Page 89 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
szerű és káprázatos páncélzatban, hogy hunyorognia kellett.
Az egyik lovag gazdagon díszített, fényes pikkelyekből álló páncélt viselt, amely ragyogott,
mint a frissen hullott hó és ezüstös minták meg csatok díszítették, amelyek csillogtak a napon.
Amikor levette a sisakját, Sansa látta, hogy öreg ember. Haja olyan fehér volt, mint a páncélja, a
férfi mégis erősnek és kecsesnek tűnt. Vállán a Királyi Testőrség hófehér palástját hordta.
Társa húsz év körül járhatott. Az ő páncélja acéllemezekből készült és mélyzöld színben pom-
pázott. A legszebb férfi volt, akit Sansa valaha látott. Magas termetű volt és erőteljes, koromfekete
haja a vállára omlott és frissen borotvált arcot szegélyezett. Vidám, zöld szemei remekül illettek
páncélzatához. Egyik hóna alatt agancsos sisakot tartott, a gyönyörű rostély aranyfényben villó-
dzott.
Sansa először nem vette észre a harmadik idegent. Ő nem térdelt le a másik kettővel. Oldalt állt,
a lovaik mellett. Ösztövér volt, marcona és csendben figyelte az eseményeket. Beesett arca szőrte-
len volt és himlőhelyes, szemei mélyen ültek. Bár nem volt még öreg ember, csak néhány szál haja
maradt a fülei felett, ezt azonban hosszúra növesztette, mint egy asszony. Páncélja vasszínű sod-
rony volt a gőzölt bőrruha felett, egyszerű és dísztelen. Magas korról és sok használatról árulko-
dott. Jobb válla felett kilátszott a hátára szíjazott kard foltos bőrmarkolata: hatalmas, kétkezes pal-
los volt, túl nagy ahhoz, hogy az oldalán viselje.
- A király vadászni ment, de elégedett lesz, ha visszatér és meglát benneteket - mondta a király-
né az előtte térdelő lovagoknak, de Sansa képtelen volt levenni a szemét a harmadik férfiről. Az
mintha megérezte volna a pillantása súlyát. Lassan feléje fordította a fejét. Lady morogni kezdett.
Sansa Starkot hirtelen olyan rettegés fogta el, amilyet még sohasem tapasztalt. Hátralépett és bele-
ütközött valakibe.
Erős karok ragadták meg a vállait, s Sansa egy pillanatra azt hitte, az apja áll mögötte, de ami-
kor megfordult, Sandor Clegane összeégett arca bámult le rá. Szája mosolynak szánt, ijesztő gri-
maszba torzult.
- Reszketsz, leány! - mondta reszelős hangon. - Ennyire megrémítelek talán?
Így volt, egészen azóta, hogy Sansa először meglátta a roncsot, amivé a tűz tette az arcát, ám
most úgy érezte, hogy fele annyira sem ijesztő, mint a másik. Mégis kitépte magát a szorításából. A
Véreb nevetett, Lady pedig közéjük állt és figyelmeztetően morogni kezdett. Sansa letérdelt és át-
ölelte a farkas nyakát. Az emberek szájtátva köréjük gyűltek, a lány magán érezte a tekintetüket.
Innét-onnét fojtott megjegyzéseket és vihorászást hallott.
- Egy farkas - mondta valaki, egy másik pedig hozzátette: - Hét pokol! Ez egy rémfarkas! -
megint az első hangja hallatszott: - Mit keres ez a táborban?
A Véreb rekedt hangja válaszolt: - a Starkok szoptatós dajkának használják őket. - Sansa észre-
vette, hogy a két idegen lovag lebámul rá és Ladyre, kezükben kard és ekkor ismét megrémült és
elszégyellte magát. Könnyek szöktek a szemébe.
A királyné hangját hallotta.
- Joffrey, menj oda hozzá!
És a herceg ott termett.
- Hagyjátok őt békén! - mondta. Megállt felette. Gyönyörű volt a kék gyapjúban és a fekete
bőrben, aranyló fürtjei koronaként csillogtak a napsütésben. Felé nyújtotta a kezét, lábra állította. -
Mi történt, drága hölgyem? Senki sem bánt téged. Mindenki tegye el a kardját! A farkas a háziálla-
ta, semmi több - Sandor Clegane-re pillantott. - Te pedig, kutya, menj innen! Megijeszted a jegye-
semet.
Az örökké hűséges Véreb meghajolt és csendben eltűnt a sokaságban. Sansa igyekezett meg-
nyugodni. Úgy érezte, bolondot csinált magából. Stark volt, Deresből, nemes hölgy, aki egy napon
királyné lesz.
- Nem ő tehet róla, kedves hercegem - magyarázkodott -, hanem a másik.
A két idegen lovag egymásra nézett.
- Payne? - kuncogott a zöldpáncélos ifjú.
Az idősebb, fehérpáncélos lovag szelíden szólt Sansához:

92