Page 87 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
Sansa kétkedve méregette vézna kis húgát.
- Nem kereshetsz rubintokat, a hercegnő vár minket. A királyné mindkettőnket meghívott.
- Nem érdekel - felelte Arya. - Annak a kerekes háznak még ablakai sincsenek. Semmit sem le-
het látni belőle!
- Ugyan mit akarnál nézegetni? - kérdezte Sansa bosszúsan. Nagyon izgatott volt a meghívás
miatt, a buta kis húga pedig mindent el fog rontani, pont ahogy tartott tőle. - Csak mezők, gazdasá-
gok meg erődök vannak mindenfelé.
- Ez nem igaz - makacskodott Arya. - Ha néha velünk tartanál, magad is meggyőződhetnél róla!
- Gyűlölöm a lovaglást - vágott vissza Sansa hevesen. - Az ember csak mocskos, poros meg se-
bes lesz tőle!
Arya vállat vont.
- Maradj nyugton! - förmedt rá Nymeriára. - Nem akarlak bántani. - Majd Sansához fordult. -
Amikor átkeltünk a Nyakon, harminchat olyan virágot számoltam meg, amilyet még sohasem lát-
tam, Mycah pedig mutatott nekem egy gyíkoroszlánt!
Sansa megborzongott. Tizenkét napig tartott, amíg átkeltek a Nyakon. Tizenkét napon át bukdá-
csoltak egy kanyargós töltésúton, végeláthatatlan mocsarak között, s ő az út minden pillanatát gyű-
lölte. A levegő nyirkos és ragacsos volt, az út pedig olyan keskeny, hogy még rendes tábort sem le-
hetett verni éjszakára, hanem ott a királyi úton kellett megállniuk. Félig elrothadt fák sűrű erdeje
szorongatta őket mindkét oldalról, az ágakról csepegő függönyként lógtak a sápadt színű gombák.
A sárban óriási virágok nyíltak és lebegtek az állóvízen, de ha valaki bolond módon elhagyta a töl-
tést, hogy leszakítson egyet közülük, arra futóhomok várt, hogy lerántsa a mélybe, a fákról kígyók,
a vízből pedig félig elmerülve sodródó gyíkoroszlánok lestek, mint fekete tuskók, amelyeknek
szemük és fogaik vannak.
Ezek közül természetesen egyik sem állította meg Aryát. Egyik nap jellegzetes lóvigyorával az
arcán jelent meg, a haja kócos volt, a ruhája pedig csupa sár. Kezében egy csokor megtépázott bí-
bor és zöld virágot szorongatott, amit Apának szedett. Sansa remélte, hogy apjuk majd rászól
Aryára, hogy fogja vissza magát és próbáljon úgy viselkedni, ahogy az egy előkelő hölgyhöz illik,
a férfi azonban ezt sohasem tette meg. Inkább megölelte és megköszönte neki a virágokat, amitől a
helyzet csak még rosszabb lett.
Aztán kiderült, hogy a bíborszín virágokat mérges csóknak hívják, s Arya karja kiütéses lett tő-
lük. Sansa azt hitte, a húga ebből majd tanul, ám ő csak nevetett, másnap sárral kente be a karjait,
mint valami közönséges mocsárlakó nőszemély, csak mert a barátja, Mycah szerint ettől elmúlik a
viszketés. Zúzódások is voltak a karján meg a vállán, sötétvörös hurkák és halvány, zöldessárga
foltok. Sansa látta, amikor a húga levetkőzött éjszakára. Hogy azokat hogyan szerezte, csak a hét
isten tudta.
Arya még mindig Nymeria gubancait kefélgette és arról csacsogott, mi mindent látott a dél felé
tartó úton.
- A múlt héten rábukkantunk arra a kísértetjárta őrtoronyra, egy nappal azelőtt pedig megkerget-
tünk egy csapat vadlovat. Látnod kellett volna, hogy futottak, amikor megszimatolták Nymeriát! - a
farkas vonaglani kezdett a kezei között, Arya pedig megszidta: - Hagyd abba! A másik oldalon is
meg kell csinálnom, csupa sár vagy!
- Nem szabad elhagynod az oszlopot! - figyelmeztette Sansa. - Apa mondta.
Arya vállat vont.
- Nem mentem messzire. Különben is, Nymeria végig velem volt. Azonkívül nem is megyek el
mindig. Néha jó a kocsik mellett lovagolni és beszélgetni az emberekkel.
Sansa tudta, miféle emberekkel szeret Arya beszélgetni: fegyverhordozókkal, lovászokkal és
szolgálólányokkal, öregekkel, meztelen gyerekekkel és bizonytalan származású, durva beszédű
szabadlovasokkal. Arya bárkivel szívesen barátkozott. Ez a Mycah volt a legrosszabb mind közül.
Egy hentes legénye volt, tizenhárom éves és szilaj, a hússzállító kocsin aludt és a húsvágó tönk bű-
zét árasztotta magából. Sansa már attól rosszul lett, ha meglátta, de Arya, úgy látszik, jobban ked-
velte a fiú társaságát az övénél.

90