórusa fogadta.
Nagy csalódására a fiatalabb fiúk edzettek. Bran annyira ki volt tömve, hogy úgy nézett ki,
mintha egy tollal kipárnázott fekhelyet szíjazott volna magára, Tommen herceg pedig, aki már ele-
ve kövérkés volt, határozottan gömbölyűnek tűnt. Nyögdécseltek, szuszogtak és párnázott fakardo-
kat suhogtattak egymás felé az öreg Ser Rodrik Cassel vigyázó tekintete alatt. A fegyvermester ha-
talmas, hordószerű ember volt ragyogó fehér pofaszakállal. Tucatnyi néző - férfiak és fiúk egyaránt
-, kiáltoztak bátorításként. Robb volt mind közül a leghangosabb. Arya Theon Greyjoyt fedezte fel
mellette. Fekete zekéjét házának jelképe, az arany kraken díszítette. Arcán savanyú megvetés ült. A
küzdő felek mindegyike tántorgott. A lány megállapította, hogy már jó ideje csatáznak egymással.
- Egy cseppet fárasztóbb, mint a kézimunka - jegyezte meg Jon.
- Egy cseppet szórakoztatóbb, mint a kézimunka - vágott vissza neki Arya. Jon elvigyorodott,
kinyújtotta a kezét és összekócolta a lány haját. Arya elpirult. Ő és a fiú mindig közel álltak egy-
máshoz. Jon is apjuk arcát örökölte, akárcsak ő. Ez csak kettőjükre volt jellemző. Robb, Sansa és
Bran, még a kis Rickon is mind a Tullykra hasonlítottak könnyű mosolyukkal és tüzes hajukkal.
Arya kicsi korában mindig attól rettegett, hogy ez azt jelenti, ő is fattyú. Félelmében Jonhoz for-
dult, és a fiú volt az, aki megnyugtatta.
- Te miért nem vagy lent az udvaron? - kérdezte tőle.
Jon kényszeredetten elmosolyodott.
- A fattyúknak nem szabad kárt tenniük a kis hercegecskékben - válaszolta. - A sebeknek, ami-
ket gyakorlás közben szereznek, törvényes kardoktól kell származniuk.
- Óh - Arya zavarba jött. Tudnia kellett volna. Aznap már másodszor kellett rájönnie, hogy az
élet nem igazságos.
Nézte, ahogy öccse Tommen felé csapkod.
- Én is tudnám olyan jól csinálni, mint Bran - közölte. - Ő még csak hétéves. Én kilenc vagyok.
Jon tizennégy évének bölcsességével mérte végig.
- Túl sovány vagy - mondta. Megfogta a karját, hogy kitapintsa az izmait, majd felsóhajtott és
megcsóválta a fejét. - Kétlem, hogy egyáltalán fel bírnál emelni egy kardot, kicsi húgom, nemhogy
még forgasd is.
Arya elrántotta a karját és dühösen rámeredt. Jon megint összeborzolta a haját. Figyelték, ahogy
Bran és Tommen kerülgetik egymást.
- Látod Joffrey herceget? - kérdezte Jon.
A lány először nem találta, de amikor másodszor nézett végig az udvaron, megpillantotta hátul,
a magas kőfal árnyékában. Emberek vették körül, akiket nem ismert, fiatal nemesek a Baratheonok
és Lannisterek libériájában, mindegyikük idegen. Néhány idősebb férfi is akadt köztük, feltételez-
hetően lovagok.
- Nézd a címert a köpenyén! - mondta Jon.
Arya odanézett. A herceg párnázott köpenyét hímzett pajzs díszítette. A kézimunka tagadhatat-
lanul lenyűgöző volt. A címer középen ketté volt választva és egyik oldalán a királyi ház koronás
szarvasát, a másikon pedig a Lannisterek oroszlánját ábrázolta.
- A Lannisterek büszkék - szögezte le Jon. - Az ember azt gondolná, hogy a királyi jelvény ele-

49