Page 68 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.
P. 68
DAENERYS
az arcát, hogy a tekintetét magára irányítsa.
- Nem - ismételte meg.
- Nem - visszhangozta a lány.
A férfi ekkor felállította és magához vonta, hogy az utolsó selymet is levehesse róla. Az éjszakai
levegő hűvösen simogatta a bőrét. Megrázkódott, karja és lába libabőrös lett. Félt attól, ami most
következik, egy darabig azonban semmi sem történt. Khal Drogo keresztbe tett lábakkal ült, őt néz-
te, szinte beitta a testét a szemeivel.
Nemsokára megérintette. Először könnyedén, majd határozottabban. A lány érezte a benne fe-
szülő vad erőt, de a férfi nem okozott neki fájdalmat. Kezébe vette az övét és egyenként végigsimí-
tott az ujjain. Egyik kezét gyengéden végigfuttatta a lábán. Megsimogatta az arcát, követve füle
ívét és ujjával a száját cirógatta. Mindkét kezét a hajába fúrta és ujjaival kifésülte azt. Megfordítot-
ta, masszírozni kezdte a vállait és egyik bütykét végigcsúsztatta a gerincén.
Mintha órák teltek volna el, mire a férfi kezei végül megtalálták a melleit. Addig simogatta a
lágy bőrt alatta, míg bizseregni nem kezdett. Hüvelykujjával a mellbimbói körül körözött, két ujja
közé csippentette, majd húzni kezdte őket, először nagyon szelíden, aztán egyre határozottabban,
mígnem mellbimbói megkeményedtek és sajogni kezdtek.
Akkor abbahagyta és az ölébe vonta a lányt. Dany elpirult és nehezen lélegzett, szíve pedig va-
dul kalapált a mellkasában. Drogo hatalmas tenyerébe fogta az arcát, ő pedig mélyen a szemébe né-
zett.
- Nem? - szólalt meg, s ő tudta, hogy ez kérdés volt.
Megfogta a kezét és a combjai közti nedvességhez irányította.
- Igen - suttogta, ahogy magába vezette a férfi ujját.
71

