Page 69 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

EDDARD

A hívás a hajnalt megelőző órában érkezett, amikor a világ még mozdulatlan és szürke volt.
Alyn durván felrázta álmából, Ned pedig az alvástól kótyagosan kibotorkált a hajnal előtti
csípős hűvösségbe. Lovát felszerelték, a király pedig máris nyeregben volt. Robert vastag barna
kesztyűt és súlyos szőrmeköpönyeget viselt, amelynek csuklyája eltakarta a füleit. Úgy nézett ki,
mint egy lóháton gubbasztó medve.
- Felkelni, Stark! - mennydörögte. - Felkelni, felkelni! Államügyeket kell megbeszélnünk.
- Ahogy óhajtod - felelte Ned. - Jöjj be, felséges uram!
Alyn felemelte a sátor bejáratát.
- Nem, nem, nem! - mondta Robert. Leheletének párája minden szónál előcsapott. - A tábor-
ban mindennek füle van. Inkább szeretnék kilovagolni és megízlelni a te országodat - Ned látta,
hogy Ser Boros és Ser Meryn egy tucat testőrrel várakozik mögötte. Nem tehetett mást, mint
hogy kidörgöli az álmot a szeméből, felöltözik és nyeregbe száll.
Robert diktálta az iramot. Kemény vágtára fogta hatalmas fekete csataménjét, miközben Ned
mellette lovagolt és próbált lépést tartani vele. Menet közben valami kérdést intézett hozzá, ám a
szél elfújta a szavait, s a király nem hallotta meg. Ezt követően Ned némán lovagolt tovább.
Nemsokára elhagyták a királyi utat és nekivágtak a ködtől sötétlő, hömpölygő síkságoknak. Ad-
digra az őrség kissé lemaradt, hallótávolságon kívülre, ám Robert még mindig nem lassított.
Beköszöntött a hajnal, amikor egy alacsony gerinc tetejére értek, s a király itt végül megállt.
Ekkorra már mérföldekre délre jártak a főcsapat előtt. Robert kipirult és jókedvre derült, ahogy
Ned melléje léptetett.
- Az istenekre! - káromkodott nevetve. - Nagyszerű érzés elszakadni és vágtatni, ahogy az egy
férfihoz illik! Szavamra, Ned, ez a vánszorgás képes az őrületbe kergetni - Robert Baratheon so-
hasem volt egy türelmes ember. - Az az átkozott kerekes ház, ahogy nyikorog, meg nyöszörög és
minden kis huppanót úgy mászik meg az úton, mintha egy hegy volna... Esküszöm, ha annak a
nyomorult tákolmánynak még egyszer eltörik a tengelye, elégettetem és Cersei gyalogolhat!
Ned felnevetett.
- Örömmel meggyújtom neked a fáklyát.
- Jó ember vagy! - csapott a király a vállára. - Kedvem lenne mindent itthagyni és tovább vág-
tatni.
Ned elmosolyodott.
- Elhiszem, hogy komolyan gondolod.
- Komolyan is gondolom - felelte a király. - Mit szólnál hozzá, Ned? Csak te meg én, két kó-
bor lovag a királyi úton, karddal az oldalunkon, isten tudja, mi vár ránk, s talán egy paraszt leá-
nya vagy egy kocsmai szajha melegíti majd ágyunkat ma éjjel.
- Bár megtehetnénk - sóhajtott Ned. - De kötelességeink vannak, uram... kötelességeink a ki-
rályság, a gyermekeink felé. Nekem kötelességeim asszonyom, s neked a királyné felé. Már nem
az a két ifjú vagyunk...
- Te soha nem is voltál az az ifjú - morogta Robert. - Annál nagyobb kár. Mégis, akkor, egyet-
lenegyszer... mi is volt a neve annak az egyszerű lánynak? Becca? Nem, ő az enyémek egyike
volt, az égre, fekete haj és azok a hatalmas, édes szemek, az ember legszívesebben belefulladna.
A tiéd... Aleena volt? Nem. Egyszer elmondtad. Merryl? Tudod, kire gondolok, a fattyad anyja!
- A neve Wylla volt - válaszolt Ned hűvös udvariassággal. - És inkább nem beszélnék róla.
- Igen. Wylla - a király elvigyorodott. - Ritka nőszemély lehetett, ha képes volt Lord Eddard
Starkkal elfeledtetni a becsületét, még ha csak egy órára is. Soha nem mondtad, hogy nézett ki...
Ned szája dühösen összeszorult.
- Nem is fogom. Hagyd el, Robert, a szeretetre kérlek, amit állításod szerint érzel irántam!
Megszégyenítettem magamat és megszégyenítettem Catelynt is az istenek és az emberek színe
előtt.

72